Berta Sándor

Notre-Dame - robotokat és drónokat is bevetettek

A kigyulladt párizsi székesegyház oltása közben a helyi tűzoltók számos rendszert alkalmaztak.

Amikor március 15-én az első tűzoltóegységek megérkeztek a Notre-Dame-székesegyházhoz, akkor a lehető leggyorsabban akarták megóvni a lángoktól a több évszázados ereklyéket és az épületet, közben pedig minél kevesebb kárt akartak okozni a mentés során. Az alkalmazott korszerű technológia egyszerre bizonyult áldásnak és átoknak. Miközben a Twitteren, a Facebookon és más platformokon emberek milliói követték nyomon élőben az eseményeket, addig a tűzoltók először robotrepülőgépeket és robotokat vetettek be a helyzet felmérésére. A párizsi tűzoltóság nem rendelkezik pilóta nélküli légi járművekkel, így azokat a francia belügyminisztériumtól kellett kérnie.


A kapott drónok a DJI kínai gyártó modelljei voltak, a vállalat pedig a mentőcsapatok kérésére gyorsan feloldotta a Párizs fölött érvényben lévő repüléstilalmat. Gabriel Plus, a párizsi tűzoltóság szóvivője kijelentette, hogy a robotrepülőgépeknek köszönhetően olyan taktikai döntéseket tudtak hozni, amelyek lehetővé tették a számukra, hogy eloltsák a tüzet, pont akkor, amikor az már a két tornyot fenyegette.

A tűzoltók emellett a francia Shark Robotics által készített Colossus nevű oltórobotot is használták. Az 500 kilogramm súlyú gép 6-8 órát át működik és elsősorban a Notre-Dame épületén belül alkalmazták, hogy számos műalkotást mentsenek meg, többek között festményeket és relikviákat. Plus azt mondta, hogy a Colossus jó szövetségese az egységüknek. A robot akár 250 méter hosszú tűzoltó tömlőt is magával vihet - ehhez egyébként 15 emberre lenne szükség. A gép nagyon sok felszerelést szállíthat, például oxigénpalackokat és akár két tonnányi akadályt is eltakaríthat az útból, a sebessége ugyanakkor csak 3,5 kilométer/óra.


A Notre-Dame mentési munkálatai során nagy segítséget jelentettek a Colossus beépített 360 fokos kamerái, infraszenzorai és maradékfény-erősítői, amelyekkel a robot a lángok és a füst ellenére kiválóan érzékelte a környezetét. Ráadásul rendelkezésre állt a legfeljebb 25-szoros nagyítási funkció is. A Colossus kicsivel több mint egy éve segíti a tűzoltók munkáját. A szakemberek a jövőben elsősorban a gép üzemidejét akarják megnövelni, továbbá alkalmassá tennék a sebesültek elszállítására is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • harmi2009 #1
    Bármennyire is jól hangzik a Stark Technologies az mégis inkább Shark Robotics. :)