Franczy

Károsak a szerverfarmok?

[ZDNET] Az elmúlt időkben egyre több szakértő van olyan állásponton, hogy Kaliforniában a közelmúltban nagyon elszaporodott úgynevezett szerverfarmok több szempontból is károsak.

Ezek a szerverfarmok egyébként általában olyan többemeletes épületek, melyek szinte minden szintjén, minden teremben, sőt sok esetben még a folyósokon is számítógépek százai kapnak helyet. A kritikusok azt állítják, hogy az ilyen szerverfarmok legtöbbje rendkívül gazdaságtalanul működik, pocsékolja az elektromos energiát, rendkívül kevés új állást biztosít, és ráadásul a városok központi helyén rontja a városképet. A szerverfarmok üzemeltetői és támogatói ezzel természetesen nem értenek egyet, elmondásuk szerint manapság egyre több cég már nem is tudna létezni a megfelelő szerverfarmok nélkül, hiszen a rendkívül magas biztonsági és teljesítménybeli igények megkövetelik az ilyen létesítményeket.

A szerverfarm ellenes közhangulat rendkívüli módon megnehezítette többek közt a U.S. Dataport cég dolgát is, hiszen a cég nem titkoltan a világ legnagyobb szerverfarmját kívánja a közeljövőben létrehozni San Jose-ban (Kalifornia). Az 1,2 milliárd dolláros óriásvállakozás keretein belül tíz légkondicionált óriás raktárban több mint 700 ezer négyzetméteren szeretnék szerverek ezreit üzemeltetni. Az egész létesítmény fogyasztása eléri majd a 180 megawattot, ami körülbelül egy szinten van egy Honolulu méretű város elektromos fogyasztásával. Hosszadalmas küzdelmek után végülis idén május elején a San Jose-i városi tanács engedélyt adott az óriás szerverfarm létrehozására, melyet a tervek szerint a jövő év második negyedévében nyitnak majd meg.

"Nagyon nehéz volt a különböző építési és működési engedélyek beszerzése. Szinte minden lehetséges dologba belekötöttek a különböző hivatalokban, így például a szünetmentes energia ellátást biztosító diesel motoroktól kezdve, a szerverfarm elektromos energia fogyasztásáig, szinte mindent tüzetesen megvizsgáltak." - nyilatkozta John Mogannam, a U.S. Dataport cég alelnöke.

A mostani szerverfarm ellenes hangulat kialakulásában egyébként rendkívül nagy szerepet játszottak a közelmúltban Kaliforniában elszaporodott áramkimaradások, melyekért sokan a szerverfarmokat teszik felelőssé. Tény, hogy a világon a legtöbb szerverfarm Kaliforniában van, és az is tény, hogy a város vezetőségének állandóan küzdenie kell azért, hogy a terület áramellátása folyamatos legyen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sabe #8
    Milyen sötétség uralkodik itt :(((
    1. Tokiói egyezmény
    2. Már rég vannak Mo-n is szerverfarmok!
    3. Ilyen helyre nem kellenek monitorok! Egy monitor/billenytűzet/egérrel egy nagy csomó gépet lehet irányítani! Akár több százat is.
    4. A szerverfarmokra szükség van. Egyszerűen az üzleti élet megköveteli. A cégek amúgy is felállítanának egy szervert maguknál, persze ott külön monitorral, szünetmentessel satöbbi. Sokkal gazdaságosabb ez így mindenkinek. Tehát még áramot is spórolnak meg vele... De fröcsögjetek nyugodtan...
  • Dikkma #2
    Nem, azért nem egészen.... :

    " Az egész létesítmény fogyasztása eléri majd a 180 megawattot,
    ami körülbelül egy szinten van egy Honolulu méretű város elektromos fogyasztásával.
    "

    Ez azért DURVA!!!

    Főleg, hogy naponta vannak a riadók, hogy nincs elég teljesítménye az erőműveknek, kevés a megtermelt áram...
  • KaanGr #1
    Ez érdekes, olyan kb., mint amikor régebben a könyveket üldözték, nem?