SG.hu
Vampyr
Kiadó: Focus Home Interactive
Fejlesztő: Dontnod Entertainment
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-2130 3,4 GHz-es vagy AMD FX-4100 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon R7 370 grafikus kártya, 8 GB RAM, 20 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-3930K 6-Core 3,2 GHz-es vagy AMD Ryzen R5 1600 processzor, Nvidia GeForce GTX 970 vagy ATI Radeon R9 390 grafikus kártya, 16 GB RAM, 20 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Prototype
Kategória: akció
Sokan és sokszor építettek videojátékot a múltban a vámpírok legendájára, azonban néhány kiemelkedőbb alkotást leszámítva elég szerény az emlékezetes címek listája. A Life is Strange alkotóiként elhíresült Dontnod Entertainment azonban szeretett volna javítani a statisztikán, és Vampyr névre keresztelt újdonságukkal összességében sikerült is. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miként!
Az idén 10 éves Dontnod Entertainment csapata kis túlzással a semmiből érkezett, de csakhamar a csúcsra tört, amit nem is annyira technikai kiugrásokkal, sokkal inkább kreativitásukkal érték el. Első játékuk, a 2013-as Remember Me például bár nem aratott osztatlan sikert, összességében meglepően szuper ötleteket vonultatott fel, két évvel később pedig az egész világ megismerte a nevüket a Life is Strange révén, mely hiába volt grafikailag többéves lemaradásban, egy olyan elképesztő sztorit állított a középpontba, amely mindenkit lenyűgözött.
Ezek után várható volt, hogy ebben a műfajban alkotnak majd tovább – a Twin Mirror vagy a The Awesome Adventures of Captain Spirit erre utalnak –, azonban vélhetően időközben már letették egy másik projekt alapjait, amit nem akartak veszni hagyni. Ez lett végül a Vampyr, egy már az előzetesek alapján is elképesztő hangulatot árasztó vámpíros akciójáték, amely hihetetlenül sajátosan közelítette meg a vérszívók témáját, de nem csak emiatt tekinthetünk rá igazi rebellisként. Lássuk, hogy milyen pozitívumokkal hívta fel magára a figyelmet a Dontnod újdonsága!
Elsőként alighanem sajátos történetével, hiszen ebben a formában korábban még talán nemhogy videojáték, de film, sőt könyv sem dolgozta fel a vérszívók legendáját. Főhősünk Jonathan Reid doktor, aki az első világháború idején páratlan tudományos áttöréseket ért el a vérátömlesztés területén, majd a háború után Londonba költözik, ahol az éppen tomboló spanyolnátha miatt óriási szükség van egy efféle szaktekintélyre. Pechjére azonban a brit fővárosnak nem a járvány a legnagyobb ellensége, hanem a vámpírok, akik elképesztő vérszomj társaságában öldöklik a lakosságot, egyiküknek pedig Reid doktor is áldozatul esik, de teljes kivéreztetés helyett ő maga is szörnyeteggé alakul.
Pontosabban hősünk folyamatosan küzd azért, hogy megmaradhasson embernek, de miután éhsége miatt a saját húgát is megöli, menekülőre kell fognia, így nem álcázhatja magát többé. Szerencséjére azonban sikerül meglépnie a vámpírvadász alakulatok elől, majd találkozik egy másik orvostársával, aki tudása ellenében menedéket ajánl a doktornak, hogy innen szabadon nekiiramodhasson az óriási főváros felfedezésének, illetve válaszokat találjon kérdéseire.
A történet egyenesen fenomenálisan indít, és a Life is Strange után reménykedtünk abban, hogy a Dontnod Entertainment a későbbiekben képes lesz tartani ezt a szintet, azonban nagy sajnálatunkra nem sikerült maradéktalanul kihozni mindent ebből a koncepcióból. Olyannyira nem, hogy amint megkötjük a szövetséget, és feltárul előttünk a szabadon bejárható London korabeli mása, néhány küldetést és mellékes teendőt leszámítva a történet érdektelenné válik, nem feszeget komolyabb morális kérdéseket, pedig ha valamit, akkor ezt a körítést alaposan meg lehetett volna tölteni ilyesmivel. Emiatt a Vampyr egy kicsit csalódás lett, de van ennél súlyosabb negatívuma is, noha igaz, ami igaz, a további pozitívumokból sincs hiány.
Az egyik ilyen a játék elragadó világa! Egyenesen elképesztő például, ahogyan az első világháború utáni sötét, betegségtől és morális fertőtől szenvedő London kitárul előttünk. A folyamatos köd, a sötétség, az ezekhez maximálisan igazodó hangulat mind-mind hozzátesz egy nagy adag pluszt a játékhoz, de az óriási város sikátorai és egyéb zegzugai szintén olyan hatást keltenek, hogy a vámpírok nélkül akár egy kisebb időutazásként is tekinthetnénk rá. Hogy a játékmenet képes hozni ugyanezt a színvonalat? Sajnos itt érkeztünk el az egyik legnagyobb negatívumhoz, hiszen a Vampyr ezen a téren egészen hullámzó teljesítményt nyújt.
Ami nagyszerű ötlet volt, hogy vámpírként nem kell feltétlenül fenevadként viselkednünk a városban, lévén ismerkedhetünk más karakterekkel, sőt amennyiben az a cél, hogy megőrizzük az emberi oldalunkat, akkor érdemes is ezt az utat választanunk, hiszen az egyes problémákat elintézhetjük brutális módszerekkel, de akár beszélgetésekkel is. A nyomozgatás és a párbeszédek éppen ezért rendre fontos szerepet játszanak, és bár ilyenkor éppen a vámpírlét csodáitól esünk el, ellenben aki szeretne, az bátran átadhatja magát a sötét oldalnak, aminek természetesen a végkifejletkor nagyon fontos szerepe lesz.
Bár a rossz fiúk esetében eleve harcolnunk kell, de más esetben nem lényeges például hipnotizálni az embereket, vagy kiszívni minden csepp vérüket, hiszen minél többet vagyunk a sötét oldalon, annál nehezebb lesz uralni magunkat – illetve annál veszélyesebbé válnak London utcái –, ellenben cserébe egy sor fejlesztést és új képességet érhetünk el magunknak. A szerepjátékos elemek ugyanis innen sem maradhattak ki, sőt a craftrendszer, a gyűjtögetés és egyebek szintén lényegesek lesznek, ha másért nem is, legalább azért, hogy elvonják a figyelmünket a felemás harcrendszerről.
A küzdelmek ugyanis elég esetlenre sikerültek. Hiányzik belőlük a tempó, a dinamizmus, sőt a változatosság is. Bár támadásaink gyorsak, valamiért mégis esetlennek tűnnek – kivéve, amikor vámpírként köddé válunk, és máshol jelenünk meg, az egészen hatásos –, és bár használhatunk fegyvereket, azonban csakhamar rádöbbenünk arra, hogy ha legalább egy kicsikét engedünk a sötét oldal kísértésének, akkor sokkal könnyebben érvényesülhetünk majd, sőt mi több, lényegében pofonegyszerűvé válnak a harcok.
Egyszerű pisztollyal például vagy hússzor kell belelőnünk ellenfeleinkbe, egy hatásos vámpírképességből viszont egy is elég lehet a másik fél kiütéséhez. Ehhez persze folyamatosan vért kell majd szívnunk, és bár megtehetjük patkányokból, az igazán tápláló csemege az embervér lesz. A küzdelmek egyébiránt egy kicsit a Dark Souls-játékokra hajaznak, hiszen fontos lesz az időzítés, a hárítás, a kitérés, valamint az állóképesség beosztása is – vámpírképességeink használatához pedig az elegendő vér biztosítása –, amit főként a nagyobb ellenfeleknél kell profi módon alkalmaznunk.
Grafika:
Talán nem a Vampyr a legszebb játék, ami megjelent a közelmúltban, ellenben elképesztően hangulatos és stílusos kivitelezése miatt mégis megérdemli a maximális pontszámot, hiszen ilyen jól berendezett és ízléses világot nagyon régen láttunk már. Bár érkeztek hírek korábban optimalizálási problémákról, kibírhatatlanul lassú töltési időkről, azonban ezeket a PC-s változat legutóbbi változatában egyáltalán nem tapasztaltuk, minden úgy futott, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva.
Kezelőfelület, irányíthatóság:
Az irányíthatóság alapjait tekintve különösebb problémákat nem tapasztalhatunk a játékkal, egyedül néhány képesség használata körülményes kicsikét, valamint a kamerakezeléssel is vannak problémák, ellenben mindenhez hozzá lehet szokni. A kezelőfelület már több fejtörést tud okozni, hiszen olyan megoldásokat és elemeket alkalmaztak a fejlesztők, melyek nem megszokottak – elég csak a tapasztalati pontok elköltésére gondolni –, sőt mi több, helyenként az átláthatósággal is vannak gondok a menüben.
Játszhatóság: A történet hiányosságai sajnálatos módon alapjaiban határozzák meg a játszhatóságot, ezáltal sok helyen szinte ordított a játék egy-egy meg nem írt dialógusért vagy meg nem történt eseményért, ami egy Life is Strange után azért különösen nagy negatívum, de ha tovább tudunk lépni ezen, a szavatosság összességében igencsak kielégítőnek tekinthető. A játékidő kellemesen elnyújtott, a hatalmas várossal, illetve a vámpírság, valamint az emberség közötti morális libikókán való egyensúlyozással legalább egy újrajátszást megér a történet.
Intelligencia, nehézség:
Ezen a téren elég komoly hiányosságok akadnak a Vampyrben, hiszen a nehézségi szintet a hullámvasúthoz tudnánk hasonlítani, eléggé kiegyensúlyozatlan, kiszámíthatatlan, egy-egy csata kimenetele pedig gyakran a szerencsénken is múlik. Az ellenfelek mesterséges intelligenciája viszont gyakran botrányos. A kisebb vámpírvadászok szó szerint bugyuták, miközben a nagyobb főellenfelek egyenesen kegyetlenek, ami leírva talán nem is hangzik rosszul, de a gyakorlatban nem működik.
Hangok, zene: Noha túlzás lenne azt állítani, hogy minden karakter szinkronja rendben van, a főhős is kifejezetten idegesítő sokszor – pláne a buta monológjaival –, ellenben a hanghatások, de még inkább a zenék azért felfelé emelik a mérleg nyelvét.
Összegzés: Hozzánk hasonlóan a rajongók többsége bizonyára sokkal többet várt a játéktól, azonban butaság lenne azt állítani, hogy a Vampyr rossz lenne, inkább csak kiforratlan, de egy olyan irányt mutat, ami talán nem kíván közvetlen folytatást, ám mégis kár lenne veszni hagyniuk a készítőknek ezt az univerzumot, illetve ezeket az alapokat. Ha imádod a vámpírokat, bizonyára te is nagy örömödet leled majd benne, csak ne közelíts felé akkora elvárásokkal, és nem lesz semmi gond!
Fejlesztő: Dontnod Entertainment
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-2130 3,4 GHz-es vagy AMD FX-4100 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon R7 370 grafikus kártya, 8 GB RAM, 20 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-3930K 6-Core 3,2 GHz-es vagy AMD Ryzen R5 1600 processzor, Nvidia GeForce GTX 970 vagy ATI Radeon R9 390 grafikus kártya, 16 GB RAM, 20 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Prototype
Kategória: akció
Sokan és sokszor építettek videojátékot a múltban a vámpírok legendájára, azonban néhány kiemelkedőbb alkotást leszámítva elég szerény az emlékezetes címek listája. A Life is Strange alkotóiként elhíresült Dontnod Entertainment azonban szeretett volna javítani a statisztikán, és Vampyr névre keresztelt újdonságukkal összességében sikerült is. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miként!
Az idén 10 éves Dontnod Entertainment csapata kis túlzással a semmiből érkezett, de csakhamar a csúcsra tört, amit nem is annyira technikai kiugrásokkal, sokkal inkább kreativitásukkal érték el. Első játékuk, a 2013-as Remember Me például bár nem aratott osztatlan sikert, összességében meglepően szuper ötleteket vonultatott fel, két évvel később pedig az egész világ megismerte a nevüket a Life is Strange révén, mely hiába volt grafikailag többéves lemaradásban, egy olyan elképesztő sztorit állított a középpontba, amely mindenkit lenyűgözött.
Ezek után várható volt, hogy ebben a műfajban alkotnak majd tovább – a Twin Mirror vagy a The Awesome Adventures of Captain Spirit erre utalnak –, azonban vélhetően időközben már letették egy másik projekt alapjait, amit nem akartak veszni hagyni. Ez lett végül a Vampyr, egy már az előzetesek alapján is elképesztő hangulatot árasztó vámpíros akciójáték, amely hihetetlenül sajátosan közelítette meg a vérszívók témáját, de nem csak emiatt tekinthetünk rá igazi rebellisként. Lássuk, hogy milyen pozitívumokkal hívta fel magára a figyelmet a Dontnod újdonsága!
Elsőként alighanem sajátos történetével, hiszen ebben a formában korábban még talán nemhogy videojáték, de film, sőt könyv sem dolgozta fel a vérszívók legendáját. Főhősünk Jonathan Reid doktor, aki az első világháború idején páratlan tudományos áttöréseket ért el a vérátömlesztés területén, majd a háború után Londonba költözik, ahol az éppen tomboló spanyolnátha miatt óriási szükség van egy efféle szaktekintélyre. Pechjére azonban a brit fővárosnak nem a járvány a legnagyobb ellensége, hanem a vámpírok, akik elképesztő vérszomj társaságában öldöklik a lakosságot, egyiküknek pedig Reid doktor is áldozatul esik, de teljes kivéreztetés helyett ő maga is szörnyeteggé alakul.
Pontosabban hősünk folyamatosan küzd azért, hogy megmaradhasson embernek, de miután éhsége miatt a saját húgát is megöli, menekülőre kell fognia, így nem álcázhatja magát többé. Szerencséjére azonban sikerül meglépnie a vámpírvadász alakulatok elől, majd találkozik egy másik orvostársával, aki tudása ellenében menedéket ajánl a doktornak, hogy innen szabadon nekiiramodhasson az óriási főváros felfedezésének, illetve válaszokat találjon kérdéseire.
A történet egyenesen fenomenálisan indít, és a Life is Strange után reménykedtünk abban, hogy a Dontnod Entertainment a későbbiekben képes lesz tartani ezt a szintet, azonban nagy sajnálatunkra nem sikerült maradéktalanul kihozni mindent ebből a koncepcióból. Olyannyira nem, hogy amint megkötjük a szövetséget, és feltárul előttünk a szabadon bejárható London korabeli mása, néhány küldetést és mellékes teendőt leszámítva a történet érdektelenné válik, nem feszeget komolyabb morális kérdéseket, pedig ha valamit, akkor ezt a körítést alaposan meg lehetett volna tölteni ilyesmivel. Emiatt a Vampyr egy kicsit csalódás lett, de van ennél súlyosabb negatívuma is, noha igaz, ami igaz, a további pozitívumokból sincs hiány.
Az egyik ilyen a játék elragadó világa! Egyenesen elképesztő például, ahogyan az első világháború utáni sötét, betegségtől és morális fertőtől szenvedő London kitárul előttünk. A folyamatos köd, a sötétség, az ezekhez maximálisan igazodó hangulat mind-mind hozzátesz egy nagy adag pluszt a játékhoz, de az óriási város sikátorai és egyéb zegzugai szintén olyan hatást keltenek, hogy a vámpírok nélkül akár egy kisebb időutazásként is tekinthetnénk rá. Hogy a játékmenet képes hozni ugyanezt a színvonalat? Sajnos itt érkeztünk el az egyik legnagyobb negatívumhoz, hiszen a Vampyr ezen a téren egészen hullámzó teljesítményt nyújt.
Ami nagyszerű ötlet volt, hogy vámpírként nem kell feltétlenül fenevadként viselkednünk a városban, lévén ismerkedhetünk más karakterekkel, sőt amennyiben az a cél, hogy megőrizzük az emberi oldalunkat, akkor érdemes is ezt az utat választanunk, hiszen az egyes problémákat elintézhetjük brutális módszerekkel, de akár beszélgetésekkel is. A nyomozgatás és a párbeszédek éppen ezért rendre fontos szerepet játszanak, és bár ilyenkor éppen a vámpírlét csodáitól esünk el, ellenben aki szeretne, az bátran átadhatja magát a sötét oldalnak, aminek természetesen a végkifejletkor nagyon fontos szerepe lesz.
Bár a rossz fiúk esetében eleve harcolnunk kell, de más esetben nem lényeges például hipnotizálni az embereket, vagy kiszívni minden csepp vérüket, hiszen minél többet vagyunk a sötét oldalon, annál nehezebb lesz uralni magunkat – illetve annál veszélyesebbé válnak London utcái –, ellenben cserébe egy sor fejlesztést és új képességet érhetünk el magunknak. A szerepjátékos elemek ugyanis innen sem maradhattak ki, sőt a craftrendszer, a gyűjtögetés és egyebek szintén lényegesek lesznek, ha másért nem is, legalább azért, hogy elvonják a figyelmünket a felemás harcrendszerről.
A küzdelmek ugyanis elég esetlenre sikerültek. Hiányzik belőlük a tempó, a dinamizmus, sőt a változatosság is. Bár támadásaink gyorsak, valamiért mégis esetlennek tűnnek – kivéve, amikor vámpírként köddé válunk, és máshol jelenünk meg, az egészen hatásos –, és bár használhatunk fegyvereket, azonban csakhamar rádöbbenünk arra, hogy ha legalább egy kicsikét engedünk a sötét oldal kísértésének, akkor sokkal könnyebben érvényesülhetünk majd, sőt mi több, lényegében pofonegyszerűvé válnak a harcok.
Egyszerű pisztollyal például vagy hússzor kell belelőnünk ellenfeleinkbe, egy hatásos vámpírképességből viszont egy is elég lehet a másik fél kiütéséhez. Ehhez persze folyamatosan vért kell majd szívnunk, és bár megtehetjük patkányokból, az igazán tápláló csemege az embervér lesz. A küzdelmek egyébiránt egy kicsit a Dark Souls-játékokra hajaznak, hiszen fontos lesz az időzítés, a hárítás, a kitérés, valamint az állóképesség beosztása is – vámpírképességeink használatához pedig az elegendő vér biztosítása –, amit főként a nagyobb ellenfeleknél kell profi módon alkalmaznunk.
Grafika:
Talán nem a Vampyr a legszebb játék, ami megjelent a közelmúltban, ellenben elképesztően hangulatos és stílusos kivitelezése miatt mégis megérdemli a maximális pontszámot, hiszen ilyen jól berendezett és ízléses világot nagyon régen láttunk már. Bár érkeztek hírek korábban optimalizálási problémákról, kibírhatatlanul lassú töltési időkről, azonban ezeket a PC-s változat legutóbbi változatában egyáltalán nem tapasztaltuk, minden úgy futott, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva.Kezelőfelület, irányíthatóság:
Az irányíthatóság alapjait tekintve különösebb problémákat nem tapasztalhatunk a játékkal, egyedül néhány képesség használata körülményes kicsikét, valamint a kamerakezeléssel is vannak problémák, ellenben mindenhez hozzá lehet szokni. A kezelőfelület már több fejtörést tud okozni, hiszen olyan megoldásokat és elemeket alkalmaztak a fejlesztők, melyek nem megszokottak – elég csak a tapasztalati pontok elköltésére gondolni –, sőt mi több, helyenként az átláthatósággal is vannak gondok a menüben.Játszhatóság:
A történet hiányosságai sajnálatos módon alapjaiban határozzák meg a játszhatóságot, ezáltal sok helyen szinte ordított a játék egy-egy meg nem írt dialógusért vagy meg nem történt eseményért, ami egy Life is Strange után azért különösen nagy negatívum, de ha tovább tudunk lépni ezen, a szavatosság összességében igencsak kielégítőnek tekinthető. A játékidő kellemesen elnyújtott, a hatalmas várossal, illetve a vámpírság, valamint az emberség közötti morális libikókán való egyensúlyozással legalább egy újrajátszást megér a történet.Intelligencia, nehézség:
Ezen a téren elég komoly hiányosságok akadnak a Vampyrben, hiszen a nehézségi szintet a hullámvasúthoz tudnánk hasonlítani, eléggé kiegyensúlyozatlan, kiszámíthatatlan, egy-egy csata kimenetele pedig gyakran a szerencsénken is múlik. Az ellenfelek mesterséges intelligenciája viszont gyakran botrányos. A kisebb vámpírvadászok szó szerint bugyuták, miközben a nagyobb főellenfelek egyenesen kegyetlenek, ami leírva talán nem is hangzik rosszul, de a gyakorlatban nem működik.Hangok, zene:
Noha túlzás lenne azt állítani, hogy minden karakter szinkronja rendben van, a főhős is kifejezetten idegesítő sokszor – pláne a buta monológjaival –, ellenben a hanghatások, de még inkább a zenék azért felfelé emelik a mérleg nyelvét.Összegzés:
Hozzánk hasonlóan a rajongók többsége bizonyára sokkal többet várt a játéktól, azonban butaság lenne azt állítani, hogy a Vampyr rossz lenne, inkább csak kiforratlan, de egy olyan irányt mutat, ami talán nem kíván közvetlen folytatást, ám mégis kár lenne veszni hagyniuk a készítőknek ezt az univerzumot, illetve ezeket az alapokat. Ha imádod a vámpírokat, bizonyára te is nagy örömödet leled majd benne, csak ne közelíts felé akkora elvárásokkal, és nem lesz semmi gond!