Berta Sándor

Neurális rendszereket fejleszt a NASA egykori igazgatója

A szakember által 11 évvel ezelőtt alapított cég hardvereket és szoftvereket egyaránt készít.

Daniel Goldin, a NASA korábbi vezetője létrehozta a KnuEdge nevű startupot, amelyet titokban épített ki és amely magná befektetések segítségével a neurális hálózatokhoz készít hardvereket és szoftvereket. A KnuEdge eddig több mint 100 millió dollár támogatást szerzett a befektetőktől.

A startupot még 2005-ben alapította Goldin és két részlege van. Az első a beszédfelismerésen alapuló biometriai azonosítási megoldások kifejlesztésért felelős. A KnuVerse nevű szoftver hasonlóan működik, mint az emberi agy és a mindennapi környezetekben, erős zajok mellett is kiválóan használható. A program független az adott nyelvtől és akár néhány kimondott szó alapján azonosítani tudja a felhasználókat. A megoldás annyira megbízható, hogy akár a katonai célú felhasználása is felmerülhet. A KnuVerse immár cégek számára is elérhető és számítógépes rendszerekbe, webes szolgáltatásokba, mobil alkalmazásokba és a dolgok internetéhez kapcsolódó eszközökbe egyaránt integrálható.

Kate Dilligan, a vállalkozás alelnöke azt nyilatkozta, hogy a szoftvernek köszönhetően már több millió dolláros bevételre tettek szert és annak ellenére, hogy a kereskedelmi ajánlat csak egy ideje érhető el, máris komoly érdeklődés tapasztalható a Fortune-500-as listán szereplő vállalatok, elsősorban a pénzügyi, a gyógyászati és a szórakoztató ágazat szereplőinek részéről. Goldin mindezt azzal egészítette ki, hogy az eddigi bevételek elérték a 20 millió dollárt.

A startup másik részlege a hardvereket készítő KnuPath nevű platform, amelynek első processzora a több mint 256 magos KnuPath Hermosa. A KnuEdge szerint a termék kimagasló teljesítménnyel rendelkezik, s nem a Neumann-architektúrára épül, hanem az egyes magokat a LambdaFabric nevű technika segítségével kötötték össze. A LambdaFabric támogatja akár 512 000 eszköz összekötését is és nagyon energiatakarékosnak számít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #4
    Célzott meghívás vagy brókeri ajánlás alapján megy az ilyen.
  • kvp #3
    Nem ellentmondas. Vannak megbizhato befektetok (globalis nagytokesek), akiknek elmondtak mit akarnak es ezek titokban adtak ra penzt. Rengeteg ilyen fejlesztes folyik es a tobbseguk kesobb sem lesz publikus. Ez azert jo, mert jellemzoen meg az erintett kormanyok hata mogott is meg tudjak lepni a fejleszteseket, nemhogy a lakosssag hirt kapjon roluk. A befektetok es az erintett vallalatok kivetelevel ez persze mindenki masnak (lakossag, kormanyok, stb.) minimum hatranyos, de tobbnyire eleve ellenuk keszul.

    ps: Nagyobb esellyel zajlana le egy Mars kolonizalas is befektetoi penzbol, a NASA es a vilag tobbi kormanyanak hata mogott, ha az USA-val versengo, nem eppen global-kapitalista allamok nem neznek rossz szemmel az ilyesmit. Jelen technologia csak egy ujabb biometrikus hangfelismero algoritmus, ezert nem fogalkozott vele senki tulsagosan.
  • CRMessen #2
    Titokban építettek ki egy startup-ot magánbefektetésekből. Hány ellentmondás is ez?
  • NEXUS6 #1
    Na ez kell a robikocsikba is, és akkor talán működni fognak bonyolult körülmények között is.