Berta Sándor

Jobban felismeri a jövőben a támadásokat a Windows 10

A Microsoft hatalmas hálózatát felhasználva egy lépéssel a támadások előtt akar járni.

A Windows Defender Advanced Threat Protection segítségével a cégek felismerhetik a fejlettebb fenyegetéseket, a lehetséges kockázatokat és azokra képesek is célzottan reagálni. A platform ajánlásokat is tartalmaz a lehetséges ellenintézkedésekkel kapcsolatban. A konszern az egyik klienst a Windows 10-be integrálná és először egy előzetes verzióban jelenhet meg.

Az új szolgáltatást Seville kódnév alatt fejlesztik és jóval több funkciót kínál, mint a Windows Defender. Többek között segíthet az olyan új fenyegetések azonosításában is, amelyek minden egyéb biztonsági intézkedést megkerültek vagy kijátszottak. Ehhez azt az úgynevezett intelligens biztonsági grafikont használja, amelyet a Microsoft az Azure-felhőkörnyezetben is alkalmaz. Ez összesíti a naponta felfedezett káros fájlokkal kapcsolatos elemzési adatokat, melyeket világszerte a szenzorok és a biztonsági szakértők összegyűjtenek.

Terry Myerson, a Microsoft operációs rendszerek és eszközök csoportjának vezetője, egyben az óriáscég alelnöke, blogbejegyzésében azt írta, hogy az új szolgáltatás teljes mértékben saját fejlesztésű és nem felvásárolt vállalkozások technikáját használja. A platform az Azure fejlesztőcsapatának mesterséges intelligenciával kapcsolatos munkáján alapul, s kiegészítheti az Office 365 Advanced Threat Protection és a Microsoft Advanced Threat Analytics megoldásokat.

A vállalati ügyfeleknek rendkívül fontos a biztonság és az új rendszerrel könnyebben kideríthető, hogy mely számítógépek fertőződhettek meg kártevőkkel. Kiválaszthatók akár egyes gyanús fájlok is, majd futtathatók egy virtuális gépben a Microsoft felhőkörnyezetében. Azt viszont egyelőre még nem lehet tudni, hogy melyik Windows 10-verzióba integrálják az új szolgáltatást és azt sem, hogy mikortól lesz elérhető. Mary Jo Foley újságíró azonban más forrásokból úgy értesült, hogy a megjelenési időpont a harmadik negyedév lehet.

Tavaly novemberben kiderült, hogy a Microsoft hatékonyabb biztonsági stratégiát alkalmaz a jövőben és egy új kibervédelmi műveleti központ is létrehoz. Az új részleg munkatársai folyamatosan hozzáférhetnek a biztonsági szakértők, az adatelemzők, a mérnökök, a fejlesztők és a programmenedzserek bejegyzéseihez és munkáihoz. Ez biztosíthatja a biztonsági fenyegetésekre való gyors reagálást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • scarabeus86 #4
    Nagyon jó lesz, ha kikapcsolhatatlanul zabálni fogja a sávszélt és a procit, nehogy már pihenhjen kicsit a gép, ha a user magára hagyja...
  • end3 #3
    "Az új részleg munkatársai folyamatosan hozzáférhetnek a biztonsági szakértők, az adatelemzők, a mérnökök, a fejlesztők és a programmenedzserek bejegyzéseihez és munkáihoz." - gondolom, a Win10-et megismerve, mint minden máshoz is, de szerencsére a fizetésüket az egész világon nem feltétlenül kell finanszíroznia.

    Ha immunizálnak minden file-t a felhőben, és az aláírás-kulcs változásnál már "szögeli" is be a rendszer működését, a legközelebbi "döntésig". Mivel a folyamatos fejlesztői munka, azaz a "rendszer-gyúrás" nagy mennyiségű változást generál, ezért mondjuk, a párszáz millió Windowsból kiépített "cluster" MI-jének lesz dolga. (A felhasználó meg, talán kávészünetben, kap naponta 5 percet a saját gépének használatára. - Azaz, a fejlesztők szemléletmódja továbbra is az, a lokálisan felmerülő problémákat nem helyben, az operációsrendszerben kell lekezelni, sokkal jobb a világ túlsó felén...)
  • TokraFan #2
    A W10 mindent felismer, leginkább a használóját. Egy mocsadék kémszoftver az egész...
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2016.03.05. 10:33:43
  • Skylake #1
    Azért persze ne felejtsük el, hogy az ilyen nagyformátumú varázslás is csak arra hatásos (elsősorban), ami már ismert kártevő. Szóval ez sem az a csodafegyver lesz, aminek hatására inenntől többé nincsenek vírusok. Az MS gyakorlatilag semmi mást nem csinált, min elővette és továbbpolírozta (a bohócot) azt a működésmódot, amit többek közt például az Immunet-nél elérhető bárki számára.