Gyurkity Péter

Szürkeimporttal küzdenek a szankciók ellen az oroszok

A listára felvett cégek termékeit innentől kezdve azok engedélye nélkül is bevihetik.

Az ukrajnai háború kirobbanását követően alig néhány nappal számoltunk be arról, hogy mind az AMD, mind pedig az Intel leállította az Oroszországba irányuló szállításokat, bár akkor ezt ideiglenes jelleggel tették meg, amíg véglegesítik a teljes listát. Az orosz fél erre most egy saját lista összeállításával válaszol, amely a szürkeimportot teszi lehetővé.

A helyi jelentésekből az derül ki, hogy az orosz kormány maga alakította ki a hosszú listát, mégpedig az ipari és kereskedelmi minisztérium illetékeseinek bevonásával. Erre a listára azon cégeket vették fel, amelyek termékeit mindenképpen szeretnék továbbra is beszerezni, esetükben pedig feloldják az eddig alkalmazott eljárást, amely nagyjából megfelelt a szerzői joggal kapcsolatos nemzetközi gyakorlatnak. Innentől kezdve ezen termékeket a gyártó tudomása és engedélye nélkül is bevihetik az országba, vagyis az importőrök nyerészkedhetnek azokkal, amennyiben az alacsonyabb árakkal dolgozó egyéb piacokon szerzik be ezen cikkeket, majd pedig viszik át a határon.

Az eddig alkalmazott büntetések ideiglenes feloldásával olyan gyártók termékei maradhatnak jelen az orosz piacon, mint az AMD, az Intel, az Apple, az Asus, a Huawei, vagy akár a Samsung és a Sony, de az IT-óriások mellett a Cadillac, a Bentley, a Chevrolet, a Škoda, a Tesla, valamint a Toyota is megtalálható a felsorolásban. A televíziók, a konzolok, a bányászat, a vasút, a tágabb értelemben vett szállítmányozás, a mezőgazdaság, valamint a faipar sem marad ki ebből a körből, jól látható tehát, hogy nem kizárólag az elektronikai szegmensben igyekeznek fenntartani a viszonylagos normalitást. Más kérdés, hogy az eredeti szabályokat bármikor helyreállíthatják, vagyis a szürkeimportra fókuszáló szereplők könnyen új helyzetben találhatják majd magukat.

Jelen pillanatban ezzel a megoldással kerülnék meg a szankciók egy jelentős részét, meglátjuk ezt milyen sikerrel és meddig folytatják majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Armagedown #16
    És még sokan a kínaikat szidják hogy lopnak.
    Hazudnak, lopnak, zsarolnak, ártatlanokat gyilkolnak, népírtást végeznek, ilyen egy terrorista állam amit Amerikának hívnak.
  • nlght #15
    Mutass olyan amcsi esetet amikor egy csapat 12-13 éves gyereknek kihúzzák a fogait és addig erőszakolják őket amíg csak 3 maradt életben haj és fog nélkül...
    Jah ilyen nincs az amcsi hadseregben? Csak az oroszban? Akkor most bekussolsz remélem!
  • Gabbbbbbbbbbbb #14
    Ezt szinte biztosan nem fogja megtenni, mert akkor többet senki se venne Tesla-t, más országban sem.
  • kvp #13
    Nem erre volt anno kitalalva a cocom lista? Es nem ugyanigy kerultek meg akkor is?

    Hatha valaki nem ismeri: https://hu.wikipedia.org/wiki/COCOM-lista

    Igazabol semmi ujat nem latni se nyugati, se orosz reszrol. Mindossze annyi tortent, hogy a szovjetunio egy resze es szinte az osszes anno a varsoi szerzodeshez tartozo allam most mar a NATO-hoz tartozik. Cserebe az oroszok eppen nincsennek annyira rosszban Kinaval mint anno.
  • Sir Cryalot #12
    Már az első hsz-nél látszott hogy érdemi beszélgetés itt nem lesz mert egyesek ajtóstól rontanak a házba :D
    ami hogy is mondjam elég "ajtóisztikus" (autisztikus).

    "Mindig azzal vádolnak meg, amit saját maguk művelnek"
    itt már be is kapcsolt az automatika :D
  • Sir Cryalot #11
    triggered :D
  • PLaci #10
    A múltkori videójában úgy nézett ki, mint aki mindjárt elpatkol.
  • Kissssss0 #9
    na meghalt már putyin az alzheimer,parkinson,remegő, huntington, stb, betegségben? :D

    imádom ezeket az behülyített vágy vezérelt ukri simogatókat.
  • PLaci #8
    Remélem a Tesla végre az oroszországba exportált autóit kikapcsolja távolról. :D
  • PLaci #7
    Szép... Az első triggered orosz-felsz*pó berak egy triggered képet, a második felrobban a dühtől (Mindig azzal vádolnak meg, amit saját maguk művelnek.), a harmadik propagandának titulálja a valóságot, a negyedik meg bedob egy kis KGB -s whataboutism -ot.
    Utoljára szerkesztette: PLaci, 2022.04.29. 16:19:48