Gyurkity Péter

Leállnak az orosz chipszállítások

Az Intel és az AMD felfüggeszti egyes típusok leszállítását, de a lépéshez a TSMC is csatlakozik.

Az orosz-ukrán fejlemények kapcsán legutóbb ingyenes telefonhívásokról, azok lehetőségéről számoltunk be, eközben azonban lassan megszületnek a nyugati államok által meghozott szankciók is, amelyeket az első hírekkel ellentétben nem hazánk, hanem Németország késleltetett. Most az Intel és az AMD hozta meg saját döntését, ennek pontos részletei azonban még szintén nem ismertek.

Az első jelentések alapján mindkét gyártó felfüggesztette saját chipjeinek oroszországi leszállítását, a döntés azonban nagy valószínűséggel azon fejlesztéseket érinti, amelyek kifejezetten katonai, illetve kettős (katonai és civil) alkalmazásra készültek, vagyis a végfelhasználóknak szánt, általunk jól ismert Ryzen- és Core-processzorok kimaradnak ebből. Rögtön felmerült azonban, hogy ideiglenesen minden szállítmányt lekapcsolnak, amíg az egyes cégek eldöntik, hogy pontosan mely típusokat vonják majd be a lépésbe, az első részleteket pedig már az orosz elektronikai cégek szövetsége is megerősítette, miközben a kínai IT-vállalatokat is értesítették a fejleményekről. Az amerikai illetékes hatóság további 49 orosz céggel bővítette ki az úgynevezett Entity List friss változatát, ezzel az érintettek nem juthatnak hozzá újabb chipekhez, ami hasonló a Huawei ellen korábban meghozott lépéshez, ezúttal azonban egy teljes ország van a célkeresztben.

További beszámolók szerint a TSMC is csatlakozik a lépésekhez, ami érzékenyen érinti az orosz fejlesztőket (lásd Baikal, MCST, Yadro, valamint STC Module), mivel az általuk kialakított chipeket a tajvani partner gyártja le. Ezzel a számukra hazai utánpótlás is elapadhat, ez viszont nem fogja érzékenyen érinteni a félvezetők globális piacát, mivel az ágazati statisztikák alapján az orosz megrendelések a teljes forgalom alig 0,1 százalékát teszik ki, a bővebb ICT-piacon pedig, amely egy 4,5 billió dolláros ágazat, nagyjából 50 milliárd dollárra rúg az ehhez kapcsolódó forgalom.

A mostani lépések várhatóan leginkább a szuperszámítógépek, a hálózati eszközök, illetve a kifejezetten a katonai célú fejlesztések területét érintik majd, meglátjuk, ez mekkora hatást fejt ki és meddig tart.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vanek úr #43
    Nagyrészt egyetértek. Amiben nem:
    - Putyin nem most változott meg, mindig is ilyen volt, csak nem foglalkoztunk a hülyeségeivel, mert távol volt tőlünk (lásd a csecsen háborút, a grúziai háborút (amit pont ugyanígy épített fel, mint most az Ukránt: egy kis területen a szakadár oroszbarát részeket támogatni kívülről, majd elismerni a területüket, és 'bemenni rendet csinálni'), meg a többi hasonló kis háborúját...). De lehet nézni a lehetséges következő célponto(ka)t is: Moldova már csatlakozna az EU-hoz, mielőtt még hozzájuk is elérne a háború (lásd: Transznyisztria esetét, ahol ott vannak az oroszok), és a Grúzok is megijedtek Ukrajna példáján, és ők is menekülnek előre az EU-ba az oroszok elől. Mert Putyinnak jól felépített lépései voltak a sakktáblán. Csak egy valamivel nem számolt: a túlzott reakciókkal. Mert most valamiért hirtelen mindenki fellépett ellenük. Azért, mert túl közel van Európa békés közepéhez? Vagy túl sok érdekeltsége van több országnak is Ukrajnában? Vagy most unták meg Putyin terjeszkedését, és most csordult túl a pohár? Jelenleg nem tudni, de hogy most olyan választ kapott Oroszország, amilyent talán eddig még senki (esetleg Észak-Korea példája lehet hozzá közel), az valamit jelez.
    - Azt is írtad, hogy a tüzet az Ukránok szították. Attól függ, honnan nézzük. Az Ukránoknak pár éve elegük lett az oroszbarát bábkormányból, és elüldözték az akkori elnöküket, és mivel erre keményen léptek fel az oroszok (lásd: a gázemelést, ami miatt utána jöttek a gázlopásos ügyek is), ezért nem hagyták magukat. Vagyis tulajdonképp az oroszok lökték át őket a ló túlsó oldalára, aminek köszönhetően lett erősen nacionalista nép (és fogadták pl. el a nemzetiségi törvényt, amit mi is kritizáltunk). Persze, nem ellenünk hozták ezt a lépést, hanem főként az oroszok ellen, akik még mindig el akarták nyomni őket, de sajnos a kárpátaljai magyarok is beleestek a hatásába. Vagyis bőven benne volt az orosz vezetés is, amiért elmérgesedett a viszony - viszont szerintem az annektálást (vagy részben annektálást) nagy valószínűség szerint hosszabb távon úgysem tudta volna elkerülni.
  • Sir Cryalot #42

    "A mostani lépések várhatóan leginkább a szuperszámítógépek, a hálózati eszközök, illetve a kifejezetten a katonai célú fejlesztések területét érintik majd, meglátjuk, ez mekkora hatást fejt ki és meddig tart."

    hihető :DDDD
  • noland #41
    Jó reggelt mindenkinek! Ennyi faszságot, találgatást és gyűlölködést ritán olvasni itt. Még mindig ki kellene maradni a háborúból, annak ellenére, hogy NATO már mozgolódik. Az a kérdés, hogy meddig hajlandó mindkét fél elmenni, reméljük meg tudják tárgyalni előbb, minthogy eldurvulna a helyzet.
  • Ellaberin #40
    Hát azt az elitet igen csak megritkította az elmúlt 20+ évben. Ergó aki nem az ő embere volt met egy kis málinkij robotra, ha nem éppen golyót kapott, mint Politovszkaja.
    Putyin csak azokat az oligarchákat engedi-engedte élni, akik a seggét nyalják.
    Nézd meg az elmúlt évek történéseit még Angliában is utána-utána nyúlt 1-2 "ellenséges" oligarchának ilyen-olyan sikerrel.

    A szocializmusban a tömeggyilkos KGB-t vezette. Szerinted milyen ember lehet? Kb. az a fajta, aki az arcodba mosolyog miközben a májadba szúrja a kését.

    És kb. ez az elit is kezd kényelmetlenül mocorogni ahogy látja, hogy a kedves vezetőjük túl lőtt a célon és kb. négy nap alatt visszalökte Oroszországot a 70-s-80-s évek szovjetúniójába. Mert hogy a szankciók itt fognak maradni még a háború után is vagy 5-10 évig, már ha nem égünk el mindannyian egy atompokolban.

    Egyszerűen elment az esze, öregségére rögeszméjévé vált, hogy mindenki ellenség, aki nem vele van. Ukrajna meg ezer oldalról zsíros falat és valóban az utolsó bástyája lehet a NATO ellen.
    Nem vitatom a NATO látható törekvéseit, de most még is örülök, hogy tagok vagyunk, mert, amint lenyomta Ukrajnát már jönne is oda , ahol nincs tagság.
    Mert nincs kétségem afelöl, hogy viktorunk terítené elébe a vörös szőnyeget és szegné a pántlikás új kenyeret sóval.
    Így meg most rághatja a körmét, hogy azelőtt befejeződjön ez az agyrém amielőtt színt kell vallania, mert a kettős játszmának vége és erre a rollerre pont jó öreg elvtársa vlagyimír ültette most fel.

    Még mielőtt, nem édem az ukrán vezetést egy centit sem, a tűzet ők szították azzal a retorikával amivel a kisebbségeit is alázta, de ő sem gondolta, hogy egy elmebeteggel packázik és az meg rak a tüzre nem pedig oltani próbálja.

    Egyedül az ott élő hétköznapi emberek a sajnálandók, mert ők szívják meg, ahelyett hogy mindkettőt eltakarítanák a közéletből. De legalább jó messzire azoktól a hangszerektől amikkel most muzsikálnak és csak reménykedhetünk benne, hogy nem kerül elő a nagybőgő.
  • nkmedve #39
    "A politikában a "lehet" meg a "soha"-ra hagyatkozni életveszélyes tud lenni.. itt folyamatok vannak amit csírájában kell elfolytani. A logikád mentén ha nem megalapozott Putyin paranoiája akkor, hogy kommentálod a kubai rakétaválságot és az arra adott USA reakciókat, mert ennyi erővel akkor Kubába is teljes nyugalommal lehetnek orosz rakéták USA-nak semmi baja nem lehet vele?"

    A kubai helyzetet azért nem venném ide, az egy erősen robbanékony helyzetben volt nyilvánvaló provokáció az orosz részről, ráadásul ott atomfegyverek telepítéséről volt szó, majdhogynem világvégét okozva. Ilyenfajta provokáció a NATO részéről nem volt az utóbbi időben, sőt a nyugat konkrétan beleegyezett abba, hogy Putyin magához csatolja Krímet annak idején, az akkori szankciók tényleg csak kirakatba voltak jók.
    Az, hogy ezelőtt X évvel a NATO telepített Aegis rendszert néhány országba, ami mára elavult (az oroszok szerint legalábbis) messze nem olyan szintű provokáció ami egy ilyen reakciót válthatna ki egy épelméjű vezetésből. Szóval lehet, hogy a NATO-paranoja megalapozott Putyin szempontjából, de én valószínűnek tartom, hogy a jelenlegi helyzetben inkább más van a dolgok mögött. NATO ide vagy oda, az Ukrajnai vezetés lecserélése most azonnal nagyon fontos volt Putyinnak, annyira, hogy ezért mindent kockáztatott.

    Abban egyetértek, hogy legjobb lett volna leülni egy tárgyalóasztalhoz és átbeszélni ezt, de az utóbbi időben látszólag az orosz fél akarta ezt a legkevésbé. Először kivezényeltek pár tízezert katonát a határ mellé, majd pedig olyan feltételeneket állítottak ami nyilvánvalóan senkinek nem volt elfogadható.


    #36 Érdekes elképzelés, és nem zárnám ki, hogy Putyin szándékosan van bűnbakként beállítva. Ez viszont nem érzem, hogy sokat javítana a helyzeten az orosz nép szempotjából. Valószínű, hogy a NATO-val való szembenállás, Ukrajna orosz kontroll alá való visszaállítása fontos stratégiai célok amiben a népakarat és a politikum rezonál. Ugyanakkor az elvárt módszerekben már lehetnek eltérések. Nem gondolom, hogy akár a nép, akár a Putyin mögötti politikum hajlandó lett volna kockáztatni ilyen szintű szankciókat, valamint a lehetőséget, hogy egy félresikerült invázió után az ország katonai megítélése ilyen szintű csorbát szenvedjen. Szerintem sokkal inkább az történhetett, hogy túl nagy lett a nyomás Putyinon, ő pedig a lehető legrosszabb utat választotta. Lehet wishful thinking, de én semmilyen esetre sem szeretném azt gondolni (és nem is láttam még erre vonatkozóan bioznyítékokat), hogy ez a háború ilyen formán a nép akarata lett volna.
  • Vanek úr #38
    "Putyint az orosz politika folyamatosan nyomás alatt tartja és csak addig élvez teljhatalmat, amíg azt csinálja, amit a nép elvár tőle. "
    Hűha. Ezt így valaki leírta? És komolyan gondolta? Az elmúlt napok fényében? Hogy naponta ezreket börtönöznek be, mert 'a nép' nem kér a háborúból? Pedig az ottani állami tévé nem is mondhatja ki azt a szót, hogy háború, mert 'a nép' felé azt kommunikálják (azt próbálják elhitetni velük), hogy ez csak egy kisebb katonai akció. De meg kell nézni az orosz sportolókat, a kulturális élet képviselőit (az orosz balett vezetője lemondott a háború miatt), az oligarchákat (aki az orosz köztévében sírta el magát, mert az olasz nyaralóját nem használhatja - ott van Abramovics, aki próbál békét teremteni, mert különben tőle is megválhatnak a Chelsea-nél), akik szégyenlik, amit csinálnak a vezetők. Vagyis már nagyon rég nem 'a nép' kezében van az irányítás (ezt már régóta lehetett látni, amióta börtönbe zárnak minden ismertebb ellenzéki politikust; és amióta több helyen is 100% feletti részvételi aránnyal hoznak ki adatokat Putyin választási győzelmeiről); és nem is igazán lesz. Amíg a fehéroroszoknál is a katonai vezetők kitartanak a vezetőjük mellett, és az oroszoknál is a katonaság támogatja Putyint, addig nem lesz változás - és a mostani harc is nagyrészt a katonai vezetőknek köszönhető, akik belementek Putyin hülyeségeibe, mert ez nekik is jó. 'A nép' és a véleménye meg közben nem érdekel senkit.
    Utoljára szerkesztette: Vanek úr, 2022.03.01. 22:30:03
  • Gabbbbbbbbbbbb #37
    Kár volt hozzászólásokat olvasnom :-)
  • asgh #36
    "Amúgy az is érdekes, hogy mennyire a háburú ellen van Putyinon kívül szinte mindenki az orosz oldalon is. "

    Ez tévedés. Putyint az orosz politika folyamatosan nyomás alatt tartja és csak addig élvez teljhatalmat, amíg azt csinálja, amit a nép elvár tőle. Az orosz nép pedig Ukrajnára kb. úgy tekint, mint a magyar az I.vh. után elcsatolt területekre, csak nekünk ugye nincs se atom arzenálunk, se másfél milliós modern hadseregünk, így a politikai elvárások is némileg szelídebbek.
    Ráadásul az oroszokat majdnem száz éven át egy nagyhatalom polgáraiként szocializálták. Erről a státuszról hajlandóak még lettek volna lemondani a 90-es években a nyugati életszínvonalért cserébe, viszont a kommunizmus bukása után az életszínvonaluk drasztikusan romlott, de legalább cserébe a Nyugat gyarmatként kezelte őket.
    Így a politikai atmoszféra kitermelte azt a politikai elitet, ami képes és hajlandó is volt Orszországot ismét felrakni a világpolitikai térképre. Putyinnak pedig ennek az elitnek a várakozásait kell teljesítenie, különben ő is mehet a levesbe.
    Értelmetlen tehát úgy tekinteni az egészre, mintha az egész háború Putyin megkattanásáról szólna.
    Az más kérdés, hogy ha a ruszkik elvesztik a háborút (ami szvsz borítékolható), akkor ez a narratíva mind az oroszoknak, mind a Nyugatnak megfelelő, így most megpróbálják mindenért Putyint felelőssé tenni, aki innentől már csak előre menekülhet és ez tovább eszkalálja a helyzetet.
  • peterx #35
    A politikában a "lehet" meg a "soha"-ra hagyatkozni életveszélyes tud lenni.. itt folyamatok vannak amit csírájában kell elfolytani. A logikád mentén ha nem megalapozott Putyin paranoiája akkor, hogy kommentálod a kubai rakétaválságot és az arra adott USA reakciókat, mert ennyi erővel akkor Kubába is teljes nyugalommal lehetnek orosz rakéták USA-nak semmi baja nem lehet vele?

    Am sztem Putyint nem érdeklik a szomszédos országok ilyen szinten, hogy kifejezett kontroll alatt akarja tartani (Belarust kivéve mert az fizikailag extrém közel van Moszkvához), van neki elég baja az orosz gazdasággal is. Inkább azt nem bírja elviselni, hogy egy vele ellenséges oroszfóbiás hatalom akarja betenni oda a lábát valamilyen téren, amiről köztudott hogy szeret forradalmakat kirobbantani.. nagyon jól elvan/elvolt a semleges finnekel is.

    S nem, abszolút nem vagyok orosz párti, nem örülök ennek a háborúnak, de a nyugati kettős mércétől is hányingerem van. Annyira egyszerű lenne a megoldás is, üljenek tárgyalni oroszok, amcsik, kína osszák fel egymás közt, h kinek meddig tart az érdekszférája és hogy nem kezdik el piszkálni a másikét s egyből békés hely lenne a világ.
    Utoljára szerkesztette: peterx, 2022.03.01. 16:40:38
  • nkmedve #34
    A NATO nyomulását Grúziánál nem igazán látom, 14 éve volt az orosz háburújuk, de azóta sem NATO tagok. Persze vannak tárgyalások, hosszú távú tervek, de ezekből lehet soha nem lesz semmi kézzelfogható. Ahogy Ukrajna esetében sem gondolta senki komolyan, hogy NATO tag lehetne, de talán Putyin a mostani akciójával ezt elérheti. Nyilván a NATO az oroszok elleni védelemre is épített ki bázisokat (így nem teljesen indokolatlan a létezése), ahogy az oroszok is építettek stratégiai bázisokat nagyon közel más országokhoz (sőt Krím esetén, más országok területén is). Ugyanakkor ez még mindig egy alapvetően defenzív szövetség, úgyhogy Putyin paranojája nem túl megalapozott.
    Szerintem sokkal inkább arról van szó, hogy azért nem akarja a NATO bővítését ex. szovjet államokkal, mert így elveszíti a kontroll-t ezen államok fölött, és nem lesz már katonai opciója sem, hogy visszaszerezze.

    #32 Itt már nem is tudom mit kommentáljak. Van itt Soros, Biden, MÉH-be leadott ukrán atombombák, teljes káosz. Leginkább csak azt mondanám, hogy a whataboutism amit a nyugat ellen és a kelet mellett alkalmazol eléggé orosz (sőt inkább szovjet) propaganda eszköz, és pontosan azért szokás bevetni, hogy ellehetetlenítse az értelmes vitát.
    Utoljára szerkesztette: nkmedve, 2022.03.01. 15:55:30