SG.hu

A GVH szerint összejátszott a Magyar Telekom és a Telenor

A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálja a Magyar Telekom Nyrt. és a Telenor Magyarország Zrt. között létrejött, szélessávú szolgáltatásaik nyújtását biztosító hálózataikat és frekvenciáikat érintő együttműködést. Ennek keretében a GVH 2018. január 24-én előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatot tartott a cégek székhelyein.

A GVH gyanúja szerint a Telekom és a Telenor a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság által 2014. évben kiírt és lefolytatott, szélessávú szolgáltatásokhoz kapcsolódó frekvenciahasználati jogosultságok megszerzésére irányuló versenyeztetési eljárás (árverés, pályázat) kapcsán egyeztetéseket folytatott. Az egyeztetések a pályázattal érintett piac előzetes felosztására, valamint a pályázati feltételekre adott ajánlataik összehangolására irányulhattak. Magatartásukkal valószínűsíthetően megsértették a versenytörvény és az Európai Unió működéséről szóló szerződés versenykorlátozó megállapodás tilalmára vonatkozó rendelkezéseit.

A közlemény szerint az eljárás lefolytatását a közérdek védelme teszi szükségessé, figyelemmel a vállalkozások piaci szerepére, az általuk nyújtott szolgáltatások jellegére, a magatartás által potenciálisan érintett előfizetők jelentős számára és a feltételezett jogsértés súlyára. Az előzetes bejelentés nélküli helyszíni vizsgálat lehetőségét a versenytörvény biztosítja a GVH számára. A versenytörvény rendelkezései értelmében a helyszíni szemléhez előzetes bírósági jóváhagyás szükséges.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint az eljárás lefolytatására biztosított időtartam 6 hónap, amely – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, 6-6 hónappal meghosszabbítható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skylake #5
    Gondolom a Piacg*azdaság-szopatási Hivatal hivatalból nem vizsgálja, hogy a Butcher and Butcher Ltd. esetében hogyan történnek az úgynevezett "piaci" folyamatok, hiszen a NER oligarcháit a hivatal hivatalból nem vizsgálhatja, ahogy Felcsútról a leírat kutyabőrön leérkezett.
  • esztyopa #4
    Tudod,én nem a közgazdaságtant akarom új alapokra helyezni.
    Egyszerűen figyelemmel kísérem a telefontársaságok hivalos,nyilvánosságra hozott adatait.
    Jelesül - pofátlannak tartom,hogy nem a *bázisévhez*viszonyítják a
    nyereséget,hanem az előző évihez/Ami egy exponenciális növekedést jelent !/
    Így vontam le az *extra-extraprofit* következtetést !
    De ha zavar a *pontatlan terminológia*,akkor nevezhetjük tisztességtelen jövedelemnek is. Mert pl.lehetne CSÖKKENTENI ! a percdijjakat,ami a társadalomra nézve hasznos lenne.
    Mielőtt megkérdeznéd,hogy miért ne kaszálnának annyit,amennyit tudnak,hiszen nem törvénytelen,visszakérdeznék,hogy...MINEK?
    Hiszen azt sem tudják értelmesen felhasználni,amennyit összeszednek.
    /Az *értelmesen* én azt értem,hogy növeljék az emberek általános jólétét.De valószínűleg ez szankszritül hangzana egy igazgatótanácsi ülésen,de lehet,hogy símán...a kényszerzubbonyos *helyreigazítókat*hívnák.../

  • Zombee #3
    Azt ugye tudod, hogy a közgazdaságtan nem ismeri az extra profit fogalmát? Marxnál megjelenik ugyan, de nem hiszem, hogy ő követendő példa kellene, hogy legyen.
  • esztyopa #2
    Hát valahogy biztosítani kell az extra-extra profitnál egy kicsit több extraprofitot...
  • Adamyno #1
    Ez eddig is nyílt titok volt. Osztoztak a tornyokon, az antennákon, a frekvenciákon.