Gyurkity Péter

Alakul a negyedik iPhone SE

Már összeállt az okostelefon, amely egy régebbi modell külalakját ölti magára.

Az Apple telefonos vonala kapcsán legutóbb arról számoltunk be, hogy a vártnál alacsonyabb kereslet miatt visszavágják az iPhone 14 gyártását, nem sokkal később azonban az is kiderült, hogy a cég tovább faragott a Samsung előnyéből. Készülnek az újabb típussal, amely már a vékonyabb pénztárcával rendelkezőket hódítaná meg.

Egy, korábban több alkalommal megbízhatónak bizonyult kiszivárogtató részletezte a napokban az iPhone SE (2023) főbb jellemzőit, felsorolva a külsőt, valamint a burkolat alatt elhelyezkedő komponenseket. Ebből kiderül, hogy a jövő év elején felbukkanó készülék kísértetiesen hasonlít az iPhone XR vonalaira, ennek megfelelően ez is egy 6,1 hüvelykes kijelzőt kap, amely a hagyományos felső bevágást vonultatná fel, dacára annak, hogy ez utóbbit a legtöbb gyártó már száműzte. Nagyon úgy tűnik, hogy megtartják a jelenlegi változat esetében elérhető három színt, a Face ID által használt komponensek ezen bevágáson helyezkednek el, a káva pedig a szokásosnál picit nagyobb lesz.

Fontos kitétel, hogy egyelőre megmarad a Lightning-csatlakozó, ami nyilván nem vált majd ki nagy örömöt az európai illetésekből, eközben pedig szintén megtarthatják az XR felbontását, akkumulátorának méretét, valamint 12 megapixeles hátoldali kameráját. Az még nem világos, hogy a teljesítményt az A15 vagy A16 Bionic chip biztosítaná, jelenleg mindkét változat elképzelhetőnek tűnik, bár a várhatóan alacsonyabb ár inkább előbbi típus alkalmazását valószínűsíti. Az 5G támogatása jóval egyértelműbb részlet, ezt minden bizonnyal nem hagyják el, bár a pontos specifikációt csak valamikor később ismerhetjük meg.

Ahogy említettük, az új telefon a jövő év elején futhat be, az ár jó eséllyel 500 dollár körül indul majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #6
    A gond az, hogy kis kijelző alatt nem nagyon fér el akkora akkumulátor, ami egy gyors proci meghajtásához egy napig elég.

    (Különben érdekes hogy a Xiaomi a Poco f4el, tud adni oledet, 120hzet stb az iPhone se áráért)
  • Bruce_Willis #5
    és közben putriban élsz
  • Bruce_Willis #4
    Dehogy lenne nagyobb siker.
    A mostaniak 4,7"-osak, de széles kávákkal, és minden kicsi rajta.
    Ugyanebbe a házba kellene káva nélkül elhelyezni a kijelzőt.
    iPhone 7-et használok, pont jó a mérete. Kisebb már nem kellene.
  • proger82 #3
    borzsaszto jo! 6,1 tepsi , olyan mar van meg nagyobb is.....
    az se vonalat esetleg a mini vonalon kellett volna tovabb vinni, vagy a regi 4'' Se hazban epitettek volna 4,3 vagy max 4,5'' kijelzot az nagyobb siker lett volna
  • Renata100 #2
    Amíg én 100 iPhone veszek, ti összekapartok egy nokia 3210-re hihi
  • Bruce_Willis #1
    Ragyogó!
    Akkor ez az "olcsó" telefon 300 ezer körül lesz nálunk kapható.
    Köszi apple...