Berta Sándor

Nem használható idegen tinta a HP nyomtatóival

A cég letiltotta a harmadik féltől származó kellékeket, és ezt időzítve rakta be régebbi meghajtóprogramokba.

A Myce arról számolt be, hogy az ügy hátterében a Hewlett-Packard nyomtatóinak fimware-jeibe beprogramozott lejárati dátum áll. Amennyiben valaki egy harmadik féltől származó tintapatront használ a tintasugaras nyomtatójában, akkor szeptember 13 után hibajelzés jelenik meg, amely szerint az adott tintapatron hibás és tovább nem használható. A HP közlése szerint a lépést innovációi és szellemi jogai védelmében alkalmazza - valójában nem müködő üzleti modelljük állhat a háttérben, miszerint olcsón adják a nyomtatót, és a haszon a tintán van. Ha pedig utóbbit nem ők értékesítik - drágán - a fogyasztónak, nem is működik az egész koncepció.

A portál szerint a probléma elsőként a 123inkt nevű holland cég tintapatronjainál jött elő. A 123inkt a HP nyomtatóihoz ad el alternatív tintapatronokat, az esetről az ügyfeleitől szerzett tudomást. A HP először tagadta a felvetéseket és azt mondta, hogy nem tud az egész dologról semmit, ennek azonban ellentmond az, hogy a hivatalos fórumában számos olyan bejegyzés szerepel, amelyben az emberek pontosan leírták a problémát. A vállalat később már elismerte, hogy mindez egy új firmware miatt van. A 123inkt nem elégedett meg ennyivel és kiderítette, hogy az érintett nyomtatókhoz utoljára márciusban adtak ki új firmware-t, amelyet 2015 végén fejlesztettek ki. Azonban a hibajelzés azoknál a régebbi eszközöknél is előjött, amelyeken régi firmware futott, azaz a probléma oka nem lehet az új firmware.

Mást is eltoltak a cégnél, ugyanis több beszámoló szerint eredeti HP tintapatront is hibásnak vélhet a hardver. Mint kiderült, minden érintett nyomtatóba egy 2014-ből származó firmware-t kell telepíteni ahhoz, hogy ismét elfogadja a harmadik féltől származó tintapatronokat is. Azonban e firmware már nem lelhető fel könnyen, ezért szükség lenne a HP segítségére is.

A nyomtatógyártók régóta harcolnak az utángyártott, illetve a tintákat töltő cégek ellen, nekik köszönhető a chipes védelem, sőt, előfordult hogy fizettek a forgalmazóknak, hogy azok ne rakjanak ki a polcokra más külső beszállító termékét. Mindezek a lépések hatástalanok, hiszen egy süllyedő piacról van szó, az idei év első félévében 16 százalékkal kevesebb terméket adott el a HP, mint tavaly ugyanilyenkor. A cég azért még hisz az ágazatban, hiszen a napokban vették meg egymilliárd dollárért a Samsung nyomtatórészlegét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • felemelő #42
    "A probléma ott van, hogy a nyomtató általában veszteségesen van eladva"

    Az Epson ezen túllépett... az új külső tartályosa drágábbak, de olcsón üzemeltethetőek.
    Én meg is vagyok velük elégedve (eddig).
  • felemelő #41
    "minek nyomtató?!"

    Látom nem gyakran kerülsz kapcsolatba az államigazgatással :)
  • ostoros #40
    Nagyjából ez a helyzet. Egy egész raklap becsomagolt mikrocsipet pár dollárért adnak tovább, rejtély hogy lesz a végén belőle aranyárban a végtermék. No persze, nem akkora rejtély, ha figyelembe veszünk egy fontos faktort: az emberi kapzsiságot.
  • gforce9 #39
    Ez a megboldogult főnököm úgy fogalmazta meg anno, hogy: 3 kínai munkás csak azért van felvéve a gyártósor legvégére, hogy vasvillával el tudják lapátolni, ami kiömlik a szalag végén.
  • ostoros #38
    Ez hülyeség. Filléres a gyártási költség, ezt mindenki tudja.
  • ostoros #37
    És azzal mi van, amikor kinyomtatunk 3 ezer oldalt, (mindegyik lapon egyetlen pixel van) és azt állítja a nyomtató, hogy kifogyott a tinta?
    Ki lett próbálva.
    Aljas mocskos cég az összes nyomtató gyártó.
    Itt érdemes utána nézni a cikk alatt a hozzá szólásoknak: (nem a cikknek, az csak dísz)
    http://www.origo.hu/itthon/20121117-miert-megy-tonkre-minden-olyan-gyorsan-vane-tervezett-elavulas.html
  • ostoros #36
    http://figyelo.hu/cikk_print.php?cid=375435_tudatos_geprombolas
    http://kontaktmagazin.hu/2014/08/30/tervezett-elavulas-avagy-hogyan-csapnak-bennunket-gyartok/
  • Skylake #35
    Na, ide is befutott a HP baromsága. Elmondom mi lesz:

    1. A HP forgalma ebben a piaci szegmensben szépen még lejjebb fog szállni - pont ellentétben azzal, amit elérni akarnak vele. A konkurensek már készítik a pezsgőt, és csíkozzák a kokaint.
    2. Kis Csin és más kreatív ferdeszeműek Shenzen alsón lévő gyárai elkezdik ontani az új firmware-t totálplán átk*rni képes patronokat - chipeket (kialakítástól függően, ahova kell).
    3. Fogyasztóvédők elkezdik jó keményen megb*szni a HP-t. Az EU-ban például van olyan jogszabály, hogy kötelesek tűrni az aftermarket kellékek alkalmazását - köztük a HP-is.
    4. Semmi baj, az userek továbbiakban a gépükre telepített HP bundle-t az oprendszereik tűzfalán elegánsan tiltanak - így nem tud a HP szoftvere firmware-t lehúzni --> már forgalomban lévő termékek esetén.
  • Tetsuo #34
    Mondjuk otthon beteges fótókat nyomtatni, amikor olcsóbban, profi laborokban kinyomtatják.
    Ellenben iratokhoz - sajnos még mindig - elengedhetetlen egy lézernyomtató otthonra - átlagos embernek.
  • Tetsuo #33
    Most meg próbálsz magyarázkodni.