Szekeres Viktor

Megvan, ki lehet az új Hegylakó

Henry Cavill lehet a Highlander rebootjának főszereplője.

2019-ben írtunk utoljára a Hegylakó tervezett rebootjáról, akkor éppen azt, hogy Chad Stahelski, a John Wick rendezője még nem tett le a filmről, amiről egyébként 2018-ban jeleztük, hogy végre sínre került, amikor hivatalosan is bejelentették a fejlesztése kezdetét. Nos, a fejlesztés még mindig tart, de egy nagyot előre lépett azóta a projekt, ugyanis a Deadline értesülései szerint Henry Cavill lehet a főszereplő, hiszen megkezdődtek vele a tárgyalások a leszerződtetése céljából.

Egyelőre még nagyon képlékenynek tűnik a filmterv, így azt sem lehet tudni, hogy Cavill új karaktert alakítana, vagy már egy korábbról ismertet, az viszont továbbra is áll, hogy Stahelski fogja rendezni a filmet, ha megvalósul. A legutóbbi infók szerint a Lionsgate stúdió Ryan Condalnak adta ki a megbízást az új változat forgatókönyv megírása kapcsán, és akkor arról volt szó, hogy trilógiában gondolkodnak.

A Hegylakót egyébként 2008 óta próbálják ismét vászonra vinni, azóta, hogy a Summit Entertainment megszerezte a jogokat. Pár éve még úgy volt, hogy egy elsőfilmes rendező, bizonyos Cedric Nicolas-Troyan készítheti el a filmet, majd pedig azt szellőztették meg, hogy a stúdió Tom Cruise-t környékezte meg, hogy szálljon be a produkcióba színészként - nem főszereplőként, hanem afféle mentorként, amilyen az eredetiben Sean Connery volt.

Érdekesség egyébként, hogy a Hegylakó-sorozat sosem volt kasszasiker moziban, azonban így is megért három folytatást, a filmeket pedig egy 6 évados tévésorozat követte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #6
    Igen, pont erre gondoltam, hogy Christopher Lambert nem valami jó színész (szerintem), úgyhogy már ez eleve egy előny.
  • zetortraktor #5
    Vagy pedig sokkal jobb lesz pont ezért. Ráadásul az se kell, hogy valaki jó színész legyen, tekintve, hogy eddig kik játszották el a főszereplőket.

    A lényeg úgyis az, hogy mindenképp van miért várni, mert potenciál van benne, és rohadt jó sztorikat lehet kihozni.
    Utoljára szerkesztette: zetortraktor, 2021.05.23. 15:41:10
  • wraithLord #4
    Végül is tökmindegy, az eredeti se annyira jó, max ez se lesz az. De Cavill legalább egész jó színész.
  • XRobert #3
    NEEEEEEE!
  • Jawarider #1
    Nem várós.