SG.hu·

Svájcban sasokkal fognák el a drónokat

Svájcban sasokkal fognák el a drónokat
Első svájci városként Genf alkalmaz ragadozó madarakat a robotrepülőgépek elfogására. Ehhez azonban először ki kell képezni a madarakat.

Pierre Maudet, a genfi rendőrség biztonsági igazgatója bejelentette, hogy néhány hónappal ezelőtt két sastojást vásároltak. A két sas időközben kikelt és el is kezdődött a képzésük, amelynek keretében a kezdetektől úgy mutatják be nekik a pilóta nélküli légi járműveket, mint zsákmányt. Ez kell ahhoz, hogy később le tudják hozni a levegőből a drónokat.

Amennyiben minden Maudet elképzelései szerint alakul, akkor a sasok már az idén bevethetők lesznek. A ragadozó madarak elsősorban azokat a robotrepülőgépeket fogják majd el, amelyek berepülnek a tiltott repülési zónákba vagy engedély nélkül közlekednek. Azonban nem csupán a képzéstől függ a módszer sikere, hanem attól is, hogy miként fognak viselkedni a sasok éles körülmények között. Ez pedig az egyes madarak karakterének a kérdése. Maudet hozzátette, hogy csak néhány hónap múlva derül majd ki, hogy valóban bevethető lesz-e a két ragadozó madár. Nagyon fontos az is, hogy a rendőrség biztosítsa, hogy a különleges segítők ne sérüljenek meg a szolgálatuk közben.


A két sas alkalmazása része annak a drónstratégiának, amelyet a genfi tanács dolgozott ki és amelynek köszönhetően a svájci város világviszonylatban is vezető lehet a pilóta nélküli légi járművek területén. Ezt többek között az a digitális rendszer biztosítaná, amely láthatóvá teszi a repülőgépek számára a drónokat, így elkerülhetők lesznek a balesetek.

Hollandiában már 2016 februárjában kísérleteztek a sasok alkalmazásával a kisebb robotrepülőgépek ellen. Megállapították, hogy a nagyobb pilóta nélküli légi járművek ellen nem vethetők be sikerrel a ragadozó madarak, mert fennáll a veszélye annak, hogy megsérülnek. A projektet végül tavaly decemberben leállították, mert az alkalmazott sasok kiszámíthatatlanok voltak és nem mindig engedelmeskedtek. A ragadozó madarakat élesben sosem vetették be és a programot végül leállították.

Azt egyébként a genfi rendőrség szóvivője is elismerte, hogy nincs garancia a sikerre. Az viszont tény, hogy a különböző ragadozó madarak hatékonynak bizonyultak a repülőterek környezetének madármentesen tartásában.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© cadgers852018. 02. 28.. 03:58||#7
“A ragadozó madarak elsősorban azokat a robotrepülőgépeket fogják majd el, amelyek berepülnek a tiltott repülési zónákba vagy engedély nélkül közlekednek. ”

Elképzeltem, hogy az intelligens sas ránéz a drónra, és megállapítja, hogy van-e engedélye, vagy nincs! Ha ilyen okos, akkor az összes genfi rendőrt ki lehet rúgni, és sasokat tenni a helyükre
© NEXUS62018. 02. 27.. 17:32||#6
© Archenemy2018. 02. 27.. 16:13||#5
Ezt én sem értem amúgy. Ha pl. csempész lennék, tuti azt csinálnám hogy még pár borotvapengét is erősítek rá, oszt hamar leszoknak a sasok a fogdosásról.
© Montanosz2018. 02. 27.. 16:06||#4
"...Kiss Bálint miniszter bejelentette hogy nálunk közmunkások fogják végezni a drónok elfogását..."
© ZenMillitia2018. 02. 27.. 16:04||#3
idiotak. a sasokat meg megserti a propeller. buta majmok.
© codaco2018. 02. 27.. 11:14||#2
De miért nem drónokkal akarják elfogni a drónokat?
© bakvarnyu2018. 02. 27.. 09:20||#1
"A genfi rendőrség biztonsági igazgatója bejelentette, hogy néhány hónappal ezelőtt két sastojást vásároltak. " 😄DD