SG.hu·

Szonda keresné fel a régi holdjárót

Szonda keresné fel a régi holdjárót
A Google versenyének keretei között látogatná meg egy csapat az 1972-es helyszínt.

A NASA (és az emberiség) utoljára 1972-ben, az Apollo-17 küldetés révén szállt le a Holdra, ennek során pedig egy speciális járművet is használtak az ügynökség űrhajósai. A Google versenye szintén égi kísérőnket veszi célba, ám ők magánvállalkozások által indított, jóval kisebb expedíciókkal számolnak. Ezek között jelent meg egy német társaság, amely a régi helyszínt is meglátogatná.

A Lunar Xprize néven futó kampányban vesz részt a német illetőségű PartTimeScientists, amelynek már neve is jelzi, hogy nem abszolút profikról van szó. Ők azonban egy speciális célt is kitűztek maguk elé, ez pedig nem más, mint a Gene Cernan és Harrison Schmitt űrhajósok által több, mint 40 évvel ezelőtt hátrahagyott holdjáró megtekintése. Ezt követlen közelről, az egykori helyszínt alig pár száz méterre megközelítve végeznék el, sorrendben a negyedik olyan csapatként, amely a Google kiírásában vetélkedik a 30 millió dolláros díjért – amennyiben sikerül a tervet végrehajtani, ők pluszpontokat is kapnának a különleges tettért.


A verseny kiírásában a Holdra történő leszállás szerepel elsődleges célként, ezt követően azonban a magánfejlesztésként elkészült eszközöknek 500 méteres távot is meg kell majd tenniük, mégpedig legkésőbb 2017 végéig. A német csapat 3-6 kilométerre szállna le a régi holdjárótól, ezt pedig néhány száz méteres távolságból vennék szemügyre nagy felbontású kamerákkal, tiszteletben tartva a NASA által kijelölt 200 méteres megközelítési tilalmat. Leginkább arra kíváncsiak, hogy a holdjáró miként viselte az elmúlt négy évtized megpróbáltatásait, ez pedig nyilván sokak számára érdekes téma.

Az még nem dőlt el, hogy pontosan milyen rakétán és mikor indulnának el, ebben a Spaceflight Inc. segít majd nekik, amely egyszerre több klienst is kiszolgál saját fellövéseivel.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© 845692016. 12. 10.. 09:20||#7
Mi értelme szondát küldeni egy film stúdióba? 😄
© gforce92016. 12. 09.. 15:35||#6
Gondolom, ha az északi sarkra kitűzött zászlóhoz odaérnél azt is kirúgnád a helyéről. Szerencsére nem mindenki ennyire agyhalott. És vannak olyanok akik tiszteletben tartják mások eredményeit.
© 0sm2016. 12. 09.. 15:18||#5
Az oroszok/kínaiak helyében fellőnék két embert azzal a céllal, hogy szarjanak oda a '72-es roncsra.
Ezek a getvedékek már a holdon is félistent játszanak?
© Skylake2016. 12. 09.. 12:50||#4
Némi CGI, szolíd Google logó a jobb felső sarokban, és már kajálja is a nép. Kilövést megspórolni, illetve ha nagyon kattognak rajta az emberek, akkor kilövés, naná, aztán ki sem lép a légkörből.
© cylontoaster2016. 12. 09.. 09:01||#3
Számít? 200méterről már bőven látni mindent. És egyébként sem megy fel senki oda, stúdióban forgatják majd azt a jelenetet is, ahol a közelébe jut a cucc.
© Nikolaosz2016. 12. 08.. 21:22||#2
Valamilyen műemlék védelem.
Itt említik a Pulisok.
Ez jó táptalaja lehet a konteósoknak.
© BemApo2016. 12. 08.. 17:56||#1
Mi ez a 200 méteres megközelítési tilalom ? tudja valaki ?