SG.hu
Sonic Mania
Kiadó: Sega
Fejlesztő: PagodaWest Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium 4 3,2 GHz-es vagy AMD Athlon 64 3000+ grafikus kártya, Nvidia GeForce 8600 GS vagy ATI Radeon HD 3650 grafikus kártya, 1 GB RAM, 1 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core 2 Duo E4600 2,4 GHz-es vagy AMD Athlon 64 X2 Dual Core 4200+ grafikus kártya, Nvidia GeForce 8800 GT vagy ATI Radeon HD 3800 grafikus kártya, 1 GB RAM, 1 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Sonic the Hedgehog
Kategória: oldalnézetes platformer
A régi Sonic-rajongók többsége hosszú évek óta csak arra vár, hogy elkészüljön egy minden téren múltidéző játék, ami akár egyenes folytatása is lehetne a kilencvenes évek első felét meghatározó Sonic the Hedgehognak. A Sonic Mania most ezt a hatalmas feladatot próbálta meg teljesíteni, és ha a kezünket a szívünkre tesszük, akkor is azt kell mondanunk, hogy meglepően jól vette az akadályokat!
Az 1991-ben megjelent Sonic the Hedgehog korszakának egyik meghatározó videojátéka volt. Bár előtte is találkoztunk már oldalnézetes platformerekkel, hiszen a szerencsésebbek már a nyolcvanas években Super Mariót terelgethették, de a Sega kék sündisznója olyan lazaságot és vagányságot hozott a stílusba, nem utolsósorban pedig olyan tempós élményeket, amihez foghatót korábban még soha nem tapasztaltunk. Az addig megjelent platformerek többsége ugyanis inkább a kimért haladásra koncentrált, de Sonic turbófokozatra kapcsolt, és úgy rohangálhattunk vele a pályákon, hogy gyakran követni sem tudtuk szabad szemmel.
A kék sündisznó kalandjai azonnal népszerűvé váltak, karakterei pedig hatalmas kedvencekké, miközben a sorozat csak úgy ontotta magából az újabb epizódokat, amelyek egy bizonyos pontig jók is voltak, de mint a legtöbb videojátékot, úgy sajnos Sonic kalandjait is tönkretette a 3D erőltetése, így a kilencvenes évek vége óta leginkább csak botladozik a franchise. Persze voltak azért kellemes próbálkozások, de a többség egy olyan irányba akarta elterelni kedvenc süninket, amiből a legtöbb rajongó inkább nem kért.
Szerencsére azonban a régi epizódok kedvelőinek sem kellett soha teljesen nélkülözniük Sonic kalandjait, hiszen voltak olyan garázsprojektek, amelyeket ugyan a Sega rendszeresen megpróbált ellehetetleníteni, de soha nem sikerült, hiszen ezek olyan élményeket garantáltak, amit a fősorozat már évek óta képtelen volt biztosítani. Az efféle garázsprojektek kapcsán ismerhettük meg Christian Whitehead nevét is, aki korábban annyi nagyszerű Sonic-játékot készített, hogy arra már a Sega is felfigyelt, és mivel rájöttek arra, hogy az ausztrál programozót képtelenség elnémítani, ezért inkább felkérték arra, hogy dolgozzon nekik, és készítsen valami igazán régi vágású játékot a franchise-hoz kapcsolódóan. Röviden és tömören így született meg a Sonic Mania, ami bár nem igazán nevezhető tényleges folytatásnak, de hogy pár órácskára bárkit visszarepít a kilencvenes évek első felébe, az szinte garantált.
A végeredmény ugyanis egy vérbeli nosztalgiajáték lett, ami nem elég, hogy ugyanazzal a grafikai stílussal készült, mint a korai részek – vagyis egy igazi pixelhalmazról beszélhetünk –, még ugyanolyan hangok és játékélmény is vár benne ránk, mint egykoron. Hogy ez milyen mértékben pozitívum vagy negatívum, azt nyilván mindenkinek magának kell eldöntenie, de az első három rész kedvelői biztosan odáig lesznek érte. Ezekből merít ugyanis a legnagyobb mértékben a játék, amely ezúttal egy teljesen új történettel is kecsegtet.
Nem sokkal a Sonic & Knuckles eseményei után vesszük fel a fonalat, a főszerepben kék sündisznónkkal és Tailsszel, akik az Angyal-szigetre látogatva véletlenül belebotlanak Eggmanbe. Hősünk ősi riválisa néhány robotjával valamiféle ősi kövek után kutakodik éppen, amit nem elég, hogy megszerez, azonnal használja is őket, aminek hatására Sonic és hű társa visszarepül az időben. Az időutazás pedig éppen kapóra jön a Sonic Mania számára, hiszen így az alkotók beletehettek ezerszer látott pályákat, de új helyszíneket is, amivel átélhetünk már ismert eseményeket, ám vadonatúj élmények egyaránt várnak ránk.
A játékban összesen 12 helyszínt találunk, melyeket két részre osztottan ismerhetünk meg, de csak akkor teljesíthetjük őket, ha legyűrtük az adott pálya főellenfelét, aki minden esetben Eggman, vagy valamelyik őrült találmánya lesz. A Sonic Mania a nosztalgikus megoldások mellett a játékmenet tekintetében sem kívánta megreformálni a műfajt, ennek megfelelően a kék sünivel gyakran félelmetes tempókat diktálva teljesíthetjük a pályákat, miközben különféle ellenfelek akadályozzák az utunkat, de az aranygyűrűk gyűjtögetése mellett nem ritkán mozgó platformok is nehezítik a dolgunkat.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ezen a téren semmit sem változott a játék, de azért akadnak benne meglepetések, például néhány bossküzdelem egészen egyedire sikerült – elég csak arra gondolni, amikor Eggman ellen kell tetriszeznünk –, sőt találhatunk különféle minijátékokat is, amelyek a Sonic the Hedgehog 3-ban megismert formában kiragadnak minket a pályáról, hogy egy speciális helyszínre vezessenek. Itt lehetőségünk nyílik versenyzéssel vagy gombócok gyűjtögetésével extra aranygyűrűket gyűjteni, miközben olyan feladatok várnak ránk, amelyek rendre próbára teszik tudásunkat, de ezzel is színesítik az élményt.
A Sonic Mania a játékmódok tekintetében mindössze három lehetőséget kínál, amelyek közül az egyik maga a kampány, amelyben a 12 helyszínt élhetjük át, és aki gyakorlott Sonic-őrült, annak ez alig jelent majd nagyobb élményt 2-3 óránál. Ezenfelül ott lesz még a Time Attack, ahol az lesz a cél, hogy minél gyorsabban teljesítsük a már teljesített pályát, de a készítők az elhangzottakon felül csak egy kooperatív módot alkottak, ami összességében sajnos édeskevés. Aki játszott már életében legalább egy Sonic-játékkal, az persze jól tudja, hogy az újrajátszhatósági faktor nagyon magas, hiszen a pályák tele vannak rejtett zegzugokkal, és alapból is hatalmas élmény a legendás karakter oldalán ilyen régies körülmények között száguldozni újra meg újra.
Grafika:
Egy nosztalgiajáték esetében lehetetlen jól pontozni a grafikát, hiszen mindegyik értékelésbe bele lehetne kötni valamiért, így az alábbi eredmény inkább annak szól, hogy a készítők milyen nagyszerűen képesek voltak átvenni a kilencvenes évek elején készült Sonic-játékok grafikai sajátosságait. Mindezt pedig ráadásul nemcsak a jól ismert helyszíneken, hanem az új pályákon is mesterien hozzák. Nem hiába karolta fel a Sega ezt a projektet, maximálisan megérdemli, hogy a hivatalos sorozat újabb tagjaként tekintsünk rá. Futtatásához pedig még egy többéves gép is elegendő lesz!
Kezelőfelület, irányíthatóság: Bár a Sonic-játékok esetében határozottan hozzá vagyunk szokva a kontrolleres irányításhoz, azért a készítők a legtöbbet hozták ki belőle billentyűzettel is. Túlzás nélkül egy faék egyszerűségű, hovatovább kellemes irányítási rendszert álmodtak meg, amiben az iránygombokon felül egyedül ugrani kell megtanulni kedvenc süninkkel, és máris tudunk mindent.
Játszhatóság:
Bár a korai Sonic-játékok sem kecsegtetettek sokkal hosszabb játékidővel – csak éppen egy kicsivel nehezebbek voltak, vagy mi voltunk még ügyetlenebbek –, ellenben a Sonic Mania esetében húzhatjuk a szánkat az új tartalmak mennyisége láttán. A 12 pályából például mindössze 4 új, a többi pedig mind a korábbiak újrahasznosított vagy feldolgozott változata, ami mellett örültünk volna még néhány extra játékmódnak is, mert ez így ebben a formában egy kicsit kevés.
Intelligencia, nehézség:
Vagy tényleg mi lettünk ügyesebbek, vagy a készítők adták lejjebb a szintet, de a Sonic Mania a nehézség tekintetében néhány pályarészt leszámítva nem igazán izzasztja meg az embert. Márpedig annak idején a korai epizódokban majdnem minden helyszínen találkoztunk olyan részekkel, amelyek próbára tették a türelmünket, és akár napokra is megakasztottak minket az előrehaladásban.
Hangok, zene: Természetesen nemcsak a grafika, hanem a hangok és a zenék terén is kellemesen nosztalgikus hangulat vár ránk a játékban, és bár ezen a téren némi modernizáláson esett át a végeredmény, csalódást azonban biztosan nem okoz majd.
Összegzés: Nyilván hosszasan lehetne vitatkozni arról, hogy mennyi értelme van manapság nosztalgiajátékokat kiadni, illetve mekkora létjogosultsága van egy olyan címnek, mint a Sonic Mania, de azzal senki sem vitatkozhat, hogy aki imádta az első három epizódot, az fülig érő szájjal éli majd át a kék sündisznó legújabb száguldását is. Ennek az oka pedig az, hogy a játék nem akarja kiforgatni magából Sonicot, eszébe sem jut változtatni a jól bevált recepten, csak némi friss tartalommal kínálja ugyanazt, amit anno annyira megszerettünk. Jó néhány játék van még – nem csak a Sega kínálatában –, amihez szívesen látnánk hasonló újragondolásokat, sőt mi több, egy Sonic Mania 2-nek is örülnénk, ha az csupa új pályával és a nosztalgikus vonalba illő újdonságokkal tudna szolgálni.
Fejlesztő: PagodaWest Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium 4 3,2 GHz-es vagy AMD Athlon 64 3000+ grafikus kártya, Nvidia GeForce 8600 GS vagy ATI Radeon HD 3650 grafikus kártya, 1 GB RAM, 1 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core 2 Duo E4600 2,4 GHz-es vagy AMD Athlon 64 X2 Dual Core 4200+ grafikus kártya, Nvidia GeForce 8800 GT vagy ATI Radeon HD 3800 grafikus kártya, 1 GB RAM, 1 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Sonic the Hedgehog
Kategória: oldalnézetes platformer
A régi Sonic-rajongók többsége hosszú évek óta csak arra vár, hogy elkészüljön egy minden téren múltidéző játék, ami akár egyenes folytatása is lehetne a kilencvenes évek első felét meghatározó Sonic the Hedgehognak. A Sonic Mania most ezt a hatalmas feladatot próbálta meg teljesíteni, és ha a kezünket a szívünkre tesszük, akkor is azt kell mondanunk, hogy meglepően jól vette az akadályokat!
Az 1991-ben megjelent Sonic the Hedgehog korszakának egyik meghatározó videojátéka volt. Bár előtte is találkoztunk már oldalnézetes platformerekkel, hiszen a szerencsésebbek már a nyolcvanas években Super Mariót terelgethették, de a Sega kék sündisznója olyan lazaságot és vagányságot hozott a stílusba, nem utolsósorban pedig olyan tempós élményeket, amihez foghatót korábban még soha nem tapasztaltunk. Az addig megjelent platformerek többsége ugyanis inkább a kimért haladásra koncentrált, de Sonic turbófokozatra kapcsolt, és úgy rohangálhattunk vele a pályákon, hogy gyakran követni sem tudtuk szabad szemmel.
A kék sündisznó kalandjai azonnal népszerűvé váltak, karakterei pedig hatalmas kedvencekké, miközben a sorozat csak úgy ontotta magából az újabb epizódokat, amelyek egy bizonyos pontig jók is voltak, de mint a legtöbb videojátékot, úgy sajnos Sonic kalandjait is tönkretette a 3D erőltetése, így a kilencvenes évek vége óta leginkább csak botladozik a franchise. Persze voltak azért kellemes próbálkozások, de a többség egy olyan irányba akarta elterelni kedvenc süninket, amiből a legtöbb rajongó inkább nem kért.
Szerencsére azonban a régi epizódok kedvelőinek sem kellett soha teljesen nélkülözniük Sonic kalandjait, hiszen voltak olyan garázsprojektek, amelyeket ugyan a Sega rendszeresen megpróbált ellehetetleníteni, de soha nem sikerült, hiszen ezek olyan élményeket garantáltak, amit a fősorozat már évek óta képtelen volt biztosítani. Az efféle garázsprojektek kapcsán ismerhettük meg Christian Whitehead nevét is, aki korábban annyi nagyszerű Sonic-játékot készített, hogy arra már a Sega is felfigyelt, és mivel rájöttek arra, hogy az ausztrál programozót képtelenség elnémítani, ezért inkább felkérték arra, hogy dolgozzon nekik, és készítsen valami igazán régi vágású játékot a franchise-hoz kapcsolódóan. Röviden és tömören így született meg a Sonic Mania, ami bár nem igazán nevezhető tényleges folytatásnak, de hogy pár órácskára bárkit visszarepít a kilencvenes évek első felébe, az szinte garantált.
A végeredmény ugyanis egy vérbeli nosztalgiajáték lett, ami nem elég, hogy ugyanazzal a grafikai stílussal készült, mint a korai részek – vagyis egy igazi pixelhalmazról beszélhetünk –, még ugyanolyan hangok és játékélmény is vár benne ránk, mint egykoron. Hogy ez milyen mértékben pozitívum vagy negatívum, azt nyilván mindenkinek magának kell eldöntenie, de az első három rész kedvelői biztosan odáig lesznek érte. Ezekből merít ugyanis a legnagyobb mértékben a játék, amely ezúttal egy teljesen új történettel is kecsegtet.
Nem sokkal a Sonic & Knuckles eseményei után vesszük fel a fonalat, a főszerepben kék sündisznónkkal és Tailsszel, akik az Angyal-szigetre látogatva véletlenül belebotlanak Eggmanbe. Hősünk ősi riválisa néhány robotjával valamiféle ősi kövek után kutakodik éppen, amit nem elég, hogy megszerez, azonnal használja is őket, aminek hatására Sonic és hű társa visszarepül az időben. Az időutazás pedig éppen kapóra jön a Sonic Mania számára, hiszen így az alkotók beletehettek ezerszer látott pályákat, de új helyszíneket is, amivel átélhetünk már ismert eseményeket, ám vadonatúj élmények egyaránt várnak ránk.
A játékban összesen 12 helyszínt találunk, melyeket két részre osztottan ismerhetünk meg, de csak akkor teljesíthetjük őket, ha legyűrtük az adott pálya főellenfelét, aki minden esetben Eggman, vagy valamelyik őrült találmánya lesz. A Sonic Mania a nosztalgikus megoldások mellett a játékmenet tekintetében sem kívánta megreformálni a műfajt, ennek megfelelően a kék sünivel gyakran félelmetes tempókat diktálva teljesíthetjük a pályákat, miközben különféle ellenfelek akadályozzák az utunkat, de az aranygyűrűk gyűjtögetése mellett nem ritkán mozgó platformok is nehezítik a dolgunkat.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ezen a téren semmit sem változott a játék, de azért akadnak benne meglepetések, például néhány bossküzdelem egészen egyedire sikerült – elég csak arra gondolni, amikor Eggman ellen kell tetriszeznünk –, sőt találhatunk különféle minijátékokat is, amelyek a Sonic the Hedgehog 3-ban megismert formában kiragadnak minket a pályáról, hogy egy speciális helyszínre vezessenek. Itt lehetőségünk nyílik versenyzéssel vagy gombócok gyűjtögetésével extra aranygyűrűket gyűjteni, miközben olyan feladatok várnak ránk, amelyek rendre próbára teszik tudásunkat, de ezzel is színesítik az élményt.
A Sonic Mania a játékmódok tekintetében mindössze három lehetőséget kínál, amelyek közül az egyik maga a kampány, amelyben a 12 helyszínt élhetjük át, és aki gyakorlott Sonic-őrült, annak ez alig jelent majd nagyobb élményt 2-3 óránál. Ezenfelül ott lesz még a Time Attack, ahol az lesz a cél, hogy minél gyorsabban teljesítsük a már teljesített pályát, de a készítők az elhangzottakon felül csak egy kooperatív módot alkottak, ami összességében sajnos édeskevés. Aki játszott már életében legalább egy Sonic-játékkal, az persze jól tudja, hogy az újrajátszhatósági faktor nagyon magas, hiszen a pályák tele vannak rejtett zegzugokkal, és alapból is hatalmas élmény a legendás karakter oldalán ilyen régies körülmények között száguldozni újra meg újra.
Grafika:
Egy nosztalgiajáték esetében lehetetlen jól pontozni a grafikát, hiszen mindegyik értékelésbe bele lehetne kötni valamiért, így az alábbi eredmény inkább annak szól, hogy a készítők milyen nagyszerűen képesek voltak átvenni a kilencvenes évek elején készült Sonic-játékok grafikai sajátosságait. Mindezt pedig ráadásul nemcsak a jól ismert helyszíneken, hanem az új pályákon is mesterien hozzák. Nem hiába karolta fel a Sega ezt a projektet, maximálisan megérdemli, hogy a hivatalos sorozat újabb tagjaként tekintsünk rá. Futtatásához pedig még egy többéves gép is elegendő lesz!Kezelőfelület, irányíthatóság:
Bár a Sonic-játékok esetében határozottan hozzá vagyunk szokva a kontrolleres irányításhoz, azért a készítők a legtöbbet hozták ki belőle billentyűzettel is. Túlzás nélkül egy faék egyszerűségű, hovatovább kellemes irányítási rendszert álmodtak meg, amiben az iránygombokon felül egyedül ugrani kell megtanulni kedvenc süninkkel, és máris tudunk mindent.Játszhatóság:
Bár a korai Sonic-játékok sem kecsegtetettek sokkal hosszabb játékidővel – csak éppen egy kicsivel nehezebbek voltak, vagy mi voltunk még ügyetlenebbek –, ellenben a Sonic Mania esetében húzhatjuk a szánkat az új tartalmak mennyisége láttán. A 12 pályából például mindössze 4 új, a többi pedig mind a korábbiak újrahasznosított vagy feldolgozott változata, ami mellett örültünk volna még néhány extra játékmódnak is, mert ez így ebben a formában egy kicsit kevés.Intelligencia, nehézség:
Vagy tényleg mi lettünk ügyesebbek, vagy a készítők adták lejjebb a szintet, de a Sonic Mania a nehézség tekintetében néhány pályarészt leszámítva nem igazán izzasztja meg az embert. Márpedig annak idején a korai epizódokban majdnem minden helyszínen találkoztunk olyan részekkel, amelyek próbára tették a türelmünket, és akár napokra is megakasztottak minket az előrehaladásban.Hangok, zene:
Természetesen nemcsak a grafika, hanem a hangok és a zenék terén is kellemesen nosztalgikus hangulat vár ránk a játékban, és bár ezen a téren némi modernizáláson esett át a végeredmény, csalódást azonban biztosan nem okoz majd.Összegzés:
Nyilván hosszasan lehetne vitatkozni arról, hogy mennyi értelme van manapság nosztalgiajátékokat kiadni, illetve mekkora létjogosultsága van egy olyan címnek, mint a Sonic Mania, de azzal senki sem vitatkozhat, hogy aki imádta az első három epizódot, az fülig érő szájjal éli majd át a kék sündisznó legújabb száguldását is. Ennek az oka pedig az, hogy a játék nem akarja kiforgatni magából Sonicot, eszébe sem jut változtatni a jól bevált recepten, csak némi friss tartalommal kínálja ugyanazt, amit anno annyira megszerettünk. Jó néhány játék van még – nem csak a Sega kínálatában –, amihez szívesen látnánk hasonló újragondolásokat, sőt mi több, egy Sonic Mania 2-nek is örülnénk, ha az csupa új pályával és a nosztalgikus vonalba illő újdonságokkal tudna szolgálni.
