Franczy

Újabb AMD információk

[Virtual Zone] Az Advanced Micro Devices (AMD) napokban közzétett negyedéves gazdasági mutatóival nagyjából egyidőben új információk szivárogtak ki a cég jelenlegi és közeljövőbeli terveivel kapcsolatban.

A cég képviselői elmondták, hogy a cég piaci részesedése 21,5 százalékra nőtt, valamint, hogy minden legyártott processzort sikerült eladniuk, egyetlen darab sem maradt raktáron. Eddig egyébként az AMD már több mint kétmillió darab 1 GHz-es, vagy annál nagyobb frekvenciájú Athlon processzort adott el. Az elmúlt negyedévben az AMD összes gyártóüzeme rekord mennyiségű processzort állított elő, és a gyártással kapcsolatban semmilyen probléma nem merült fel.

A tavaly júniusban megnyitott Fab 30-as üzemben eddig már több mint hatmillió darab Athlon chipet gyártottak le, és az üzemben az év végéig még több mint 60 százalékkal kívánják majd növelni a gyártókapacitást, mely így lassan eléri majd a maximumot. A Fab 30-as üzemben az idei év negyedik negyedévében kezdik meg a 0,13 mikronos gyártási technológiára való átállást, mely várhatóan egy év alatt fog majd teljesen végbe menni. A cég hetedik generációs processzoraiból egy év alatt 126 százalékkal adtak el többet, ami mind az Athlon, mind a Duron processzorok rendkívül nagy népszerűségének köszönhető. A nyilvánosságra került információból az is kiderül, hogy az AMD gyártóüzemeiben mostantól már csak 1 GHz-es, vagy annál magasabb frekvenciájú Athlon processzorok gyártásával foglalkoznak.

Az 1,4 GHz-es frekvenciájú AMD Athlon processzorok sorozatgyártása az idei év negyedévében indul majd meg, és a cég tervei szerint a processzorok másfél évenkénti teljesítményduplázódását is tartani tudják majd. Az AMD 0,13 mikronos gyártási technológiával készülő processzorai először a jövő év elején érik majd el a lélektani 2 GHz-es működési frekvenciát. A cég képviselői megerősítették azokat az információkat, melyek szerint a módosított Athlonok, vagyis az új Palomino magos chipek a Fab 30-as üzemben készülnek majd, és a következő negyedévben tűnnek majd fel a piacon. A cég szerint a DDR memóriát támogató alaplapokba helyezett 1,5 GHz-es Palomino chipek segítségével a piac leggyorsabb rendszereit lehet majd összeállítani, melyek könnyedén felveszik majd a versenyt a konkurens Intel legújabb Pentium 4 processzoraival is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ixyon #10
    de segg vagy locse!
    ha nem, értesz v.mihez, akkor ahhoz ne szóllj hozzá! a PIIII 32bitesz, szóval nem veri meg a 64bites alkalmazásokban a Thundert.(bár szerintem a azon kívül, hogy 64 bit, nemnagyon tudod, miről beszélsz, mert attól nem kell annyira hasraesni...) vannak előnyei, de nem is várj 2*es telesítménynövekedést(ha mg az lesz, akkor az azért lesz, mert az ITANIUM szerverproci lesz, és azokb tesuznek 1 csomó okos dolgot)
  • Loose #7
    AMD csak azért veri meg a P4mert a mostani programokkal még nem tud nagyot produkálni, de egy 64bittes programmal porban hagyná. Jó erre azt a választ kapnám hogy az AMD csak 32bittes de ha a p4 csak 64bitten tud felpörögni igazán.
    Én is sokat gondolkodtam hogy AMD vegyek de még utána kell járnom részleteden.Elégsok eredményben láttam hogy nyert de ezzel ellentétben sokban veszitett is.
  • Aquli #4
    Hello!
    Szerintetek jok az amd Duron procik? Sok hejen hallottam, hogy nem kompatibilisek, tonkremennek stb. Nektek errol mio a velemenyetek?
    Aquli
  • Anee #1
    "melyek könnyedén felveszik majd a versenyt a konkurens Intel legújabb Pentium 4 processzoraival is."
    Inkább szarrá verik:)