Gyurkity Péter

Kétszeri halasztás után jöhet az SLS fellövése

Elmaradt a várva-várt rajt, most a szivárgásokat kell kijavítani az újabb próba előtt.

Még hónapokkal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a NASA új rakétája, az SLS, várhatóan augusztus végére készül el, tehát akkor jönne el az első fellövés, amely megnyitja az utat a Holdra való visszatérés felé. Erre nem következett sor, a szakembereknek több problémát is orvosolniuk kell, mielőtt újra megpróbálkoznak.

Az amerikai űrügynökség hivatalos Artemis-blogjában folyamatosan közzéteszik a frissítéseket, ezekből tájékozódhatunk a kétszeri halasztás okairól, valamint a további fejleményekről. Az eredetileg augusztus 29-re tervezett fellövést végül lefújták, de ugyanerre került sor a szeptember 3-án végrehajtott újabb kísérlet során. Kiderült ugyanis, hogy a feltöltésre használt, 20 cm széles kábel, valamint annak a hajtóművek hűtésében segítő kisebb, 10 cm-es társa egyaránt szivárgott, így most ezek javításával vannak elfoglalva. Nagy szerencse viszont, hogy mindezt a kilövőállásban el tudják végezni, hiszen így nincs szükség a rakéta visszacipelésére, ami 12 órát vesz igénybe a mindössze 6,4 km-es úton.

Könnyen előfordulhat azonban, hogy végül mégis erre szánják el magukat, a fenti kábelek mellett ugyanis az önmegsemmisítő rendszerrel is gondok akadtak. Ezt értelemszerűen csak akkor vetnék be, ha a rakéta letérne az eredetileg tervezett pályáról és a szárazföld felé venné útját. Jelen pillanatban az okoz fejtörést, hogy a rendszerben felhasznált akkumulátorok 25 napos időtartamra kapták meg engedélyüket, ami most vasárnap járt le, tehát ezek cseréjére is szükség lehet. A mérnökök bíznak abban, hogy ezek működőképesek maradnak az újabb időpontokon túl, viszont a végső döntés nem rajtuk múlik majd. Egyelőre a folyékony hidrogén és oxigén feltöltését gyakorolják majd a javításokat követően, visszaigazolva azok sikerességét.

A tervek szerint szeptember 23-án, esetleg 27-én jöhet fel az újabb próba, a Hold ugyanis ezen napokon tartózkodik majd a számunkra ideális pozícióban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #4
    Az biztos, bar meg igy se voltak idealisak a korulmenyek.

    Cocoa Beach as egyik legjobb ingyenes nezohely, de a Cape Canaveralbol nezni sokkal kozelebb lett volna. Eredetileg ugy vettuk eloszor a jegyet, hogy megnezzuk a muzeumot (ami onmagaban feledhetetlen elmeny, talan meg jobb is), es az aznapra eso kilovest is. Hat abban az evben nem jott ossze.
    Masik hogy ejszakai kiloves volt. Ez egyreszt elony a szep fenyek miatt. De hatrany is, mert magabol a raketabol semmit nem latsz, csak a tuzgombot:)
  • quatlander #3
    Szerencsés vagy :) Biztos feledhetetlen élmény volt.
  • Sequoyah #2
    Ez mar csak egy ilyen biznisz. Lehetseges okok hosszu sora van hogy miert halaszthatjak el. Es ennek kovetkezteben igen gyakoriak a halasztasok meg rutinkilovesek eseten is.
    Parszor jartam Floridaban a Cape Canaveral kornyeken, es persze minden alkalommal probaltam megnezni egy kilovest (rutin Space X inditas), es minden alkalommal halasztas volt. Aztan vegul epp azert sikerult megnezni, mert bar a legutobbi 1 hetes tartozkodasunk alatt nem lett volna semmi, a korabbit pont akkora halasztottak:)
  • quatlander #1
    "A tervek szerint szeptember 23-án, esetleg 27-én jöhet fel az újabb próba, a Hold ugyanis ezen napokon tartózkodik majd a számunkra ideális pozícióban."

    Azt nem mondták, melyik évben.

    De remélem most már tényleg összejön.
    Utoljára szerkesztette: quatlander, 2022.09.13. 09:24:55