MTI

Ismét megizzasztották Mark Zuckerberget az amerikai képviselők

A törvényhozás pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó bizottsága előtti meghallgatás több órán keresztül tartott, és a törvényhozók gyakran ellenséges hangnemet ütöttek meg Zuckerberggel szemben. A digitális valutától és a közösségi portál álprofiljaitól kezdve az álreklámokig és a beavatkozásokig a választási folyamatokba sok mindenről faggatták őt.

Képviselőházi meghallgatásán Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál elnök-vezérigazgatója kitartott azon álláspontja mellett, amely szerint a média-óriásvállalatnak be kellene vezetnie a Libra nevű globális digitális kriptovalutát. Zuckerberg azzal próbált érvelni, hogy amennyiben az amerikai hatóságok és törvényhozók betiltanák a Librát, ezzel átengednék az Egyesült Államok technológiai előnyét Kínának. Zuckerberg elismerte, hogy a pénzügyi szabályozó hatóságok és a törvényhozók aggodalmai jogosak, mert a Libra valóban alkalmas eszköz lehet pénzmosásra, és alááshatja a dollár elsőbbségét is. Ugyanakkor azzal hozakodott elő, hogy bevezetésének elvetése kárt okozna az amerikaiak politikai és pénzügyi vezető szerepének.

"Kína nagyon gyorsan halad előre, és pár hónapon belül hasonló kriptovaluta bevezetését tervezi" - állította. Majd hozzáfűzte: a Libra fedezetét "nagyrészt" a dollár adná, és bevezetése szerinte "megerősíti majd Amerika pénzügyi vezető szerepét a világban, akárcsak a demokratikus értékrendet". Ugyanakkor nem részletezte, mit is jelentene a gyakorlatban, hogy a Libra fedezetét "nagyrészt" a dollár biztosítaná, és hogy a globális digitális kriptovaluta használata miként erősítené a demokratikus értékrendet.


Az egyik képviselő kérdésére, amely azt firtatta, hogy egyes nagy cégek, például a PayPal, miért hátráltak ki a Libra mögül, Zuckerberg közölte: a kriptovaluta "kockázatos vállalkozás". Válasz nélkül hagyta az egyik törvényhozó kirohanását: "Azokat akarja segíteni, akiknek a dollár nem megfelelő valuta, vagyis a kábítószer-kereskedőket és az adócsalókat!" Arra a kérdésre azonban igennel válaszolt, hogy hajlandó-e a Libra bevezetését felfüggeszteni mindaddig, amíg a kongresszus törvényileg nem szabályozza a kriptovalutákat.

"A kongresszusnak jelentős ellenőrző szerepe van (a szabályozó hatóságok felett), számomra tehát úgy tűnik, hogy ez lehet a megfelelő megoldás" - fogalmazott. Ugyanakkor azt mondta: a tervek szerint a Librával foglalkozó vállalati részleg központja Svájcban lenne. Ez viszont a törvényhozók aggodalmai szerint éppen az amerikai szabályozás megkerülését tenné lehetővé.


A meghallgatáson szóba került a Cambridge Analytica ügye is. Ez a londoni székhelyű tanácsadó cég volt az, amely a Facebook adatbázisát megvásárolva, azt illegálisan felhasználva vette célba az embereket a 2016-os amerikai elnökválasztások idején, majd más alkalmakkor is. Zuckerberg védelmébe vette a vállalatot, kijelentve, hogy többé nem fordulhat elő az adatbázis illetéktelen kézbe kerülése, mint ahogyan a Facebook vezetése képes gátat vetni a hamis politikai hirdetéseknek és kiszűrni a hamis profilokat, illetve nem diszkriminál bizonyos nézeteket, nem akadályozza azok megjelenését.

Az adatvédelem miatt aggódó képviselőket azzal próbálta megnyugtatni, hogy a Facebook nemrégiben megállapodást írt alá a Szövetségi Kereskedelmi Bizottsággal, s ennek értelmében a Facebookot a jövőben részvénytársaságként auditálják majd. A Facebook az elmúlt hónapokban több heves vitát is kavart versenyellenes magatartásával, a platformon közzétett beszélgetések titkosításával, vagy például azzal, hogy ígérete ellenére sem volt hajlandó eltávolítani egyes politikai hirdetéseket és manipulált videofelvételeket. Elizabeth Warren, a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa egyenesen a vállalat feldarabolását helyezte kilátásba.

Közben az igazságügyi minisztérium, a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság, a képviselőház igazságügyi bizottsága és 46 amerikai tagállam ügyésze már trösztellenes vizsgálatot folytat a Facebook ellen a verseny elfojtásának gyanújával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kissssss0 #15
    kukucs...
  • kvp #14
    Az amerikai torvenyek szerint az USA-ban penzt nem adhat ki barki es helyi kereskedelemre nem hasznalhato csak a dollar. Na most ezek alapjan igazabol barmilyen egyedi penznem torvenyellenes, mint ahogy a legtobb helyen euroval sem lehet fizetni. Valamiert az USA a polgarhaboru ota kenyes arra, ha barki mas sajat helyi penznemet akar kiadni. (azota van benne az is, hogy az USA-bol nem lehet kilepni)

    A kinai megoldas nem kripto penz, hanem kriptografiailag azonositott penz. Tehat egy elosztott rendszer helyett egy kozpontositott, az anonimitas helyett pedig digitalis alairassal ellatott rendszer. Mintha minden papirpenzt mindenkinek ala kellene irnia amikor odaadja vagy megkapja. Igy az adott penz utja pontosan visszakotvethetove valik, szemelyhez vagy vallalathoz kotheto modon. Elvileg pont az ellenkezoje annak amit a facebook csinalna.

    Persze az igazsag az, hogy a facebook megoldasaban is benne van a lehetoseg a pontos kovethetosegre, de csak a kibocsato szervezetnek. Azaz ok mindig tudhatnak, hogy ki kinek fizetett es mennyit, de az allami szervezetek nem. Szep dolog a kriptografia, csak elegge ketelu fegyver.
  • Prof William #13
    Megizzasztani szerintem nehéz volt. A Mark II-es Emberi Álcabőrt még nem szerelték fel verejtékmirigyekkel így a Reptián Gyíkembernek még mindig a száján és a villás nyelvén keresztül kell hűtenie magát. :)
  • gombabácsi #12
    azért egy ilyenre kíváncsi lennék itt Mo-on, Mészárossal :D
  • Kryon #11
    Kérdés, hogy tudnak-e tenni ellene? Ugyanis szerintem az okozhatja nekik a problémát, hogy a Libra betiltásának egy halom egyéb dolog is áldozatul eshet (helyi pénzek, pontrendszerek, egyéb alternatív fizetőeszközök, fizetési rendszerek, stb.) aminek beláthatatlan hatásai lennének, és megeshet, hogy a szabadságjogaikra különösen kényes amerikaiak között sem aratna kitörő sikert. Ezért szerintem betiltani nem fogják, legfeljebb szabályozni próbálják valamennyire. Illetve az sem mindegy, ha Kínában tényleg készül valami hasonló.
  • kvp #10
    Amikor mar az amerikai polikitusoknak is leesik, hogy eppen most probalja elvenni toluk a hatalmat (es a penzt) a libraval az azert vicces. Kerdes mernek-e tenni ellene?

    Egyebkent ha mar fel reptilian, akkor legalabb negyed sziriuszi is, mert magyar szarmazasu. (mint Soros) Ezzel szemben a magyar vallalkozok osmagyar, turk, szkita es termeszetesen tiszta sziriuszi szarmazasuak, meg Adammal szalltak le a Foldre. Aki nem hiszi, nezze meg az uj kiallitast a termeszettudomanyi muzeumban. :-D :-D :-D
  • Szefmester #9
    Miközben sorra vásárolja fel a cégeket maga körül...
  • lammaer #8
    ... max hogy segítsen haztalicskázni a pénzt, mert neki van dömpere.....
  • quatlander #7
    Mark amolyan half-lizard ‘reptilian’

  • Cat #6
    És most képzeljük el, hogy egy magyar nagyvállalkozót beidéznek a parlamentbe.