SG.hu·

15 éve kémkednek az autók?

15 éve kémkednek az autók?
Már másfél évtizede használhatják a gépkocsik fedélzeti rendszereinek adatait a rendőrök.

A Forbes magazin arról számolt be, hogy az autógyártók és a beszállítók 15 éve segítenek az amerikai rendőrségeknek abban, hogy meghatározhassák a különböző autók pontos pozícióját, illetve lehallgathassák az azokban elhangzó beszélgetéseket. Ehhez a bűnüldöző szerveknek gyakorlatilag semmit sem kell tenniük, hiszen minden szükséges eszköz már megtalálható a gépkocsikban.

A most elérhetővé tett bírósági dokumentumokból kiderült, hogy a nyomozóknak sok esetben nem is kellett saját megfigyelő rendszereket alkalmazniuk. Az Onstar például, amelyet a General Motors a járművek navigációjához, valamint karbantartási és internetezési célokra használ, a pontos pozíció meghatározására vagy akár az autókon belüli beszélgetések megvágására egyaránt alkalmazható. A funkció a távolból is aktiválható. Emellett az olyan telemetriai és műholdas rádiószolgáltatók, mint a SiriusXM és az ATX bírósági döntések keretében lettek felszólítva arra, hogy hallgassák le az utasokat vagy határozzák meg a gépkocsik pontos helyzetét. Mindez legalább 2001 óta tart, s azt jelenti, hogy a rendőröknek nem kell a járművekhez osonniuk, azokat feltörniük és bepoloskázniuk, hanem elegendő néhány papírt aláíratniuk és néhány gombot megnyomniuk.

A jövőben annyiban változhat a helyzet, hogy a nyomozók eldönthetik, mely szenzorok adataira lesznek kíváncsiak. Az autók hálózatba kötöttségével még egyszerűbbé válik a dolog. Megoldást alighanem a titkosítások elterjedése jelenthet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© AgentKis2017. 01. 23.. 09:01||#11
És a paraszt még fizeti is a felárat a beépített GPS-ért! XD
© Tetsuo2017. 01. 22.. 21:47||#10
:-D
"Egyszerűen el vagyunk maradva jó 20-30 évvel a világtól."
A fejlett nyugati országokra gondolsz, fogadjunk! Nos, ha kinyitsz egy atlaszt vagy a Google maps-t hamar rájöhetsz, hogy a legtöbb ország és a populáció nagyrésze bizony nem tartozik a te kis világodba.
© kvp2017. 01. 22.. 20:37||#9
A cikkben szinte mindenhol a mobiltelefon alapu fedelzeti navigacios es egyeb rendszerekrol van szo. Ezek ugyanazokat a bizontsagi reseket rejtik mint minden mobil. Annyi a kulonbseg, hogy Magyarorszagon nemhogy a netkepes vagy gsm-et tartalmazo auto a ritka, de meg a rendes elektronikaval vezerelt sem altalanos. Egyszeruen el vagyunk maradva jo 20-30 evvel a vilagtol. Cserebe az uj problemak se jelentek meg olyan nagy tomegben.

Autok eseten egyebkent a jovo az, hogy a gallileo alapu segelykero es sebesseglimitalo rendszer miatt mindig ismert lesz a poziciojuk es automatikusan feltetelezi az ember, hogy publikus minden elhangzott szo. Ugyanez igaz ha az embernel mobiltelefon van.
© Skylake2017. 01. 21.. 22:58||#8
Persze, egy ilyen kib*szott kifinomult fedélzeti telemetriából pont a közlekedésbiztonsági szervek lennének kihagyva? Ki az a barlangban lakó barom, aki ezen meglepődik?

Kíváncsi lennék, hogy egy öreg örvénykamrás, mechanikus adagolós dízelt, vagy egy porlasztós benzines esetében milyen telemetria lehet alkalmazható, azon kívül, hogy az user a mobiltelefonját hűségesen magávalviszi. :-)
© CairoJack2017. 01. 21.. 19:50||#7
Ezért kell venni egy jó kis 70-es izomautót. Az még az EMP-t is kibírja.
+1
© Elmin2017. 01. 21.. 16:51||#6
Nem csak arra igaz, hanem minden olyan autóra amin nincs gyári internet, gps, multimédia beépítés.
© Elmin2017. 01. 21.. 16:49||#5
Már ha korszerű lenne, de nem az.
© barret2017. 01. 21.. 14:50||#4
Már akinek ilyen korszerű autója van 😄
© fonak2017. 01. 21.. 14:03||#3
Na ezért kell régi Swifttel járni, azzal aztán próbálhatnak kémkedni. 😊
© weine2017. 01. 21.. 10:39||#2
Hidd el, ez bőven elég.... Nem ezt használták bizonyítékként, hanem azt, ahova az így lehallgatott beszélgetés elvezette őket