Berta Sándor

Betiltják a katonai bázisok feletti drónrepüléseket az USA-ban

Az illetékes hatóság nem akarta a döntést halogatni.

Az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) 133 katonai létesítmény fölött jelölt ki repüléstilalmi zónát a pilóta nélküli légi járművek számára. Ezek az első olyan tiltott területek, amelyek kifejezetten drónokra vonatkoznak és mind a magántulajdonban lévő, mind a kereskedelmi célú robotrepülőgépeket érintik.

Az új szabályozás április 14-től lép hatályba és 400 láb (kb. 130 méter) repülési magasságig lesz érvényes. Az FAA a döntést a nemzetbiztonsággal indokolta, s a szabályokat az amerikai védelmi minisztérium és a biztonsági szolgálatok kifejezett kérésére dolgozta ki és vezette be. Elvileg egyébként lehetőség lesz arra, hogy akár bizonyos intézmények, akár a Szövetségi Légügyi Hivatal kijelöljenek a szabályozás hatálya alól mentesülő területeket. Az FAA nyilvánosságra hozott egy országos térképet is, amely megmutatja az összes repüléstilalmi zónát és ezt a térképet integrálni akarja a B4Ufly nevű okostelefonos alkalmazásába is.

Az FAA korábban arról számolt be, hogy az Amerikai Egyesült Államokban tavaly év végén 1,1 millió szabadidős és körülbelül 42 000 professzionális célra alkalmazott pilóta nélküli légi járművet tartottak nyilván. A hivatal úgy becsülte, hogy 2021-ig ez a két szám 3,5 millióra, illetve 442 000-re emelkedik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #3
    " 400 láb (kb. 130 méter) repülési magasságig lesz érvényes."

    Ez nem tunik tul szigoru szabalyozasnak, ha 130 meter folott nyugodtan lehet repulni.
    Kicsit erosebb optikat kell ratenni, es nyugodtan lehet nezelodni.
    Gondoltam ra, hogy a hires 51-es korzetet is alaposan felkene deriteni dronokkal.
    Csodalkozom, hogy eddig nem csinaltak.
  • gforce9 #2
    Engem az lep meg, hogy eddig nem volt rá törvény.
  • esztyopa #1
    Okos!
    ...felébredtek?