Berta Sándor

Franciaország nem egyezkedik az óriáscégekkel az adókról

A francia adóhivatal nem lesz elnéző az IT-konszernekkel szemben, tárgyalás helyett a hatósági utat választották.

Michel Sapin francia pénzügyminiszter közölte, hogy kizártnak tartja az adózási megegyezést a Google és a többi multinacionális társaság vezetőivel, egyúttal utalt a brit adóhivatal által nemrég megkötött hasonló egyezségre, amelynek értelmében a Google 130 millió fontnyi elmaradt adót fizet meg a szigetországban. A politikus hangsúlyozta, hogy nem kötnek ilyen üzleteket, hanem a hatályban lévő törvényt alkalmazzák. Nem lesznek tárgyalások sem.

Az amerikai vállalatnak elvileg 1,6 milliárd euró adót kellene utólag kifizetnie. A múlt héten adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt több mint 100 nyomozó kutatta át a Google párizsi irodáit. Már tavaly június óta zajlik egy előzetes eljárás, amelynek keretében azt akarják tisztázni, hogy a Google Ireland Ltd. fenntart-e kirendeltséget Franciaországban és megsértette-e a hatályos adózási előírásokat. A Google ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a francia jogszabályokhoz tartja magát és mindenben együttműködik a helyi hatóságokkal, hogy az összes felmerülő kérdést megválaszolhassa.

Arra nem lehet számítani, hogy a francia hivatalok gyorsan kivizsgálnák az ügyet. Eliane Houlette, a pénzügyek kivizsgálásával foglalkozó francia államügyész azt nyilatkozta, hogy a lefoglalt adatok kielemzése akár éveken át is eltarthat. Rengeteg információ került a birtokukba, először elemezniük kell a fájlokat, ami hónapokat is igénybe vehet. Reményei szerint a folyamat nem tart majd évekig, mivel az erőforrásaik korlátozottak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gybfefe #2
    Ha fent van lábszag, az azt jelenti, hogy valakit fejberúgtak. Ez a lábszagbalhé. Legalább ebben mi is vezető "világnagyhatalom" vagyunk.
  • SupraMKIII #1
    Mondjuk ez lenne a normális - milyen dolog már, hogy a sarki zöldségesnek meg kell fizetni az adót, a multik meg lényegében nem adóznak? Ez nem sérti véletlenül az esélyegyenlőséget?

    Feltéve persze, hogy ez nem csak politikai látszatbalhé...