Berta Sándor

Az évszázad kérdéseit válaszolnák meg az IT-óriások

Nyílt és átlátható párbeszédet folytatnának a mesterséges intelligencia szerepéről és megosztanák egymással a tapasztalataikat.

Számos kérdés merül fel a mesterséges intelligencia, a robotok és a számítógépek kapcsán. Mennyire intelligensek lesznek a gépek? Miben tudnak hatékonyan támogatni minket? Miben vehetik át az irányítást, mely ágazatok vagy feladatok kapcsán kerülhet erre sor? Milyen területeken számítanak konkurenciának a munkaerő számára? A Google, a Facebook, az Amazon, az IBM és a Microsoft ezekre a kérdésekre próbálnak meg választ találni.

Az óriáscégek létrehozták a Partnership on AI nevű nonprofit szervezetet, amelynek elsődleges célja, hogy a mesterséges intelligencia technológiákat a közvélemény számára közérthetőbbé tegye és megfogalmazza a legjobb gyakorlati alkalmazási lehetőségeket. Fontosak az etikai kérdések és az átláthatóság is, valamint az, hogy mennyire lehet kritikus infrastruktúrákat rábízni ezekre a technológiákra, mennyire robusztusak.

A társaságok tárt karokkal várják az együttműködésre nyitott tudósokat, nonprofit szervezeteket és etikai kérdésekkel foglalkozó specialistákat a Partnership on AI vezetőségébe. A Google, a Facebook, a Microsoft és a többi vállalkozás pénzt és kutatási erőforrásokat fognak biztosítani, emellett kapcsolatban állnak olyan ágazati tudományos egyesületekkel, mint az Association for the Advancement of Artificial Intelligence (AAAI) vagy az Allen Institute for Artificial Intelligence (AI2). A cégek szerint a mesterséges intelligenciára leginkább az egészségügy, az iskolák és az egyetemek, a szállítás és az otthonok automatizálása területén lehet számítani. Érdekesség, hogy a kezdeményezésben sem az Apple, sem Elon Musk nem vesz részt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #1
    Nem lesz. Soha.