Gyurkity Péter

Kevesebben vannak a Blizzard felvásárlása ellen

Két ország is jóváhagyta a tervezett tranzakciót, a britek azonban még vizsgálódnak.

A Microsoft által korábban bejelentett lépés kapcsán a nyár vége felé számoltunk be arról, hogy a Sony erősen ellenzi a tranzakciót, mellettük pedig néhány ország szabályozó hatósága is óvatosan foglalt állást a kérdésben. Most ez utóbbiak közül jelezte kettő, hogy már nincs különösebb kifogása, a briteknél azonban még nincs nagy változás.

A napokban a tengerentúli illetékes hatóság, az Administrative Council for Economic Defense (CADE), jelentette be, hogy gyakorlatilag jóváhagyta a tervet, mivel az általuk közzétett részletes anyagban már nem emelnek komolyabb kifogásokat az ellen. A brazil kormányzat véleménye szerint az Activision Blizzard felvásárlása nem veszélyezteti a piaci versenyt, annak jelenlegi állapotát, ez pedig még akkor sem következne be, ha a Call of Duty (amely különösen nagy hangsúlyt kapott a vizsgálatban) valóban Xbox-exkluzív ajánlattá válna, valamikor az akvizíciót követően.

Brazília ezzel a szaúdi hatóság hasonló döntését követi a sorban, ezzel már két további ország álláspontja változott meg a Microsoft számára kedvező módon. Mindez azt jelenti, hogy a felvásárlást követően a redmondi cégnek nem lesz gondja az új leánycég termékeinek ottani értékesítésével, viszont ezzel kapcsolatban mindenképpen fontos megemlíteni, hogy a fontos piacnak számító Egyesült Királyság még mindig a problémás oldalon helyezkedik el. Utóbbi ország hatósága a vizsgálat második fázisát indította nemrég el, miután állítólag komoly kételyeik voltak a tranzakció lebonyolításával, annak várható hatásaival kapcsolatban.

A brazil kollégák azt hangsúlyozták ki, hogy ők az ottani vásárlók érdekeit védik, nem pedig egyetlen nagyobb szereplő (így például a Sony) álláspontját veszik át. Meglátjuk, a többi országban mennyiben születik majd hasonló döntés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)