Franczy

Matrox információk

A kiváló képminőségű monitorkártyáiról híres Matrox cég munkatársai is képviseltették magukat egy a napokban az AMD Tech Team által rendezett esemény utáni vacsorán, ahol több információ is kiszivárgott a cég jelenlegi és jövőbeni terveiről is.

Ahogy az egyik Matrox képviselő mondta: "A Matrox G800-as projekt halott."; vagyis teljes mértékben igazak voltak a már hosszabb ideje ezzel a témával foglalkozó pletykák, és most már minden gamer letehet arról, hogy valaha is egy ilyen kártyára tehet majd szert. A G800-as grafikus chipről annak ellenére, hogy nem lesz belőle semmi, több új információval is szolgáltak a Matrox cég munkatársai. Ezek szerint a G800 nagymértékben a G400-ra épült, azonban a G400-hoz képest már kétszer annyi pipeline-nal rendelkezett, 128 bites DDR memóriát támogatott, hardveres T&L (Transform and Lighting) engine-nel volt ellátva, és duálchipes G800-as kártyák létrejöttére is megvolt az esély.

A G800-as fejlesztések természetesen nem kerülnek egy az egyben a kukába, hiszen hamarosan feltűnik majd a G800 lecsupaszított változata, a G550, melynek esetében megmaradt a G400-hoz viszonyítva kétszeres pipeline, valamint a 128 bites DDR memóriatámogatás, azonban a G550 esetében már csak egy korlátozott képességű T&L engine-ről van szó.

A Matrox képviselői elmondták, hogy miután a cég fejlesztőmérnökei alaposan átnézték és kielemezték a hardveres T&L engine szolgáltatásait, úgy döntöttek, hogy azokból lényegében csak egy szolgáltatás, a four-vertex matrix skinning lényeges. Ez a skinning funkció egyébként arra szolgál, hogy két, poligonokból álló objektumot összeragaszt, és hardveresen egy interpolált csatlakozást hoz létre, így pedig a fejlesztők szerint szebb 3D-s modellek hozhatók létre, melyek főleg animációk közben néznek ki jobban a korábbi megoldásokhoz képest.

Természetesen a Matrox G550 esetében sem maradhat majd el a DualHead technológia alkalmazása, valamint a már eddig is szinte tökéletes 2D-s képminőséget is továbbfejlesztik a G400-hoz, illetve a G450-hez képest. A G550-es kártyák teljesítménye várhatóan a GeForce2 MX400, illetve a GeForce2 Pro grafikus chipekre épülő kártyák teljesítménye közé fog majd esni. A Matrox G550 típusú grafikuskártyák május végén jelennek majd meg a piacon, áruk pedig 150-200 dollár (~45-60e Ft) körül alakul majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • An-Dee #5
    A G800-as grafikus chipről annak ellenére, hogy nem lesz belőle semmi, több új információval is szolgáltak a Matrox cég munkatársai.
    kicsit ellentmondásos ez a mondat :))
  • Pali #4
    Én már három éve várok a Glaze3d-re, és még nem cseréltem le az 1 megás Tridentemet :) Jó ez a 25 Hz interlaced 1024x768 -ban. Nem is értem mit izélnek itt ezek. Ti igen?
  • Anee #2
    A G550-es kártyák teljesítménye várhatóan a GeForce2 MX400, illetve a GeForce2 Pro grafikus chipekre épülő kártyák teljesítménye közé fog majd esni.
    Hmm az MX400 az fos a Pro meg húzott GTS szal kicsit konkrétabban megadhatták volna
  • ubi #1
    Nekem G800 kell!!!!!!!