Szekeres Viktor
Előzetest kapott a Kocka feldolgozása
Ilyen lesz az új Cube.
Megérkezett a Kocka (Cube) japán feldolgozásának első előzetese, mely az októberi premiert harangozza be. A filmet Yasuhiko Shimizu rendezte, és a stáblistán az eredeti alkotást készítő Vincenzo Natali nevét is feltüntetik, bár ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy részt vett volna a munkálatokban.
Érdekesség, hogy 2015-ben felröppent a hír arról, hogy reboot kap az 1997-es kultikus scifi rémálom, a Kocka (Cube). Az akkor Cubed cím alatt futó projekt rendezője az a Saman Kesh lett volna, aki Controller című rövidfilmet is készítette, a forgatókönyvet pedig Philip Gawthorne írta - mondanunk sem kell, hogy végül a projektből nem lett semmi.
Az eredeti Kocka története szerint pár, egymást nem ismerő ember tér magához egy titokzatos, kocka alakú szobákból álló labirintusban, melynek minden egyes helyszíne halálos csapdát rejthet magában. A filmhez 2002-ben Kocka 2.: Hiperkocka (Cube 2: Hypercube) címmel második, 2004-ben pedig harmadik (Kocka 3, azaz Cube Zero) készült, bár utóbbi előzmény volt. Amerikában mindössze az első részt mutatták be a mozik, ami 500 ezer dollár bevételt hozott.