SG.hu·

Az interneten kevésbé jártas személyeknek többet árt a Facebook

Az interneten kevésbé jártas személyeknek többet árt a Facebook
Az érintettek az átlagosnál több erőszakos és meztelen tartalommal találkoznak.

A Facebook egyik belső tanulmánya szerint a csekély mértékű digitális kompetenciával rendelkező felhasználók az átlagosnál gyakrabban konfrontálódnak a közösségi platformon az erőszakos és a meztelen anyagokkal. A jelenség elsősorban az idősebbeket, a különböző kisebbségek tagjait és a kevésbé képzett embereket érinti. A dokumentumot nemrég megkapta az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa is. Egyre többen sürgetik azt, hogy a társaság módosítsa a használt algoritmusát.

A TechXplore idézte az egyik Facebook-kutatót, aki szerint a tanulmányból egyértelműen kiderül, hogy az algoritmus minden olyan személynek árt, akik kevésbé jártasak a technológiai dolgokban. A szoftver ugyanis az ilyen felhasználóknak sokkal több zavaró tartalmat mutat. Az érintettek jelentős része nem tudja, hogy ezeket az anyagokat hogyan blokkolja vagy jelentse.

Angela Siefer, a National Digital Inclusion Alliance vezetője kijelentette, hogy ha megvizsgáljuk, hogy melyik csoportok tagjait érinti károsan a jelenség, akkor világossá válik, hogy azokat, amelyeket már régebben is strukturálisan, történeti szempontból és szisztematikusan hátrányos helyzetbe hoztak. Ideje lenne végre észrevenni, hogy e platformok érdekei nem egyeznek meg a közösségük tagjainak az érdekeivel. Amennyiben sokan továbbra is ebben hisznek, akkor újra és újra csalódnak majd.

A szakemberek felmérést készítettek, amelynek során azt kérdezték a résztvevőktől, hogy mennyire értik a Facebook oldalának interfészét, illetve a különböző funkciókat. Az elemzések azt mutatták, hogy összefüggés van egy személy digitális képességei és és a Facebook algoritmusa által mutatott tartalmak között. A kevés digitális kompetenciával rendelkezők átlagosan 11,4 százalékkal több meztelen és 13,4 százalékkal több erőszakos felvételt mutatott meg a közösségi portál hírfolyama, mint azoknak, akik jobban kiismerték magukat a digitális világban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sydra2021. 11. 25.. 12:36||#4
Ne dőljetek be a propagandának! Ez egy facebook elleni politikai támadás amiért a facebook nem cenzúráz mindent ész nélkül. Ez nem a felhasználók akármilyen biztonságáról szól.
Utoljára szerkesztette: Sydra, 2021.11.25. 12:37:11
© bigjoe2021. 11. 25.. 10:52||#2
Nem tudom ki volt az a aszexualis, műveletlen idióta barom aki kitaláltam, hogy a meztelenség nem jó. Esetleg zavar egy formás meztelen nő (Ízlés szerint férfi) képe. Ha az ember elmegy mondjuk a Louvre-ba annyi meztelenséget ábrázoló műremeket lát amennyit nem szégyell.
© zola20002021. 11. 25.. 10:13||#1
Inkább az van hogy az interneten kevésbé jártas ember a Facebookon lájkolja a meztelen képeket, az interneten jártasabb ember tudja merre találhat jobbakat a Facebookosaknál.