Franczy

Bejelentették az új ATI Radeon (R200) grafikuschipeket

A kiváló minőségű monitorkártyáiról ismert ATI Technologies cég képviselői bejelentették a teljesen megújult Radeon grafikuschip termékcsaládot, melyre az ATI ígéretei szerint olyan monitorkártyák épülnek majd a közeljövőben, melyek teljesítménye akár háromszorosa is lehet a korábbi Radeon chipes kártyák teljesítményének, miközben az új kártyák alig lesznek majd drágábbak elődeiknél.

A grafikuschipek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó ATI kedden két új Radeon chipet jelentett be, melyek közül a Radeon 8500-as típusjelzésű újdonság a cég eddig valaha létezett legnagyobb teljesítményű grafikuschipje, az ugyancsak vadonatúj Radeon 7500-as chip pedig a középkategóriás monitorkártyák piacán fog majd versenyezni.


Az ATI - reményei szerint - mindent megváltoztat

A 250 MHz-es működési frekvenciájú Radeon 8500-as grafikuschip rendkívül fejlett, 0,15 mikronos gyártási technológiával készül, négy rendering pipeline-nal rendelkezik, melyek mindegyike három TMU-val van ellátva. Az új grafikuschip 128 bites SDR/DDR SDRAM/SGRAM memóriákat támogat, és az első új Radeon monitorkártyákon a DDR memóriák frekvenciája eléri az 550 MHz-et (2 x 275 MHz) is. A Radeon 8500 a fenti adatok alapján 62,5 millió vertex/s-os feldolgozási sebességgel rendelkezik. Az első Radeon 8500-as monitorkártyák egyébként várhatóan valamikor szeptember folyamán tűnnek majd fel a számítástechnikai boltok polcain. A 64 MB DDR SDRAM memóriával szerelt, VGA, DVI és TV kimenettel rendelkező új ATI monitorkártyák ajánlott végfelhasználói ára 399 dollár lesz. A RAdeon 8500 egyébként a következő rendkívül innovatív technológiákat támogatja: HyperZ II, Charisma Engine II, Pixel Tapestry II, Video Immersion II, HydraVision.

Klikk ide!
ATI RADEON 8500

A Radeon 7500-as grafikuschip ugyancsak 250 MHz-es frekvencián működik, azonban csak két rendering pipeline-nal rendelkezik, melyek három-három TMU-val vannak ellátva. A Radeon 8500-hoz hasonlóan a Radeon 7500 is 0,15 mikronos gyártási technológiával készül, és 128 bites SDR/DDR SDRAM/SGRAM memóriákat támogat, valamint a DDR memóriák maximális frekvenciája ebben az esetben is 550 MHz lehet, így a Radeon 7500-as kártyák legfeljebb 40 millió vertex/s-os teljesítménnyel rendelkezhetnek. A Radeon 7500-as monitorkártyák ára 199 dollár körül alakul majd.

Klikk ide!
ATI RADEON 7500

Az első független tesztek egyébként azzal az eredménnyel zárultak, hogy a Radeon 8500 sajnos a legtöbb esetben alulmaradt az Nvidia GeForce3-mal folytatott versenyben, azt azonban nem árt tudni, hogy az új Radeon chipek meghajtó szoftverei jelenleg még elég kezdetleges állapotban vannak, és az ATI újdonságainak a képminősége teljesen tökéletes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #34
    "tehát az utolsó ilyen értelems próbálkozás a V2 SLI, ami még a V3 350at is verte!"

    Árban is....
  • ixyon #32
    hát lehet. a P4nek 1 kicsit nagyobb a memobusszelessege is, meg a rendszerbusz is gyorsabb 1 kicsit:) meg azért akármennyire is AMDs vagyok(meg 1 2.5éves celeronom van:) ha kiadnék 1 videokártyát, minden AMDsségem ellenére is arra optimalizálnám először, amiből többet adnak el... és intelből többet adnak el, mint AMDből... sajna.
  • ixyon #30
    az Nvidia belerak 2 sor kommentet a driver kódjába, és kiadja megnövelve a verziószámot 10L:)
    az ati meg most nem bízta a drivereket a véletlenre, lecserélte a driveríró részlegét, azt a céget bízta meg az új driverek írásával amelyik az első detonatorokat készítette. mielőtt sajár tészleg vette át a dolgot, és le is vitte a színvonalat az a bizonyos saját részleg... mert ugye azüóta nemsok az ASM a driverekben, meg sok a textúrázási hiba, gyakra egészen más színek jelennek meg, mint kéne. szal a driverek most jók lesznek, legalábbis több az esély rá, mint az eddigi ati kártyáknál. ja, és ezsébe jutott már valakinek?: ha van sok pénze az illetőnek, és a legjobbat akarjak, mint a HCgamerek, akkorezt a kártyát lehet úgy is használni, hogy MAXX::) pontosabban a chipet, és lesz maxx kivitel is, novemberben::) az már télleg halálraveri az Nvidiát! mindent! emlékeztek? amikor legutoljára volt valami ilyesmi cucc, (a ragge 128tól eltekintve, mert ott túl sok újat akartak kipróbálni, közös memória, meg ilyesmi, és eléggé labilis és szar lett) tehát az utolsó ilyen értelems próbálkozás a V2 SLI, ami még a V3 350at is verte!
  • Laalee #29
    akor most kinek beta a drivere?:)

    az atinak aki korrektül ir drivert mert nemkell 2 hetente frissiteni hogy ne a driver fogja vissza a gepet vagy az nevidia aki mar a 14.xx nel tart :)
  • ixyon #26
    ::)
    most olvastam a Shaky's extreme oldalon a R8500 tesztet::) hát nekik vagy valami csoda történt, vagy újabb drivereket kaptak(amik még mindíg nem a kész driverek, mert vannak hibák, ezt ők is elmondták) de a R8500 ott már laposraveri a GF3mat::) na szal scak ennyit a driverekről. mert ugye a Tom's meg az andantech féle cikk már vagy 1 hónapos, nekik még biztos nem volt oplyan jó::) kíváncsi vagyok, mi lesz, ha majd kijönnek a végleges driverek::) és az R7500 is porbatapossa a GTSt, ha az ára még nem is, de 2 hónap, és karácsonyra az is lemegy::)
  • PyRex #25
    Igazad van! Eddig nvidia parti voltam, de a radeon 8500 alazza a gf3-at, de nagyon!

    PyRex
  • ixyon #23
    hát tuidod ha nem értesz hozzá, akkor neked csak a teszt marad... aki meg ért hozzá, azmeg ugye ATIs... mer nekik a teszt 1 dolog, a tudás meg 1 másik
  • Nyiri #20
    Itt mindenki ATI-s?
    Miért vagytok elájulva olyan kártyátol amirol csak még teszt is alig van, mondani mindent lehet!
  • ixyon #19
    hi mindenki!
    csak annyit mondanék, hogy a 7500as csak a GTSt mossa le teljesen, a PROval még hadakozott. bár nem végleges kártya, és béta driverrel. tehát ez előzetesenk nem rossz,aki emléxik amikor kijöttek a GF3 első tesztjei, akkor még az GF3 ULTRA is sok helyen porráalázta... most meg...:)
    tehát még változik. és ha az nVidia tavaszig nem ad ki új jkártyát, azaz az NV25ös chipet, akkor az nem háború lesz, hanem valami "Pearl Harbour"... már ez is eléggé odaverheti majd a GF3mat, hátmég a következő generáció:)
    de én is a versenyt pártolom, nekünk az a jó:)
  • narumon #18
    "Azzal miert nem foglalkozik senki, hogy a Radeon7500 megette reggelire az osszes tesztben a GeForce2 GTS es PRO kartzakat????????"

    Mert nem igy történt...

    "Es gondolom nem sokaig lesz 200 USD, tehat karira lemossa a palyarol a GF2 es MX parost."

    A gondolatmenettel az a baj hogy a GF2 sem marad annyi mint most. Az asus GF2 GTS pl ~150$, és ez sem fog ennyi maradni.
    Az MX-et meg ne hozd ide mert nem igazi versenytárs, viszont árban sem egyenlőek Asus V7100 Gef2 MX kiskerára: 20.900 + Áfa

    "Igaz addigra lesz majd GF3Ulra meg MX ... Az igazi haboru tavasszal kezdodik majd az R300-al! "

    Reméljük lesz egy kis csata, de kulturáltan és olyan módon hogy mi vásárlók nyerjünk vele az árakat illetően; akár ATit akár Nvidiat választ az ember.