Szekeres Viktor
Warcraft: A kezdetek
Ambiciózus és szenvedélyes film a Warcraft, a készítők hozzáállása példamutató volt, kár, hogy a hollywoodi darálónak köszönhetően a végeredmény megosztó lett.
Hogy tetszett a Warcraft: A kezdetek?
A Warcraft: A kezdetek rettentő jó alapanyag a filmes kibeszélésekhez, a késhegyig menő, intelligens vitákhoz (persze az unintelligensekhez is), illetve a játékosok által tapasztalt filmbéli élmények egymás közti megosztásához, valamint jelenetek felemlegetéséhez. És persze ahhoz is, hogy elmerengjünk egymás között azon, hogy mekkora potenciál volt a projektben, s hogy ezt a potenciált nemcsak azért nem tudták kihasználni a készítők, mert kevesek voltak hozzá, hanem egyszerűen azért, mert a filmeknek fizikai korlátai is vannak.
A több, mint 20 éves alapjátékra és több, mint 10 éves MMO-ra épülő fantasy története az orkok és az emberek, valamint közvetve más fajok szembenállására épít, előbbiek ugyanis pusztuló világukból egy másikra, Azerothra sereglenek, hogy ott tegyék le névjegyüket, s akár erőszakkal is nyomatékosítsák ottlétüket. Az alaptörténet sok lehetőséget rejt magában, de a konkrét sztori, amit felesleges ellőnünk, hogy maradjon némi meglepetés is a filmre, sajnos elég vékony lett, nyomokban bántóak klisés.
A történetet ráadásul a karakterek sem kompenzálják. Egyrészt azok kidolgozása elég minimális lett (vagy pedig majd minden, őket élettel megtöltő momentumot kivágtak a filmből), másrészt pedig folyton az az érzése az egyszeri nézőnek műélvezet közben, hogy ő itt bizony lemaradt valamiről. Egész egyszerűen az első pillantásra kifejezetten érdekes figurákat nem tudták jól interpretálni, s azt érezhetjük, hogy valamit még tudnunk kéne róluk - ezen a ponton egyértelműen előnyben lehetnek a játékosok. És köszönhetően az alapozás hiányának, sajnos a film egyes érzelmi csúcspontjai és fordulatai sem működnek úgy, ahogy megtervezték őket. Ez tűnik a film egyik legnagyobb hibájának, ugyanis ezek lennének azok a momentumok, amik a Warcaft: A kezdeteket elválaszthatták volna a masszától, a másodrangú próbálkozásoktól. Azonban a gyártó feláldozta a mélységet az összkép, illetve a profit oltárán.
Az orkok és az emberek kapcsán már a premier előtt tudhattuk, hogy mindkét oldal ábrázolásával próbál nagyot húzni a Warcraft, s ez nem csak lózung volt, valóban megismerjük a szemben álló feleket, a film nem egyszerű "jók a rossz ellen" szcenáriót jelenit meg, hanem egyenrangúként kezeli a feleket. Annak ellenére, hogy az emberek és az orkok dizájnja meglehetősen egyedi, (átlag)ember legyen a talpán, aki képes elkülöníteni egymástól a figurákat, valamint rögtön kapcsolni egy-egy név hallatán, s tudni, hogy éppen kiről is van szó. Épp ezért egyeseknek nem lesz egyszerű végig képben maradnia a filmmel.
Mindenképpen jót tett az összképnek, hogy a készítők nem a habos-babos megközelítés mellett döntöttek, a film nem simogatja a szereplőit, egyes megoldások kifejezetten kemények, a csatározások kíméletlenek és brutálisak, és azt kívánjuk a film nézés közben, hogy bárcsak ne mismásoltak volna el bizonyos motivációkat, bárcsak ne választották volna a történet előre gördítése érdekében a hasra csapós megoldásokat.
Persze, ha már pozitívumok, akkor mindenképp érdemes a látványról is beszélni, valamint a technikai megoldásokról, még akkor is, ha ezeket egy ideje már kötelező szériatartozékként kellene kezelnünk, afféle minimális elvárásként, s nem tapsikolni amiatt, hogy mennyire élethű egy CGI-figura. Annak az a dolga ugyanis, hogy élethű legyen, s ezen a téren egy szó sem érheti a Warcraft: A kezdetek háza elejét. Láttuk már hasonló, remekül megvalósított lényeket a vásznon, így nem fogunk ledöbbenni, de az orkok valóban nagyon változatosak, gondosan megtervezettek, ami még akkor is nagy öröm, ha a külsőségek nem feledtetik a figurák hiányosságait.
Egyértelműnek tűnik, hogy a Warcraft: A kezdetek sokkal inkább azoknak fog bejönni, akik ismerik a számítógépes játékot - persze mindez nem garancia, hiszen lesznek rajongók az átlagnézők között, mint ahogy köpködők a nagy játékosok táborában is. Ha pusztán filmként kezeljük a végeredményt, és eltekintünk a lore-tól, attól, hogy egyes nevek említése, helyszínek megjelenése, vagy figurák feltűnése szaporább pulzusszámot indukálhat, akkor a klasszikus, "sokat akart a szarka"-mondással írható le az, amit láttunk.
A rendező, Duncan Jones jót akart, ő mindent elkövetett, hogy meghatározó filmet tegyen le az asztalra, és ez az az ambíció, amely megmenti a filmet, a szándék mindenképp megsüvegelendő. Azonban bármennyire is fájó kimondani, küldetését Jones sajnos nem volt képes teljesíteni a fent is említett okok miatt, így kudarcot vallott. Talán eleve a kezdeti koncepción, bár az is lehet, hogy végül a másodlagos történetmesélési technikán, a vágáson csúszott el a film, de a Warcraft: A kezdetek több tekintetben is inkoherens és kidolgozatlan lett, kissé kurtán furcsa - ha akad olyan, aki szerint erre a filmre elég volt 2 órányi játékidő, az hazudik.
Annak ellenére, hogy általános vélekedés az, hogy az utazás számít igazán, nem pedig a megérkezés, elég nagy csalódás a film befejezése. Valahol a játékidő 3/4-énél kezdi el érezni a néző, hogy nem nagyon lesz a készítőknek ideje arra, hogy befejezzék a történetet, s erre a zárás nem is cáfol rá, a magyar címből is kiderül, hogy a Warcraft: A kezdetek abban a reményben készült, hogy lesz folytatása. Hogy ezt a monumentalitásra való törekvés, vagy a sikerben feltétel nélkül bízó, puszta alkotói arrogancia idézte elő, nem tudni, mindenesetre a megoldás keserű szájízt fog hagyni egyesekben. Nem az, hogy egyértelmű folytatás után kiált a történet, hanem hogy még ebben az esetben is lehetett volna kerekebb, kevésbé összecsapottabb a zárás.
A több, mint 20 éves alapjátékra és több, mint 10 éves MMO-ra épülő fantasy története az orkok és az emberek, valamint közvetve más fajok szembenállására épít, előbbiek ugyanis pusztuló világukból egy másikra, Azerothra sereglenek, hogy ott tegyék le névjegyüket, s akár erőszakkal is nyomatékosítsák ottlétüket. Az alaptörténet sok lehetőséget rejt magában, de a konkrét sztori, amit felesleges ellőnünk, hogy maradjon némi meglepetés is a filmre, sajnos elég vékony lett, nyomokban bántóak klisés.
A történetet ráadásul a karakterek sem kompenzálják. Egyrészt azok kidolgozása elég minimális lett (vagy pedig majd minden, őket élettel megtöltő momentumot kivágtak a filmből), másrészt pedig folyton az az érzése az egyszeri nézőnek műélvezet közben, hogy ő itt bizony lemaradt valamiről. Egész egyszerűen az első pillantásra kifejezetten érdekes figurákat nem tudták jól interpretálni, s azt érezhetjük, hogy valamit még tudnunk kéne róluk - ezen a ponton egyértelműen előnyben lehetnek a játékosok. És köszönhetően az alapozás hiányának, sajnos a film egyes érzelmi csúcspontjai és fordulatai sem működnek úgy, ahogy megtervezték őket. Ez tűnik a film egyik legnagyobb hibájának, ugyanis ezek lennének azok a momentumok, amik a Warcaft: A kezdeteket elválaszthatták volna a masszától, a másodrangú próbálkozásoktól. Azonban a gyártó feláldozta a mélységet az összkép, illetve a profit oltárán.
Az orkok és az emberek kapcsán már a premier előtt tudhattuk, hogy mindkét oldal ábrázolásával próbál nagyot húzni a Warcraft, s ez nem csak lózung volt, valóban megismerjük a szemben álló feleket, a film nem egyszerű "jók a rossz ellen" szcenáriót jelenit meg, hanem egyenrangúként kezeli a feleket. Annak ellenére, hogy az emberek és az orkok dizájnja meglehetősen egyedi, (átlag)ember legyen a talpán, aki képes elkülöníteni egymástól a figurákat, valamint rögtön kapcsolni egy-egy név hallatán, s tudni, hogy éppen kiről is van szó. Épp ezért egyeseknek nem lesz egyszerű végig képben maradnia a filmmel.
Mindenképpen jót tett az összképnek, hogy a készítők nem a habos-babos megközelítés mellett döntöttek, a film nem simogatja a szereplőit, egyes megoldások kifejezetten kemények, a csatározások kíméletlenek és brutálisak, és azt kívánjuk a film nézés közben, hogy bárcsak ne mismásoltak volna el bizonyos motivációkat, bárcsak ne választották volna a történet előre gördítése érdekében a hasra csapós megoldásokat.
Persze, ha már pozitívumok, akkor mindenképp érdemes a látványról is beszélni, valamint a technikai megoldásokról, még akkor is, ha ezeket egy ideje már kötelező szériatartozékként kellene kezelnünk, afféle minimális elvárásként, s nem tapsikolni amiatt, hogy mennyire élethű egy CGI-figura. Annak az a dolga ugyanis, hogy élethű legyen, s ezen a téren egy szó sem érheti a Warcraft: A kezdetek háza elejét. Láttuk már hasonló, remekül megvalósított lényeket a vásznon, így nem fogunk ledöbbenni, de az orkok valóban nagyon változatosak, gondosan megtervezettek, ami még akkor is nagy öröm, ha a külsőségek nem feledtetik a figurák hiányosságait.
Egyértelműnek tűnik, hogy a Warcraft: A kezdetek sokkal inkább azoknak fog bejönni, akik ismerik a számítógépes játékot - persze mindez nem garancia, hiszen lesznek rajongók az átlagnézők között, mint ahogy köpködők a nagy játékosok táborában is. Ha pusztán filmként kezeljük a végeredményt, és eltekintünk a lore-tól, attól, hogy egyes nevek említése, helyszínek megjelenése, vagy figurák feltűnése szaporább pulzusszámot indukálhat, akkor a klasszikus, "sokat akart a szarka"-mondással írható le az, amit láttunk.
A rendező, Duncan Jones jót akart, ő mindent elkövetett, hogy meghatározó filmet tegyen le az asztalra, és ez az az ambíció, amely megmenti a filmet, a szándék mindenképp megsüvegelendő. Azonban bármennyire is fájó kimondani, küldetését Jones sajnos nem volt képes teljesíteni a fent is említett okok miatt, így kudarcot vallott. Talán eleve a kezdeti koncepción, bár az is lehet, hogy végül a másodlagos történetmesélési technikán, a vágáson csúszott el a film, de a Warcraft: A kezdetek több tekintetben is inkoherens és kidolgozatlan lett, kissé kurtán furcsa - ha akad olyan, aki szerint erre a filmre elég volt 2 órányi játékidő, az hazudik.
Annak ellenére, hogy általános vélekedés az, hogy az utazás számít igazán, nem pedig a megérkezés, elég nagy csalódás a film befejezése. Valahol a játékidő 3/4-énél kezdi el érezni a néző, hogy nem nagyon lesz a készítőknek ideje arra, hogy befejezzék a történetet, s erre a zárás nem is cáfol rá, a magyar címből is kiderül, hogy a Warcraft: A kezdetek abban a reményben készült, hogy lesz folytatása. Hogy ezt a monumentalitásra való törekvés, vagy a sikerben feltétel nélkül bízó, puszta alkotói arrogancia idézte elő, nem tudni, mindenesetre a megoldás keserű szájízt fog hagyni egyesekben. Nem az, hogy egyértelmű folytatás után kiált a történet, hanem hogy még ebben az esetben is lehetett volna kerekebb, kevésbé összecsapottabb a zárás.
|
Warcraft: A kezdetek (Warcraft)
színes, magyarul beszélő, amerikai fantasy, 123 perc, 2016 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: Duncan Jones forgatókönyvíró: Duncan Jones, Charles Leavitt, Chris Metzen zeneszerző: Ramin Djawadi operatőr: Simon Duggan producer: Alex Gartner, Jon Jashni, Charles Roven szereplők: Travis Fimmel (Anduin Lothar) Toby Kebbell (Durotan) Robert Kazinsky (Orgrim) Paula Patton (Garona) Ben Foster (Medivh) Ruth Negga (Lady Taria) Daniel Wu (Gul'dan) |
