SG.hu·

Elpusztultak a Holdra vitt növények

Elpusztultak a Holdra vitt növények
A kínai kísérlet nem járt sikerrel, az extrém körülményeket nem tudták kiküszöbölni.

Még az év elején számoltunk be arról, hogy teljes sikerrel zárult az újabb holdraszállás, amelynek révén most először sikerült a Hold túlsó oldalán leszállni. Ezt követően a tudományos jellegű küldetés vette kezdetét, amely eleinte nagy reményekkel kecsegtetett, mostanra azonban kiderült, hogy a növények termesztése nem valósult meg.

Az első körben megjelent értekezés szerint még volt esély a sikerre, ugyanis a leszállóegység speciális bioszférájában tartott növénymagok (így például a gyapot) mintha sikeresen növekedésnek indult volna, a felvételeken pedig az első zöld levelecske is felbukkant. Itt természetesen nem arról volt szó, hogy közvetlenül a Hold talajában próbálkoztak meg növénytermesztéssel, ez nyilván teljesen kizárt, viszont a speciális kabinban tartott magok esetében volt remény a sikerre. A Xinhua állami hírügynökség néhány nappal később azonban elismerte, hogy a kísérlet már le is zárult, a növények ugyanis egy néhány napos periódust követően elpusztultak.


A Chang'e-4 több eltérő mintát vitt magával, itt megtalálhatók voltak növénymagok (gyapot, burgonya, stb.), de a közönséges muslinca is helyet kapott a listán. A szakemberek igyekeztek az ideálishoz közeli körülményeket biztosítani a kamrában, így a hőmérséklet és a rendszeres locsolás megoldottnak tűnt, a landolóegység külön utasítást kapott, hogy a leszállást követően kezdje meg a locsolást, vagyis itt elsősorban az volt a nagy kérdés, hogy a mikrogravitációs környezetben miként viselkednek majd a kijelölt növények. Még így sem sikerült azonban elkerülni a nagy ingadozást a hőmérsékletben, végül ez okozta a növények elpusztulását, ahogy azt a kínai illetékesek kifejtették – az ingadozás túl nagynak bizonyult, így csak rövid ideig tartott a bizakodás.

A kínai fél igyekszik kiemelni, hogy a küldetés egyik fő célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése, ez nagyjából sikerült is, ezzel egy időben azonban több különböző csoport is dolgozik a technológia finomításán, hogy a jövőben megvalósuljon a távoli növénytermesztés.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© VolJin2019. 01. 28.. 20:54||#8
A gyapothoz n*ger űrhajós is kell, de azt nem találtak Kínában.
Majd a NASA megoldja! :-D
© Ender Wiggin2019. 01. 26.. 12:37||#7
jobban oda kellett volna figyelni a know-how ellopásakor...
© kvp2019. 01. 24.. 20:36||#6
Gyapot, repce, krumpi es ludfu volt es hozza par muslinca. Ebbol a gyapot megprobalt kihajtani, a tobbi meg annyit sem. A szonda energiaellatasa valamiert nem tudta tartani a homersekletet ejszaka es ugy ahogy van megfagyott az egesz tarolo, ezert inkabb lekapcsoltak az energiaellatasat, hogy ne meritse le foloslegesen a teljes rendszert. Ugy nez ki, hogy vagy a futest vagy az energiatartalekokat mereteztek alul. (vagy csak a szigeteles nem sikerult tul jol)
© Csatabika2019. 01. 23.. 13:29||#5
Én is erre gondoltam.
Már jártunk a Holdon párszor emberrel meg szondákkal is, nagyjából tudhatták milyen hőmérsékleti viszonyokkal kell számolni az adott területen.
Az is fura, hogy nem tudni pontosan mikkel kísérleteztek, mindenhol csak a gyapotot említik példaként. Miért pont azt próbálták ? Amennyire tudom annak egyenletes meleg és nedvesség kell, nem kifejezetten strapabíró növény. Vagy ez már a kínai géntechnika vívmánya lett volna ???
;-)
© csigafi2019. 01. 23.. 13:02||#4
Na de legalább megpróbálták. Gondolom em adják fel.
© quatlander2019. 01. 23.. 12:22||#3
Persze...mert nem volt kertész aki gondozza.
© NEXUS62019. 01. 23.. 08:42||#2
Vagy olyannal aminek még jó is a magas hőmérséklet, én pl a csípős szecsuáni csirkére szavaznék. XD

Amúgy a hőingás, klimatizálás nem kifejezetten az a probléma, amivel csak az űrben/Holdon lehetne találkozni, szerintem csak bexart a rendszerük, vagy alulméretezték.
© Csatabika2019. 01. 23.. 08:09||#1
Talán a rizzsel kellet volna próbálkozni, abban végül is sokkal nagyobb tapasztalatuk van ;-)