Franczy

Bíróság elé kerül a Kournikova vírus készítője

Bizonyára sokan emlékeztek még arra az elektronikus levélben terjedő féregre, mely az Anna Kournikova nevet viselte, és idén februárban világszerte több ezer felhasználónak okozott kellemetlenséget. Akkoriban nagy felháborodás követte az ügyet, most azonban végre lenyugodhatnak a kedélyek, ugyanis a legfrissebb híradások szerint a féreg elkészítésével vádolt személynek szeptember 12-én bíróság előtt kell felelnie tettéért.

A hatóságok úgy ítélték meg, hogy a bírósági ügyet a rendőrbíróság folytassa le, ami azt jelenti, hogy amennyiben a holland állampolgárságú, Frízföld északi tartományából származó Jan de Wittet bűnösnek tartja a bíróság, akkor maximálisan hat hónapos börtönbüntetésre számíthat. A húszéves Wittet egész pontosan azzal vádolják, hogy a nemzetközi számítógépes hálózaton olyan információkat indított útjára, melyek elsődleges célja az volt, hogy világszerte minél nagyobb károkat okozzon. Witt korábban egyébként azt nyilatkozta, hogy az általa megírt féregprogramnak bármilyen más nevet illetve álcázást is választhatott volna, de végül azért választotta Anna Kournikovát, mert rendkívül nagy rajongója az orosz teniszcsillagnak.

Korábban egyébként a jogi szakértők úgy vélekedtek, hogy Witt vélhetőleg nagyon megbánja majd tettét, mert akár négyéves börtönbüntetést is kiszabhatnak rá, azonban úgy tűnik, hogy ilyen hosszú börtönbüntetés kiszabására semmilyen esetben nem kerülhet sor, hiszen a holland hatóságok azt mondják, hogy Witt a legrosszabb esetben is csak féléves börtönben letöltendő szabadságvesztést, vagy maximum 38 ezer dolláros (~11,5m Ft) pénzbüntetést kaphat.

"A holland törvények szerint Wittet akár négyéves börtönbüntetéssel is sújthatnák, erre azonban mégsem kerül majd sor, ugyanis Witt ügye a rendőrbíróságra került, ami azt jelenti, hogy legfeljebb hathónapos börtönbüntetésre számíthat. A hatóságok úgy gondolták, hogy ebben az esetben nincs szó olyan nagy bűntényről, hogy valamely felsőbb bíróságnak kellene ítélkeznie az ügyben" - nyilatkozta Graham Cluley, az angol antivírus cég, a Sophos technológiai konzultánsa.

Szakértők egybehangzó véleménye szerint a Witt által készített Anna Kournikova féreg a világ eddig valaha létezett második legnagyobb kárt okozott és legnagyobb mértékben elterjedt vírusa, az első helyen egyébként az elmúlt év egyik "sláger vírusa", a Love Bug tanyázik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mateos #7
    Kurnikova
  • Mighty #4
    Anti_IQ-val ellentétben te tényleg antiiq vagy.
    Miért kapna valaki milliókat azért mert lemásolta az iloveyou email férget????
    Semmi tudás nem kellett hozzá...
  • Anti_IQ #2
    Hülyék lennének!
    Nem számítógép zseni a gyerek, csak egy átlagos tudású, de az átlagnál hülyébb Visual Basicet látott srác. Az ilyen e-mail gagyiknak semmi közük a vírusokhoz, mindegyik ilyen a debil felhasználókra épít.
  • dewdew #1
    Ja, leuli a fel evet, aztan felajanlanak neki millio dollaros fizetest valamilyen szamitogepes vedelmi cegnel. Szerintem megeri.