Ötvös Tibor
AZ - a legjobb King adaptáció
Stephen King legjobb könyvéből megszületett az eddigi legjobb Stephen King adaptáció. Ha csak egy filmet nézünk meg idén moziban, akkor AZ legyen AZ.
Hogy tetszett az AZ?
Nagyon szeretem Stephen King műveit, legalábbis ami a dráma-horror-thriller vonalat illeti, a fantasy nem igazán jött be. A Kedvencek temetője, a Carrie vagy a Holtsáv örök klasszikusok, ám a legjobb - legalábbis számomra - az AZ. A két, tartalmas és még Kinghez képest is brutális kötet mindent egyesített, ami miatt a rajongók szeretik a horror-írót: van benne rettegés, ugyanakkor a felnőtté válás nehézségeit és a hősies kiállást állítja a középpontba. Egyszer már készült egy mai szemmel nézve igen gagyi, de akkoriban azért félelmetesnek nevezhető (legalábbis a gyerekkori részeket tekintve) tévésorozat, melyben Tim Curry alakította Pennywise-t, a gyerekevő bohócot.
Mivel gyerekkorom egyik meghatározó élménye volt AZ, mind a film mind pedig a könyv változat, így nagyon örültem mikor bejelentésre került a modern verzió. Ugyanakkor volt bennem jelentős félsz is, hiszen azért King adaptációiról nagyon ritkán lehet szuperlatívuszokban beszélni (hirtelen csak négy jól sikerült film jut eszembe: A remény rabjai, A köd, Holtsáv és a Tortúra). Az utóbbi években pedig kimondottan rosszul sikerültek a nevével fémjelzett filmek, elég csak a A setét torony vagy a Carrie remakere gondolni. Ráadásul AZ nagyon hosszú, az első kötet is szinte megfilmesíthetetlen, szóval nagyon érdekelt, hogyan oldják majd meg ezt a producerek és az írók.
Aki már olvasta a regényt, az bizonyára ismeri az alaphelyzetet. Adott egy álmos kisváros, ahol azonban mégis messze több ember (főleg kisgyerek) tűnik el, mint Amerika bármely más területén. Itt él ugyanis Pennywise, a gyilkos teremtmény, aki bohóc alakban csalogatja magához a zsákmányait, míg nem bele nem fut egy csapat Vesztesbe. Bill, Richie, Ben, Beverly, Eddie, Stan és Michael kitaszítottnak számítanak saját közegükben és persze mindegyiküket megpróbálta már elragadni AZ. Azonban végül elhatározzák, hogy összefognak a gonosz ellen és harcba szállnak a teremtménnyel.
Mindenki nézze el nekem, nagyon zanzásítva írtam le az összefoglalót, szeretném ugyanis elkezdeni a film méltatását. Mert AZ megérdemli, hogy AZ egekbe legyen magasztalva, hiszen AZ eddigi legjobb King-adaptációt tette le az asztalra Andy Muschietti, amit tőle a Mama megtekintése után simán el is vártam. Ilyen, amikor egy nagyszerű alapanyag olyan szakértő kezébe kerül, aki nem csak olvasta a regényt, de érti is miről szól. Egy legyintéssel el lehetne intézni ugyanis, hogy "az AZ egy bohócról szól, aki gyerekekre vadászik", azonban ez nem így van. Az igazi mondanivaló ugyanis (akár csak az Állj ki mellettem! esetében is) a felnőtté válást, a gyerekkor kegyetlen lezárását, illetve az attól való félelmet fedi le.
A Vesztesek klubjának tagjai ugyanis Pennywise megjelenésén keresztül értik meg, hogy véget ért a gyermekkor és a nyár már nem csak a móka és kacagás, a pihenés ideje. Megértik és elfogadják, hogy míg gyerekként lehettek önzők és képviselhették saját érdekeiket, addig Pennywise felbukkanása után ez háttérbe szorul és akár az életüket is fel kell áldozni azért, hogy a többiek megússzák - azaz mások érdekeit helyezik a sajátjuk elé. Szintén megjelenik az első szerelem, illetve minden szereplőnek a saját kis háttértörténetét is megismerhetjük, melyre a rendező és a forgatókönyvíró is bőven hagy időt. A 135 perces játékidőbe lazán belefér, hogy a Vesztesek klubjának minden tagját megismerjük, saját kis életük feltáruljon előttünk és együtt érezzünk mindegyikükkel.
Ehhez persze kellenek a remek színészek is, akik közül messze kiemelkedik Finn Wolfhard, aki Richie Tozier figuráját hozza zseniálisan. A könyvben is Richie volt a vicces karakter, de itt az Eddie-vel vívott szópárbajai sokat enyhítenek a feszültségen. A többiek is nagyon jók, de akin sok múlt és már a bemutató előtt is tudni lehetett, hogy akár a film bukását/sikerét is okozhatja a rossz/jó szereposztás terén, az Pennywise, alias Krajcáros, aki azonban nem kapott magyar nevet. Nem tudom, hogy az eredetileg kiszemelt Will Poulter mit hozott volna ki a karakterből, de Skarsgård ZSENIÁLIS! Mikor megjelenik, az összes mimika, a mozdulat, minden a helyén van és valóban megfagy az emberben az a bizonyos is a láttán. Uralja a vásznat, de hát ez is a feladata, hiszen AZ végül is róla (is) szól.
Az a húzás is bejött, hogy ezúttal kimondottan a gyerekekre koncentráltak a készítők, nem mutatták meg egyszer sem felnőtt énjüket. Szintén remek ötlet volt, hogy az eredeti 1958-as korszakot lecserélték és 1989-ben zajlanak az események, így a felnőttkori vonal már a jelenben játszódhat. A sztoriban pár ponton változtattak a könyvhöz képest illetve egész részeket hagytak ki a folytonosság kedvéért (például az erdőben elrejtett hűtő most sem jelenik meg), de összességében nem kár értük. Bármennyire is szeretnék bármit is felróni az íróknak, nem tudok, mivel abszolút megértem, mi miért maradt ki. Ráadásul meg kell emelnem a képzeletbeli kalapom, hiszen tényleg jó munkát végeztek, a plusz részek még a könyvet ismerőket is meglepik és elégedetten csettinthetnek a megoldások láttán.
Összességében nagyon is tartottam attól, hogy AZ ismét egy rossz, csalódást keltő adaptáció lesz, nem éri el az elvárt szintet... azonban még túl is szárnyalta azokat. A színészek pazar módon oldották meg a feladatukat, az írók zseniális munkát végeztek, a rendező szintén végig kézben tartja a filmet és az effektek sem robbannak bele az arcunkba. Nem akarnak mindenáron ijesztgetni, hagynak időt a karakterek felépítésére és remek érzékkel változtattak a regény bizonyos elemein. Egy dolog azonban biztos: egy ilyen teljesítménnyel a saját maguk dolgát is megnehezítették. Az AZ kapcsán már eddig nagyok voltak az elvárások, de ezután már a saját maguk által felhelyezett lécet is át kell hogy ugorják majd. Számomra az AZ az év eddigi legjobb filmje, egy igazi mestermunka, egy remek könyv kifogástalan adaptációja... ilyen az mikor egy King-történet értő kezekbe kerül. Becsüljük meg, ritka alkalom, de remélhetőleg egyre többször fordul majd elő.
Mivel gyerekkorom egyik meghatározó élménye volt AZ, mind a film mind pedig a könyv változat, így nagyon örültem mikor bejelentésre került a modern verzió. Ugyanakkor volt bennem jelentős félsz is, hiszen azért King adaptációiról nagyon ritkán lehet szuperlatívuszokban beszélni (hirtelen csak négy jól sikerült film jut eszembe: A remény rabjai, A köd, Holtsáv és a Tortúra). Az utóbbi években pedig kimondottan rosszul sikerültek a nevével fémjelzett filmek, elég csak a A setét torony vagy a Carrie remakere gondolni. Ráadásul AZ nagyon hosszú, az első kötet is szinte megfilmesíthetetlen, szóval nagyon érdekelt, hogyan oldják majd meg ezt a producerek és az írók.
Aki már olvasta a regényt, az bizonyára ismeri az alaphelyzetet. Adott egy álmos kisváros, ahol azonban mégis messze több ember (főleg kisgyerek) tűnik el, mint Amerika bármely más területén. Itt él ugyanis Pennywise, a gyilkos teremtmény, aki bohóc alakban csalogatja magához a zsákmányait, míg nem bele nem fut egy csapat Vesztesbe. Bill, Richie, Ben, Beverly, Eddie, Stan és Michael kitaszítottnak számítanak saját közegükben és persze mindegyiküket megpróbálta már elragadni AZ. Azonban végül elhatározzák, hogy összefognak a gonosz ellen és harcba szállnak a teremtménnyel.
Mindenki nézze el nekem, nagyon zanzásítva írtam le az összefoglalót, szeretném ugyanis elkezdeni a film méltatását. Mert AZ megérdemli, hogy AZ egekbe legyen magasztalva, hiszen AZ eddigi legjobb King-adaptációt tette le az asztalra Andy Muschietti, amit tőle a Mama megtekintése után simán el is vártam. Ilyen, amikor egy nagyszerű alapanyag olyan szakértő kezébe kerül, aki nem csak olvasta a regényt, de érti is miről szól. Egy legyintéssel el lehetne intézni ugyanis, hogy "az AZ egy bohócról szól, aki gyerekekre vadászik", azonban ez nem így van. Az igazi mondanivaló ugyanis (akár csak az Állj ki mellettem! esetében is) a felnőtté válást, a gyerekkor kegyetlen lezárását, illetve az attól való félelmet fedi le.
A Vesztesek klubjának tagjai ugyanis Pennywise megjelenésén keresztül értik meg, hogy véget ért a gyermekkor és a nyár már nem csak a móka és kacagás, a pihenés ideje. Megértik és elfogadják, hogy míg gyerekként lehettek önzők és képviselhették saját érdekeiket, addig Pennywise felbukkanása után ez háttérbe szorul és akár az életüket is fel kell áldozni azért, hogy a többiek megússzák - azaz mások érdekeit helyezik a sajátjuk elé. Szintén megjelenik az első szerelem, illetve minden szereplőnek a saját kis háttértörténetét is megismerhetjük, melyre a rendező és a forgatókönyvíró is bőven hagy időt. A 135 perces játékidőbe lazán belefér, hogy a Vesztesek klubjának minden tagját megismerjük, saját kis életük feltáruljon előttünk és együtt érezzünk mindegyikükkel.
Ehhez persze kellenek a remek színészek is, akik közül messze kiemelkedik Finn Wolfhard, aki Richie Tozier figuráját hozza zseniálisan. A könyvben is Richie volt a vicces karakter, de itt az Eddie-vel vívott szópárbajai sokat enyhítenek a feszültségen. A többiek is nagyon jók, de akin sok múlt és már a bemutató előtt is tudni lehetett, hogy akár a film bukását/sikerét is okozhatja a rossz/jó szereposztás terén, az Pennywise, alias Krajcáros, aki azonban nem kapott magyar nevet. Nem tudom, hogy az eredetileg kiszemelt Will Poulter mit hozott volna ki a karakterből, de Skarsgård ZSENIÁLIS! Mikor megjelenik, az összes mimika, a mozdulat, minden a helyén van és valóban megfagy az emberben az a bizonyos is a láttán. Uralja a vásznat, de hát ez is a feladata, hiszen AZ végül is róla (is) szól.
Az a húzás is bejött, hogy ezúttal kimondottan a gyerekekre koncentráltak a készítők, nem mutatták meg egyszer sem felnőtt énjüket. Szintén remek ötlet volt, hogy az eredeti 1958-as korszakot lecserélték és 1989-ben zajlanak az események, így a felnőttkori vonal már a jelenben játszódhat. A sztoriban pár ponton változtattak a könyvhöz képest illetve egész részeket hagytak ki a folytonosság kedvéért (például az erdőben elrejtett hűtő most sem jelenik meg), de összességében nem kár értük. Bármennyire is szeretnék bármit is felróni az íróknak, nem tudok, mivel abszolút megértem, mi miért maradt ki. Ráadásul meg kell emelnem a képzeletbeli kalapom, hiszen tényleg jó munkát végeztek, a plusz részek még a könyvet ismerőket is meglepik és elégedetten csettinthetnek a megoldások láttán.
Összességében nagyon is tartottam attól, hogy AZ ismét egy rossz, csalódást keltő adaptáció lesz, nem éri el az elvárt szintet... azonban még túl is szárnyalta azokat. A színészek pazar módon oldották meg a feladatukat, az írók zseniális munkát végeztek, a rendező szintén végig kézben tartja a filmet és az effektek sem robbannak bele az arcunkba. Nem akarnak mindenáron ijesztgetni, hagynak időt a karakterek felépítésére és remek érzékkel változtattak a regény bizonyos elemein. Egy dolog azonban biztos: egy ilyen teljesítménnyel a saját maguk dolgát is megnehezítették. Az AZ kapcsán már eddig nagyok voltak az elvárások, de ezután már a saját maguk által felhelyezett lécet is át kell hogy ugorják majd. Számomra az AZ az év eddigi legjobb filmje, egy igazi mestermunka, egy remek könyv kifogástalan adaptációja... ilyen az mikor egy King-történet értő kezekbe kerül. Becsüljük meg, ritka alkalom, de remélhetőleg egyre többször fordul majd elő.
|
AZ (It) magyarul beszélő, amerikai horror, 135 perc, 2017 18 éven aluliak számára nem ajánlott! Rendező: Andy Muschietti Operatőr: Chung-hoon Chung Zene: Benjamin Wallfisch Vágó: Jason Ballantine Forgatókönyvíró: Cary Fukunaga Jaeden Lieberher (Bill Denbrough) Jeremy Ray Taylor (Ben Hanscom) Sophia Lillis (Beverly Marsh) Finn Wolfhard (Richie Tozier) Chosen Jacobs (Mike Hanlon) Jack Dylan Grazer (Eddie Kaspbrak) Bill Skarsgård (Pennywise) |
