Gyurkity Péter

E-Hummert tesztel az amerikai hadsereg

Ők is szeretnének elektromos járművekre váltani, ezt most a civil változattal kezdik meg.

A Hummer meglehetősen jól ismert névnek számít az autózás iránt érdeklődők és a teljesen laikusok körében is, tavaly ezzel kapcsolatban arról olvashattunk, hogy végre bemutatkozott a méretes autó elektromos változata. Most ennek tesztelését kezdi meg az amerikai hadsereg, amely már a nagy átállás első lépése lenne.

A GM Defense jelentette be a napokban, hogy sort kerítettek az első példány leszállítására, ahogy azt korábban maga Biden elnök is előre jelezte. Még április második felében olvashattunk arról, hogy az amerikai fegyveres erők minden egyes járművét szeretnék valamilyen elektromos változatra lecserélni, erre több milliárd dollárt költenek, a cél ugyanis a „klímabarát” jelleg kialakítása, ami egy ilyen testület esetében kissé furcsának, olykor egyenesen nevetségesnek hat. Az ideológia híveit mindez nem zavarja, a program mindenképpen folytatódik, ennek keretében kapták most meg az első elektromos Hummert, amelyet augusztus végéig szállítanának le.

Arról egyelőre nem beszéltek, hogy milyen áron adták el az autót, ez azonban a kereskedelmi forgalomban 109 ezer dollárt kóstál. Érdekes, hogy a fegyveres erők a civil használatra szánt példánnyal kezdik el az átállást, annál inkább, mert a GM Defense 2020-ban már megnyert egy 214 millió dolláros pályázatot az új Infantry Squad Vehicle (ISV) kifejlesztésére, kifejezetten a hadsereg számára. Ez a jelek szerint a 2020 Chevrolet Colorado ZR2 típusra épülne, a mobilitást helyezve előtérbe, akár 9 katona gyors szállításával. Eközben az elektromos Light Reconnaissance Vehicle (eLRV) prototípusát is elkészítették, ennek leszállításáról azonban egyelőre még nem esett szó.

Az e-Hummer 1000 lóerőt vonultat fel, ennek révén alig 3 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből a 100 km/h-s iramra – meglátjuk, ezt miként és mennyiben hasznosítják majd a fegyveres erőknél.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #10
    Olyanról, hogy generátor, hallottál-e már?
    De a további hülyeségednek is elébe megyek: nem, nem kell mindig generátorral tölteni, csak harci helyzetben. Az esetek 1-2 százaléka. Se.
  • kvp #9
    "Sztem az életben soha nem lesz életképes egy tisztán elektromos harci jármű."

    Egyertelmu. Viszont a fenti cikk elsosorban az USA-n belul hasznalt varosi rohangalos jarmuvekrol szol, amivel a hadtapos katonak bevasarolni jarnak. Ezek ugyanugy lehetnek elektromosak, mint az osszes tobbi civil jarmu a parkolokban. Haboruzni meg nem ezekkel fognak menni, hanem a gazturbinas tankokkal.

    ps: Az uzemanyagcellas jarmu is egyfajta hibrid es katonai celra tokeletes.
  • Macropus Rufus #8
    ez az álszent szöveg, hogy ők is zöldek legyenek. Am. meg uránmagvas lövedékkel aprítják az ellent. :)
    Sztem az életben soha nem lesz életképes egy tisztán elektromos harci jármű. Hibrid az már okés. Ami meg a napot illeti: vannak helyek ahol monszun idején nincs napsütés...
  • Sydra #7
    Nyitható az alja és bármikor átválthatsz Flintstones üzemmódba!
  • kvp #6
    "Ezt kint a harcmezőn hogyan töltik?"

    Az elso jarmuvek a laktanyak ellatmanyi osztalyaihoz kerulnek, tehat a sajat hatorszagukban szeretnek hasznalni oket, a hetkoznapi adminisztracios feladatokra. Az otlet az, hogy ha mar mindenki mas elektromos jarmuvekkel jar (vagy jobb hijan gyalogol), akkor a laktanya szemelyzete se benzines jarmuvel menjen bevasarolni.

    A masodik felhasznalas az ellatmanyokat szallito konvojok elektromos energiara allitasa lenne, ami alapvetoen mar harcteri kuldetes, de fix pont-pont utvonalakon kell haladniuk es a jarmuvek a megerositett bazisokon tolthetoek lesznek. Ezek a jarmuvek kesobb automatizalhatoak is (konnyeben mint a belsoegesu motorral szerelt valtozatok), igy egy konvojhoz nem kell annyi katona. (kvazi a teherautok maguktol kovethetik a felvezeto jarmuvet vagy az elottuk halado masik teherautot)

    A harmadik felhasznalas lenne a konnyu gyalogsagi jarmuvek letrehozasa, ahol a csondes mukodes es a nagy gyorsulas mar ertelmet is nyerhet. Ehhez viszont a legi szallithatosag miatt jarmuvek tomeget kell tovabb csokkenteni, tehat erdemes lehet valamilyen uzemanyagcellas megoldast alkalmazni. Mindenesetre az utobbihoz elobb egy kiforrott elektromos platform kellene, amiben mar konnyebb cserelgetni az aramforrasokat.
  • Dodo55 #5
    "fontos lehet teljesen hangtalanul nagyon gyorsan a célterület közelébe jutni"

    Ja, hogy ezeken slick gumi lesz?
  • gosub #4
    Az álcafestést lecserélik tükröződő panelekre. Ha harc közben lemerül, majd megkérik az ellent várjon pár napot amíg az a ~4-5 m² feltölti. Már ha jó idő van.
  • Cat #3
    Egy éjszakai kommandós akciónál fontos lehet teljesen hangtalanul nagyon gyorsan a célterület közelébe jutni, vagy baj esetén kihasználni a borzasztó jó gyorsulást, és elmenekülni.
  • Ender Wiggin #2
    a nap süt a harcmezőn is, akksi meg van...
  • barret #1
    Ezt kint a harcmezőn hogyan töltik? Sehogy,csak villantani kell. Marmonkannában nehéz áramot szállítani.