ZAX

Emperor, Atreides egységek

A Westwoodnál Atreides hónapot hirdettek, ennek megfelelően máris két egységgel ismerkedhetünk meg ebből a házból.

Mongoose

Amikor a Mongoose "kilépdelt" az Atreidesek Caladanon található fő gyártelepéről, sok veterán katonatiszt megkérdőjelezte egy lábakon járó harci jármű létjogosultságát Arrakis csúszós, instabil dűnéin. A kétkedők köreiben rémtörténetek keringtek az olyan lépegetős megoldások, mint például a Harkonnen Devastator használhatatlanságáról, a fő veszély, hogy az ilyen egységek könnyen megcsúszhatnak, beragadhatnak vagy akár el is süllyedhetnek a homokos sivatagi talajon. Mindenesetre az Atreidesek legfelsőbb vezetése egy olyan gépet akart, amely ötvözi a gyalogság mobilitását és a harcjárművek tűzerejét. A fejlesztők hihetetlen rövid tervezési periódus után végül megalkották a Mongoose-t.

Klikk ide!

A Földön ezer évvel ezelőtt élt kitartó emlős által ihletett fürge egységet a frontvonalba szánják, főként az ellenség járművei ellen. Habár csak könnyű páncélzattal rendelkezik, a Mongoose elég jól bírja a gyűrődést a szűk pilótafülkét körülölelő, karbonból készült speciális vázának köszönhetően. A fegyverzete nagy hatótávolságú rakétákból áll, amelyekkel messziről, nagy iramú mozgás közben is lehet lőni az ellenséget. Az egységek több hasznos feladatot is képesek ellátni: egy adott terület teljes tűzzár alá vétele, vagy például az "üss és fuss" típusú támadások messziről történő fedezése is megoldható velük. Ezek után talán nem meglepő, hogy a Herceg hadseregének a frontvonalában mindig szép számban képviseltetik magukat a Mongoose-ok.

Sniper

Az Atreides Sniper egységei halálos pontossággal, messziről támogatják a Herceg derékhadát. A Sniper-jelölteket a kiképzőtisztek személyesen válogatják ki a hagyományos gyalogság tagjai közül. A kiszemelt katonák ezután egy "gyorsított" kiképzésen vesznek részt, ahol tovább fejlesztik a képességeiket. A speciális tréningek megfelelnek azon Atreides filozófiának, amely szerint Sniper-nek nem tanul, hanem születik az ember. Ennek megfelelően a képzés során kevés időt vesztegetnek tanítgatásra, a hangsúly az elit szakaszba készülőkben már meglévő képességek csiszolásán van. A végső tesztek után a jelöltek személyesen a Herceg előtt bizonyíthatják tudásukat, rátermettségüket. Az éles bevetésektől már régen visszavonult, veterán Sniper, Achillus egyenként szólítja a vizsgázókat a Királyi Smaragdmezőkre (a Palota mellé) szimulált virtuális harctérre.

Klikk ide!

A feladat rendkívül egyszerű, a jelöltek akkor kapják meg a szentesítő kitüntetést (The Eagle's Sight), illetve helyet egy Sniper osztagban, ha az álküzdelemben (módosított lézer mesterlövészpuskával) sikerül legyőzniük a Herceget magát. Miközben az esemény inkább csak egyfajta sportolási lehetőség Achillusnak, a jelöltek pontosan tudják, hogy kudarc esetén azonnali lefokozás, és a hagyományos hadtest legalsóbb régiói várnak rájuk. Azok számára ugyanis nincs hely a Herceg Sniper-hadtestében, akik stresszhelyzetben nem tudnak megfelelően teljesíteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laalee #11
    A fejlesztők hihetetlen rövid tervezési periódus után végül megalkották a Mongoose-t.

    ez most a jatekvilagra vonatkozik vagy a jatek fejlesztökre :))) szerintem az utobbira :)))))
  • Laalee #10
    hat ez tap lepegetö egy olyan vilagban ahol csak sivatag és és sziklak vannak :)))
    és raadasul a legkisebb zajra is megjelenik egy oriasi féreg :))

    micsoda ötlet... laccik hogy idiota amcsik csinaljak. ennel mar csak a hajo bevezetés lenne nagyobb baromsag, bar bizots az is lesz hiszen a redalertben annyira nepszeru volt :)))
  • Szilasz #7
    Nem tudom néztétek azokat a képeket a játékhíreknél? Szépnek szép, olyan mint az egész játék, de nulla köze van a világhóz. Tudom, hogy nem mondtam semmi újjat,de azért ez tényleg sok. Laza nyári rucis emberkék Arrakison? Tudjátok ahol még a pohár víz is kincs, no meg a cirkoruha... Golndolom selytitek mire célzok. Arról nem is szólva, hogy az egész világ gótikus sci-fi alapokon hyugszik. Hát, ez semmiképpen sem az. A Filmet legalább nem cseszték el, igaz a kis Paul egy kicsit túlérett volt a filmbern, de ez hanyagólható ehhezképest.
  • ixyon #5
    hi
    csak annyi a véleményem, ha már atreides hetek vannak, talán jó vóna valami kis minőséggel előállni. a westwood mintha nem tudna 3dmodelezni.
    legalábbis még én nem láttam elfogadható animációjukat, de ezzel a mongúz képpel még az igényesség látszatánakj a legutolsó foszlányát is eltúntették belőlem.

    az a helyzet, hogy ez a játék szerintem a war3mmal kellen hogy versenyzzen, csak ott az 1ségek 250-500 polygonbóül fognak állni.
    ez pontosan 48ból áll. hát ez szerintem 1 1/2óra alatt összecsapott munka.a textúrák is szarok
    ennyi a westwood.
    ő írja le saját megát.
  • Efreet #1
    Ettől sírógörcsöt kapok... ezt az eszement sz*rt... nevetséges. Vegyék már ki a Dune nevet a játékból meg minden utalást a világra...