MTI

Bukaresti katedrális átnevezése miatt bírságolták meg a Google-t

A román országos diszkriminációellenes tanács 10 ezer lejre (mintegy 700 ezer forint) bírságolta a Google Románia vállalatot, amiért elektronikus térképalkalmazásában az új bukaresti ortodox székesegyházat, a Nemzet Megváltása Katedrálist átnevezték a Nemzet Butítása Katedrálisnak.

A tanács egyhangúlag hozta meg a döntést, a testület mind a nyolc tagja a bírságolás mellett döntött. A Google térképén az adott helyen megjelenő címke az ortodox egyház éles tiltakozását váltotta ki. A parlament alárendeltségébe tartozó testület hivatalból indított eljárást, és megállapította, hogy a Google Románia semmit nem tett a megelőzés érdekében, és nem is értesítette az anyavállalatot az ellenük folyó eljárásról. A bírságról döntő testületi tagok szerint a vállalat megsértette általában a vallási csoportok tagjainak méltóságát, ebben az esetben kifejezetten az ortodoxokét.

Asztalos Csaba, a testület elnöke úgy vélte, ez az eset diszkriminációnak minősül, hiszen egy csoportot megaláztak. Elmondta, hogy felszólították a Google romániai leányvállalatát, közölje netes felületén tíz napon keresztül az ellene hozott elmarasztaló döntés összefoglalóját, és a továbbiakban alakítson ki olyan rendszert, hogy ellenőrizhesse a különböző címkéket és megelőzhesse az ehhez hasonló eseteket. A vállalat illetékesei azt mondták, hogy nem ők a hibásak a címke megjelenéséért, hanem az írországi anyavállalat. A román média szerint előzmény nélküli ez a döntés.

A vitát kiváltó címke májusban jelent meg, de emlékeztetettek, hogy nem először keresztelték át a székesegyházat a Google-térképen, korábban a "pátriárka büszkesége katedrálisnak" és a "korruptak katedrálisának" is elnevezték. A székesegyház még nincs teljesen befejezve, a 110 méter magas, 38 ezer négyzetméteres impozáns méretű létesítmény megosztotta a közvéleményt, hiszen sokan értetlenkedtek, miért kell ekkora templomot építeni ahelyett, hogy az egészségügyre és oktatásra fordítanák a pénzt. A román ortodox egyház vezetősége azzal érvelt, hogy a régi székesegyházrangú templom túl kicsi, és Bukarestnek szüksége van arra, hogy legyen egy méltó katedrálisa, mint minden európai fővárosnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • noland #4
    Valószínűleg egy az írországi googlehez menekült román világpolgár, aki napi 10 órában aggatja a térképre a cimkéket, humoránál volt. Istenem, micsoda karrier és önkifejezés!
  • mortep #3
    Egy kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy magyar pénzből is épül a katedrális. Erre varrjatok gombot.

    Az ortodox egyház még az első VGH előtt eldöntötte, hogy egy monumentális katedrálist épít, amire állami támogatás ill. adományok érkeztek továbbá az állam kölcsönt vett fel a német császárságtól ill. az O-M monarhiától. Időközben a világháború végett, nem került sor az építkezésre, a kölcsönt meg, egyes vélekedések szerint, az állam katonai kiadások fedezésére fordította.

    Azt nem tudom h. a háborúk után a kölcsönt levonták-e a háborús jóvátétel gyanánt kifizetendő összegekből, de ha jobb esetben be is számolták, akkor is ez egy hitvány húzás volt.
    Utoljára szerkesztette: mortep, 2020.06.18. 09:35:48
  • Agyturbinikusz #2
    Nem fog sokáig állni, úgyis mindent kiloptak belőle, és a munkaerő képzettsége se a legjobb, mert csak a hívok maradtak ott, akik hisznek a lopott pénzben
  • Zombee #1
    Ez majd jöhet ide is, ha már stadionunk lesz elég. :)