SG.hu·

Oroszország - hivatalos fizetőeszközökké válnak a kriptovaluták

Oroszország - hivatalos fizetõ­eszközökké válnak a kriptovaluták
Moszkva jelenleg a digitális pénzekkel kapcsolatos jogi kereteket dolgozza ki, így kerülnék meg a nemzetközi átutalásokra kivetett nyugati szankciókat.

Oroszországban a nemzeti bank és a pénzügyminisztérium másképp gondolkodik a virtuális fizetőeszközök kérdésében. Január végén Vlagyimir Putyin orosz elnök a kormánytagok ülésén kijelentette, hogy a két félnek meg kell állapodnia egymással, de egyik álláspontot sem támogatta. A politikus hangsúlyozta, hogy az Orosz Nemzeti Bank nem áll a technológiai fejlődés útjában és ezért megteszi a szükséges erőfeszítéseket azért, hogy a legújabb technológiákat vezesse be a területen. Ugyanakkor rámutatott, hogy Oroszországnak bizonyos előnyei származnak a kriptovaluták bányászatából, például áramtöbblete van és megjelentek az államban képzett munkatársak is.

Most a Reuters arról tudósított, hogy egy kormányzati hivatalnok közlése szerint az ország fontolgatja a kriptovaluták felhasználását a szankcionált nemzetközi átutalások helyettesítésére. A téma már hónapok óta napirenden van, de még nem született döntés a kérdésben. A nemzeti bank és a kormány közösen dolgoznak a digitális pénzekkel kapcsolatos jogi keretek és szabályozási előírások kidolgozásán, s tervezik a digitális rubel bevezetését. Denisz Marturov orosz kereskedelmi miniszter elmondta, hogy engedélyezni fogják fizetőeszközként a kriptovaluták használatát, a kérdés csak az, hogy milyen módon szabályozzák a területet. Az mindenki számára világos, hogy a digitális pénzeket előbb vagy utóbb valamilyen formában bevezetik.

A megfelelő előírásokat először az orosz nemzeti bank dolgozza ki, majd a kormány véleményezi. Elvira Nabiullina, az orosz nemzeti bank elnöke azt javasolta, hogy tiltsák be a virtuális fizetőeszközök termelését és kereskedelmét, az orosz kabinet azonban nyitottan állt a kriptovaluták alkalmazásának a kérdéséhez. A témával foglalkoznia kell Moszkvának, mivel Oroszországban évente 5 milliárd dollár értékű tranzakció bonyolódik a digitális pénzek segítségével.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© csikoskecske2022. 05. 31.. 17:11||#8
Ti nagyon ráértek emberek xddd
© lammaer2022. 05. 31.. 16:54||#7
Az a Szovjetúnió volt, és Putyin is ebben az álomvilágban élt.

Oroszország gazdasága lófütty (az egy főre eső GDP-je fele a dübörgő magyar gazdaság GDPjének), a világgazdasághoz való hozzájárulása kimerül a nyersanyagok exportálásában (kb mint egy harmadik világbeli banánköztársaság).

Hadserege csak papíron volt erős, ha utánanézel kiderül hogy a hadseregre fordított kiadásaival kapcsolatban ugyan szépen hangzik hogy ők költik a világon a 4. legtöbbet, csakhogy ez nagyságrendileg alig több mint németország vagy anglia katonai költségvetése (csak az oroszok ebből egy láthatóan elavult, hidegháborús technológiai és doktrinákon alapuló roncshalmazt üzemeltetnek, amit még tovább ront a nepotizmus és a korrupció... ).
Pl papíron oroszországnak több mint 12000 hadrafogható tankja van, ehhez képest ennek a töredéke működőképes csak, a orosz katonai bázisok inkább roncstelepekre hasonlítanak...

Egy dolog miatt katonai nagyhatalom: az atomfegyver miatt. Nem mintha bárki is meg akarná támadni, még akkor se ha nem lenne egy rozsdás tankja se.
A nyugat már rég nem a területszerzésen ügyködik, hanem piacot akar.
Utoljára szerkesztette: lammaer, 2022.05.31. 17:00:21
© gothmog2022. 05. 31.. 11:39||#6
-nyersanyag: Azt ki is kell ám termelni! Nézz utána, mekkora olajvagyonon ül Venezuela, és mire mennek vele.
-2. számú hadsereg: Három hónap alatt három megyét sikerült elfoglalni, amiből kettőben már ott voltak, minek során alsó becslések szerint a hadra fogható eszközkészlete 1/3-át elveszítette.
-világpolitikai helyzet: azt épp most nullázza le.
kb. beblöffölték a royalflusht, aztán kiderült hogy két alacsony lapja, egy „zöld felső”-je, meg egy „szabadulás a börtönből” monopoly-kártyája van.
Utoljára szerkesztette: gothmog, 2022.05.31. 11:40:43
© Liquido2022. 05. 31.. 11:25||#5
Területre a legnagyobb, bár tök feleslegesen, a második legerősebb hadsereget meg inkább hagyjuk...
© dyra2022. 05. 30.. 22:40||#4
Aha.. az egyik a világ legnagyobb országa a második legerősebb hadsereggel. Kismillió nyersanyag van a területen nem csak olaj és gáz. A világpolitikai helyzetéről már nem is szólva. Mondhatni megkerülhetetlenek. Melyik lehet az?
© Csaba1612022. 05. 30.. 20:48||#3

Ja, van atomfegyverük, de jóval szegényebbek az oroszok a venezuelaiaknál...
© dyra2022. 05. 30.. 20:16||#2
Oroszokat ne hasonlítsd hozzájuk. Totál más világban betöltött helyzetük kb minden téren is.
© Kryon2022. 05. 30.. 14:28||#1
Ezzel már Venezuela is próbálkozott, még olajfedezetű kriptot is csináltak, de nem segített rajtuk.