Berta Sándor

Még csupán a mobil forradalom elején tartunk

A Facebook azt szeretné, ha kínai vetélytársához hasonlóan náluk intéznénk mindent, a vásárlástól kezdve a céges kommunikáción át magánéletünk szervezéséig.

A Facebook mesterséges intelligencia szakértője szerint bőven hatékonyabbá lehet tenni a jelenlegi mobil szolgáltatásokat. "Komikus módon sokan úgy beszélnek a mobilinternettel kapcsolatos változásokról, mint ha az egész dolog már lezárult volna. Számomra azonban biztos, hogy még csak az alapvető változásokat hozó folyamat elején járunk. Nagyon sok időt töltök azzal, hogy kitaláljam, miként használhatnák az emberek még rendszeresebben és hatékonyabban a mobiltelefonjaikat azért, hogy megoldhassák a mindennapi problémáikat." - jelentette ki Andrew Bosworth, aki a Facebooknál a hirdetési üzlet technológiájáért felel.

"Ugyan már most is sokan naponta közel 24 órán át vannak online és üzemeltetik a készülékeiket, de az egész még mindig nem elég hatékonyan valósul meg. Elég például arra gondolni, hogy ha valaki a barátaival egy étteremben akar találkozni, akkor először egy olyan alkalmazásra van szüksége, amellyel megtudhatja melyik étterem van a közelében, majd egy másikra, amely a helyfoglalásban segít és egy harmadikra, hogy az eredményt megoszthassa a barátaival. Ezt pedig biztosan meg lehet oldani jobban is. Ebben a folyamatban a Facebook segíthet, könnyebbé teheti a portálon jelen lévő összes üzlettel és étteremmel való kommunikációt. Egy ilyen tesztet végzünk tavaly ősz óta az Amerikai Egyesült Államokban a rendezvényekkel."


"Sokan keresnek rá a platformunkon a koncertekre és jutnak el a jegyértékesítő oldalakra. Együttműködünk ezekkel a cégekkel, hogy egyszerűbbé tegyük a Facebookon keresztüli tranzakciókat. A lényeg, hogy egyetlen kattintás elegendő legyen. Hasonló dolgot már az ételrendeléseknél és a fodrászokkal való időpont-egyeztetéseknél is sikerült elérnünk. Minden piac más, s a platformunkon számos felhasználó és vállalat van jelen. A partnereink, például az Eventbrite, amely lehetővé teszi az ügyfeleknek a saját rendezvények megszervezését, jó termékekkel rendelkeznek, amelyeknek sok funkciójuk van. Szeretnénk, ha a jövőben az embereknek már nem kellene a tranzakciókhoz 3-4 honlapot felkeresniük."

A menedzser közölte, hogy a cégek már régóta használják a Facebookot a tehetségek toborzására, és céljuk, hogy ezen résztvevők számára is egyszerűbbé tegyék ezt a folyamatot. A fő kérdés az, hogyan kínálhatnak a felhasználóknak többletértékeket. A Facebookon az innovációk gyakran úgy történnek, hogy az üzemeltetők az emberekre hallgatnak. Például sokan munkát keresnek a Facebookon, ezért létrehoztak ilyen ajánlatokat. Emellett észrevették, hogy számos csoport van, amelyekben a tagok bizonyos termékeket, például használt csecsemőruhákat keresnek megvételre. Ezért tesztelik egy használt árucikkek értékesítésére szolgáló platform létrehozását az Amerikai Egyesült Államokban és Chilében.

Ezeknél a szolgáltatásoknál a reklámbevételekből profitálhat majd a portál. Ha jó a termék, azután a bevételek már jönni fognak. "A mobil világ csak most építi fel magát, elsősorban a cégek számára. De ehhez nyitniuk kellett az innovációk felé. Aki helyben topog, az lemarad" - szögezte le Andrew Bosworth.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CsZ #5
    Tényleg szuper lesz, ha minden birka minden tevékenységéről tud majd egy multicég (Kínában az állami vezetés), aki ráadásul azt is meghatározza - a birkáknak már most is - hogy mit tudjanak, higgyenek, gondoljanak...
    Így olyan profilokat lehet felállítani, ami feleslegessé teszi a reklámokat, rögtön el lehet adni bármit, eldönteni a választásokat, és "előre jelezni" (vagy inkább kialakítani) eseményeket.

    De szerencsére cserébe nem kell majd 3-4 app-ot megnyitni, hanem minden egy helyen lesz. Hiszen az milyen fárasztó dolog is, nem is tudtak az emberek a barátaikkal vacsorázni még 20 vagy 50 éve. Vagy igen? Istenem nyisd már fel a szemünket...
    Utoljára szerkesztette: CsZ, 2017.03.09. 11:32:49
  • Skylake #4
    Nagyon szép vízió, meg is értem persze, hogy ez a tésztaképű majom erre ránt rá. De megkérdezném tőle, hogy morálisan miért is megfelelő ezt a digitális vízhangkamrát, algoritmusok által személyre optimalizált, leszűrt szűrt valóságot tovább kiterjeszteni az élet más szféráira. Nem véletlen, hogy nincs a sz*ros platformjukon dislike gomb, és ez így is fog maradni. Gyorsan kiderülne ugyanis a dolgok valódi értéke, és összedőlne ez a hamis pozitív megerősítést az usereknek automatizáltan szállító digitális univerzum.

    Szerencsére a jegenyefák nem nőnek az égig. Például a Facebook for Business nevű projektjük sikerességéről sem hallani szerencsére. Pár éve indították.
  • Cat #3
    Kínában a WeChat ilyen. Lehet rajta online vásárolni, fizetni, beszélgetni, játszani, fotókat szerkeszteni stb.
  • gforce9 #2
    Ez egy modern kori függőség kialakítása egy monopol cégnek. Tömegeket kötnek magukhoz. Egyre több ember válik tőle függővé..... tele lesznek a pszichiátriák, ha valami miatt összedől.
  • wraithLord #1
    Ja, tök jó lenne egy Internet=Facebook felállás. Igaz, már elindult egy tendencia errefelé.