Gyurkity Péter

Kínai kémek akadályozzák a Huawei elleni nyomozást

Két személyt kapcsoltak le az amerikaiak, ők információkat akartak szerezni az ügyről.

Az egykor legnagyobb, valamint az 5G-technológiát először kidolgozó kínai telefongyártó elleni szankciók hosszú évek óta akadályozzák a cég további terjeszkedését, piaci szerepének megőrzését. Legutóbb arról olvashattunk, hogy ezen intézkedéseket hamarosan kiterjeszthetik, most pedig újabb csavart láthatunk a történetben, amelynek alapján a másik fél sem nézi tétlenül a fejleményeket.

A Bloomberg számolt be a napokban arról, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium, illetve a főügyész szerdai bejelentése alapján két kínai illetőt vádolnak a nyomozás befolyásolásának megkísérlésével. A mellékelt magyarázat szerint Guochun He és Zheng Wang egy hatósági szereplőt próbált meg megvesztegetni, hogy ennek révén további információkat szerezzenek az ügyről, többek között a megkérdezett tanúkra, a rendelkezésre álló bizonyítékokra, valamint a Huawei ellen esetlegesen felmerülő további vádakra vonatkozóan. A célpontot nem nevezték meg, az viszont kiderült, hogy a megkörnyékezés már 2017-ben megtörtént, így ez az erőfeszítés is hosszabb ideje tartott.

Az amerikai fél természetesen azt emeli ki, hogy a kínai kormány ezúttal is semmibe veszi a nemzetközi jogot és annak szabályait. Hozzáteszik, hogy nem tűrik a beavatkozást, továbbra is mindent megtesznek állampolgáraik jogainak védelme érdekében, bár azt nem tudtuk meg, hogy a két illetőt vajon őrizetbe helyezték-e. Elmondták viszont, hogy másik két ügyben is hasonló lépésekre került sor, az egyikben ugyanis négyen (köztük három kínai ügynök) valamilyen technológiát igyekeztek megszerezni, a másikban pedig kínai személyek arra igyekeztek rábírni egy amerikai lakost (nem állampolgárt), hogy az visszatérjen Kínába.

Jól látható módon a kínai fél sem nézi tétlenül az amerikai szankciókat, ez tulajdonképpen érthető – meglátjuk, milyen irányba haladunk majd tovább a két hatalom konfrontálódása terén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #3
    Hm. Az igazi bajuk a Huawei-jel az az, hogy nem tőkések és nem is állami kézben van.
    Munkás tulajdon a cég. A vezérigazgatót is időnként rotálják.
    Ettől jobban be vannak fosva akik dollárral törlik a seggüket, mint az állami tulajdontól.
  • gosub #2
    Úgy kezdődött, hogy a panda visszaütött.
  • Tetsuo #1
    Végzik a munkájukat.