Berta Sándor

Mark Zuckerberg hatása a TikTok elleni kampány

A menedzser keményen latba vetette a befolyását az amerikai elnöknél.

Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője már tavaly megpróbált Donald Trumpra és számos amerikai képviselőre, illetve szenátorra hatni azért, hogy lépjenek fel a népszerű videoszolgáltatással szemben. A találkozók során azt hangoztatta, amelyet a Georgetown Egyetemen tavaly október 17-én tartott beszédében is. A menedzser akkor a nyilvánosságra hozott felvételen - 28 perc 25 másodperctől látható - bírálta Kína és a kínai vállalatok növekvő internetes befolyását.

Többek között kiemelte, hogy nemrég a világhálót még amerikai platformok határozták meg, amelyek nagy értéket helyeztek a véleményszabadságra. De arra nincs garancia, hogy ezek az értékek megmaradnak. Zuckerberg ezután hozzátette, hogy egy évtizeddel ezelőtt szinte minden nagy online cég az USA-ból származott. Ma már a tíz vezető internetes cég közül hat kínai - minderről a The Wall Street Journal írt.

A Facebook első embere arra is rámutatott, hogy a jelenség egyre inkább megfigyelhető a közösségi oldalak területén is. Miközben például a szolgáltatásaikat, elsősorban a WhatsAppot a tüntetők és az aktivisták világszerte azért használják, mert titkosítást és erős adatvédelmet kínál, addig a TikTokon, amely egy világszerte egyre népszerűbb kínai alkalmazás, ezek az események cenzúrázva jelennek meg, még az USA-ban is. A menedzser rákérdezett az őket hallgatóknál, hogy ezt az internetet akarják-e. Az üzenetet később a Donald Trumppal közös magánvacsorákon is tolmácsolta és folyamatosan azzal érvelt, hogy a kínai társaságok az amerikai gazdaságot fenyegetik és ennek fontosabb témának kellene lennie, mint a Facebook szabályozásának. A téma később a különböző szenátorokkal folytatott beszélgetések során is szóba került. Ezután kezdeményezte Chuck Schumer demokrata szenátor a TikTok titkosszolgálati vizsgálatát.

Ezzel párhuzamosan tavasszal a Facebook megalapította az American Edge nevű lobbiszervezetet, amelyben amerikai IT-óriások hangsúlyozták az USA gazdasági erejében, nemzetbiztonságában és kulturális befolyásában betöltött erős szerepüket. A vállalat az év első felében minden más cégnél több pénzt fordított a lobbiszervezetben végzett tevékenységére. Miután a konszern a piaci versenyre vonatkozó szabályok megsértése nélkül nem tudná felvásárolni a TikTokot, ezért lobbizik ellene és augusztus elején bejelentette az Instagram Reels funkcióját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #15
    Olyan 4-5 alkalommal...
  • Balu777 #14
    Nos pont a fb beszél szabadságról és cenzúráról. Nyíltan beleavatkoznak akár idehaza is a politikába, de bizonyos szakmai kritikák (nem politikai) is hirtelen elpárologtak az oldalról. Szóval bagoly mondja. Amúgy pénzről is szól az egész. Bizonyos helyzetekre most lett volna egy konkurencia. Emellett nem csoda hogy böki az amcsi kormányzat szemét is, emlékezzünk csak a Snowden esetre... a fb meg teljesen kiszolgálja a kémkedést a sok milliárd birka meg használja akár a telefonján is a legprivátabb adatai mellett...
  • lammaer #13
    Látod de tes is azzal jössz hogy ezt kéne cenzúrázni amatz meg nem kéne cenzúrázni.. egyszerűen NINCS olyan megoldás amibe ne lehetne belekötni, tipikus füstszűrős sapka esete.

    Én szeretem az FBt megvana maga haszna... pár órás eset, sétáltatom a kutyát a szokott helyemen az erdőben, egyszer csak látok egy nagy halom frissen lerakott szemetet. Kazetták, újságok, rengeteg papíraszemét.... de ott van benne rengetek személyes infó, bankszámlakivonatok, szerződések... FBn pikk pakk megtaláltam az illetőt, ráírtunk hogy sürgseen tüntesse el.... ha holnap még ott lesz, megy a nyilvános poszt az FBre :)
  • lammaer #12
    És miket írtál?
  • duke #11
    Nem foglalkozom a faszbukkal, meg sem nyitok ilyen oldalakat, de attol meg kozismert hogy agyatlanok milliardjait ezen keresztul szigoru ideologiai alapon, iranyitjak, cenzurazzak, korlatozzak. Es akit nem, azt is csak azert nem, mert mar regen oncenzura mukodik.
  • Palinko #10
    Igazából ahányszor akarod, mert tudvalevő hogy milyen tartalmakra ugranak és azokat ha felteszed jönni fog és nem az a baj hogy súlyos dolgokat leszednek, hanem az a baj hogy lazákat is a híres reneszánsz festményen látható mellbimbó, vagy pl most a Qanon téma purgatóriuma... Máskor meg ma is láttam pl olyen képet valami motorbalesetről hogy a gyereknek a fejbőre félig hátra volt csúszva a koponyáján mint valami sapka, igaz hogy ahol több vér volt volt rajta valami blokkoló de ezeknek meg egyáltalán nem kéne facebookon lenniük, sőt én még a gyerek képeket is tiltanám, mert tudjuk kik használják fel őket.
  • BenedekFeco #9
    eddig 2x
  • lammaer #8
    Téged hányszor cenzúráztak az FBn?
  • duke #7
    "amelyek nagy értéket helyeztek a véleményszabadságra. "

    Ja tenyleg. A faszbuk pont arrol ismert hogy ott velemenyszabadsag van.
    Utoljára szerkesztette: duke, 2020.08.25. 15:45:21
  • kvp #6
    "Viszont egyre inkább ugyanazt csinálni "demokráciában" mint amit Kína csinál, nem jó."

    Papiron mindketto demokracia. A gyakorlatban az amerikai demokraciabb mint a kinai, mert nincs kozpontilag szervezett diktatura, mint Kinaban. Ez utobbi jelenti az USA legnagyobb serulekenyeget Kinaval szemben, de e miatt jobbak a lehetosegei egy atlagos amerikainak mint Kinaban. Az utobbi par honapban a maoista BLM-esek ezen eleg sokat rontottak, de meg mindig atlagosan jobb eletminoseget jelent az USA mint Kina es nagysagrendekkel nagyobb szabadsagot.

    Egyebkent az, hogy cegek harcat latjuk reszben igaz. Itt az amerikai nagytokesek harcolnak a kinai (papiron kommunista) allammal es a globalista nagytokesekkel szemben. Az, hogy az utobbi ket csoport miert vistelkedik ugy, mintha egyuttmukodnenek nem teljesen vilagos szamomra, de a nacionalista (amerikai) nagytokesek es az internacionalistak harca tunik a nagyobb problemanak.