Gyurkity Péter

Jövőre jön az új amerikai lopakodó bombázó

Az első öt példány végső összeszerelése most zajlik, a bemutatkozás jövőre esedékes.

Az új amerikai lopakodó bombázó kapcsán még 2019-ben számoltunk be arról, hogy annak gyártása már zajlik, az azóta eltelt időben a munka folytatódott, a napokban pedig egyszerre több forrás is arról adott hírt, hogy 5 példány esetében már a végső összeszerelésnél tartanak. 2022 során mutatkozhat be az új típus, amelytől sokat várnak.

A most közzétett részletes anyagban arról olvashatunk, hogy maga Frank Kendall, a légierőért felelős elnöki megbízott erősítette meg az ezzel kapcsolatos értesüléseket, mivel pedig Kendall közvetlenül a védelmi miniszternek ad tájékoztatást a fejleményekről, ezt megbízható információnak tekinthetjük. Erről a napokban lezajlott Air, Space, & Cyber Conference alatt ejtettek szót, elárulva többek között, hogy a munkálatok a kaliforniai Air Force Plant 42 telephelyén zajlanak, az első 5 Northrop Grumman B-21 Raider tehát itt nyerheti el végső formáját, hogy ezt követően, a szintén ezen állam területén található Edwards-légibázison kerítsenek sort a hosszabb tesztekre.


Fontos részlet, hogy eddig semmilyen fotó nem jelent meg a lopakodó bombázóról, ezzel kapcsolatban mindössze számítógépes renderképeket láthattunk. Ez utóbbiakból sem volt eddig túl sok hivatalos példány, idén júliusban sorrendben a harmadik alkotás látott napvilágot, ezen pedig azt vehettük szemügyre, ahogy a típus rajzolt példánya a fent említett légibázisról száll éppen fel. Maga a B-21 nyilván az eddigi legfejlettebb ilyen megoldásként áll majd hadrendbe, ettől nagyon sokat várnak, hiszen a kifejezetten hosszú, akár atomfegyvereket is magába foglaló küldetések az alapvető előírások és követelmények között szerepelnek, de az is lehet, hogy hiperszonikus platformok is helyet kapnak majd a bombázón.

Erre szükség is lesz, hiszen az orosz és a kínai fél szintén komoly összegeket költ hasonló platformokra, az amerikai légierő pedig az illetékesek szerint már kiéhezve várja az új repülőket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lapajka #18
    kösd fel a gatyád putyin
  • defiant9 #17
    A hasonlat ott sántít hogy az amerikaiak kifejezetten pragmatikus gondolkodásúak, de azért vannak magasztosabb elveik is, ha nem is annyira magasztosak mint mondjuk az EU-ban sokaknak. Ebben különböznek pl. a kínaiaktól akik sokkal 'vérkapitalistábbak', kizsákmányolóbbak.
    A hasonlat vaalhogy úgy nézne ki hogy az európai átadna helyet a csónakban más menekülőknek, az amerkiai nem, a kínai meg eladná az anyja helyét is pénzért. (az orosz csónak az ereszt)
  • Tetsuo #16
  • Sequoyah #15
    Ez a "hanyatlo nyugat" duma mar 30 evvel ezelott is nevetseges volt, es ma is az:D
    A teny viszont az, hogy Europaval egyutt eddig is az elen jartak tudasban es eletszinvonalban es most is az elen jarnak...

    Az hogy barbarok dongetik a kapukat az nyilvan aggasszto, de ez inkabb a barbarokrol mond el sokat...
  • Tetsuo #14
    Egész szépen fogalmaztál.
  • end3 #13
    "Egy a lényeg, a "világ" előtt kell járniuk." - Na ez az, ami az utóbbi időben már csak "jámbor óhaj" lehet náluk, de az ottani társadalmat alkotó egyének növekvő és döbbenetes irracionalizmusa, tudatlansága okán egyre kevésbé lesz kivitelezhető. A kifelé irányuló "kultúra-export" pedig leépíti, azaz hozzá igazítja a nyugati szövetséges, "csatlós államok" lakosságának értelmi színvonalát is.

    Az USA a pragmatizmus őshazája, és onnan visszafejlődve az egyik leginkább pénzhajhász és a világ lehúzására szakosodott országgá vált. Gátlástalanul tolja a hülyeséget, fényezi a saját kulturálatlanságát. Csak szeretne a világ vezető hatalma lenni, de mostanában inkább az emberiség, a "világ potenciális gyilkosa" szerepét ölti magára.

    A földi társadalmak többsége, a gondolkodó egyének számára már nem "világítótorony" többé, csak egy virtuális rabszolgatartó világhatalom. (A technikai fejlesztéseik sem szólnak másról, csak ennek biztosításáról. Ha nem is éppen most, de ha így folytatják, bele fognak dögleni.)
  • csicso82 #12
    Egy a lényeg,a "világ" előtt kell járniuk. A mostani technológiáikkal is kb. mindenki előtt járnak de ha csak ülnének a babérjaikon előbb után a fejükre nőnének, ezt nem szabad hagyni. Ezrét kell az újabb és újabb fejlesztés. A hidegháborúban ezt az ellenfelet Szovjetuniónak hívták, most Kína, Oroszország, vagy akár India, Észak-Korea.
  • 1519 #11
    Észak Korea távolról sem önellátó, kínától függ nagyon sok dologban...élelmiszerek, techinkai alapanyagok, stb.... Kína nélkül már rég annyi lett volna nekik.
  • cog777 #10
    Temahoz - ennel a repulogep tervezesenel hasznaltak fel olyan szuperszamitogepeket, amivel jelentosen leroviditettek a tervezestol a sorozatgyartasig levo idot - gyakorlatilag par evre ami korabban 1 evtizedet is igenybe vett.

    Gondolom ezert is vedi az USA a technologiait.
  • Sequoyah #9
    Onmagaban semmilyen gazdasag nem letezik, mert nemzetkozi kereskedelem van mar nagyon regota.
    1-2 kivulallo orszag van ami onellato mindenben, pl Eszak-Korea. Nem tul sikeresek... Szoval ez a fele a mondatnak nem sokat mond.

    "egy sor kritikus alapanyagbol"
    Ez a resze mar fontosabb, mert valos problemakat okoz. Viszont ez nem gazdasagi kerdes annyira. A strategiai termekek (pl bizonyos gyogyszerek) osszesitve is elenyesznek a teljes GDP mellett. Az import nagy resze a muanyag kacatok es ruhak, az nyugodtan maradhat az olcso orszagokban.
    Az elektronikai ipar es chipgyartas a legkomolyabb tenyezo itt, ami ertekben is magas, es strategiailag is fontos.

    "az adossag tobbsegeben kulfoldi (mint az USA eseten)"
    Az USA adossag 65%-a belfoldi adossag, nagy reszet a nyugdijrendszer szivta fel.
    Es el lehet inflalni akar belso akar kulso adossag ez. Nem a kulso adossagot nem lehet elinflalni, hanem a kulfoldi devizabon tartott adossagot. Ez volt Magyarorszag nagy baja 10 evvel ezelott. De az USA adossag az mind USD, azt barmikor ki tudjak fizetni, es/vagy elinflalni. (persze kovetkezmenyekkel...)

    "realis modon visszafizetni"
    Soha nem terveztek minden adossagot visszafizetni, es soha nem is igertek. Minden komoly szereplo a piacon absolut tisztaban van vele, hogy ugy altalaban az allamadossagok nem olyanok amik valaha vissza vannak fizetve, nem csak USA reszerol, hanem barmely allam reszerol. Az allamadossagok nem igy mukodnek.
    Szoval nincs itt semmifele "technikai csod", mindenfele fizetesi kotelezettseguket konnyeden tudjak teljesiteni. (figyelmen kivul hagyva a kongresszus balfaszkodasat, akik politikai haszonszerzes celjabol a kifizeteseket tudjak blokkolni)


    A masik fele a jovedelmi ollorol, az igaz, ott van a valodi problema.
    " de hosszutavon okozhatnak gazdasagi (...) problemakat is."
    Az 1%-nak el kell donteni (illetve a tarsadalomnak el kell dontenie hogy rakenyyszeritik-e az 1%-ot), hogy joletet akarnak vagy hatalmat. Hatalmat konnyen lehet szerezni azzal hogy ok nem lesznek gazdagabbak, de mindenki mas szegenyebb lesz. Viszont ha gazdasagi szereplokent gondolkoznak, es sikeres bizniszt akarnak futtatni, akkor jobban jarnak egy eros es fizetokepes alsobb jovedelmi osztalyokkal, akik megveszik a gazdagok vallalatai altal kinalt termekeket.

    Es nyitott szzemmel korbenezve utobbiak lennenek tobbsegben. A felso 1% nagy resze semmilyen osszeeskuvesben nem vesz reszt, nem erdekli oket az emberek elnyomasa, siman csak tobb penzt akarnak keresni. Ebbol a szemszogbol viszont ez mar inkabb a rovidtavu vs hosszutavu haszon kozotti harc. Ha az igazgatotanacsot csak a kovetkezo negyedeves profit erdekli hogy a reszvenyarak feljbb menjenek, es a sajat reszvenyopciojukat kimaxolhassak, akkor jobban jarnak egy alulfizetett dolgozoval, akik nem tudnak kilepni sem a szocialis halo hianya miatt. 10 ev mulva pedig kit erdekel mi lesz a ceggel, mar mas fogja vezetni, es masok lesznek a reszvenyesek is...
    Na ez utobbit lehet jol kihasznalni politikai populizmusra is.