Berta Sándor

Egyre többet fogyasztanak az írországi szerver­centrumok

A létesítmények működtetése minden korábbinál több áramot emészt fel.

Az Ír Központi Statisztikai Hivatal (CSO) adatai alapján a helyi számítógép-központok sokkal több áramot fogyasztanak, mint az összes vidéki háztartás. 2020 és 2021 között a centrumok áramfelhasználása 32,3 százalékkal nőtt, míg 2015-ös 5 százalékhoz képest 14 százalékra emelkedett. Ez 265 százalékos növekedés. Ezzel párhuzamosan a vidéki háztartások az áramfogyasztás 12, míg a városiak a 21 százalékáért voltak felelősek.

A The Irish Times azt írta, hogy tavaly novemberben az Ellátócégek Szabályozásáért Felelős Ír Bizottság (CRU) új intézkedések bevezetését jelentette be az energiafelhasználás korlátozására. Mindez azután történt, hogy az EirGrid nevű állami áramellátó arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai uniós tagállamban a következő öt télen áramhiánnyal kell számolni. A CRU nem tiltotta ugyan meg az adatközpontok csatlakoztatását az állami áramhálózathoz, de Aoife MacEvilly, a hivatal vezetője a létesítmények kiépítését összefüggésbe hozta az ország folyamatosan növekvő energiaigényével. A vezető hozzátette, hogy az áramigények emelkedése semmi olyan dologhoz nem hasonlítható, amelyet Írország az elmúlt 100 esztendőben élt át.

A tavaly októberben elfogadott intézkedések kimondják, hogy krízishelyzetekben a szervercentrumokat az üzemeltetőiknek le kell választaniuk az áramhálózatról és ellátás szempontjából előnyben kell részesíteni a háztartásokat és a kórházakat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • uwu2020 #1
    Nem kéne titokban ethereumot bányászni :D