SG.hu·

Előbb száll le Kína a Hold túlsó oldalán 

Elõbb száll le Kína a Hold túlsó oldalán 
A tervezettnél előbb kerítenének sort a Holdon történő leszállásra, amely történelmet írna.

A Xinhua állami hírügynökség számolt be arról, hogy a korábban tervezetthez képest két évvel előbb szállna le az újabb kínai holdjáró, mégpedig ezúttal égi kísérőnk túlsó oldalán, amelyet eddig közvetlen módon még nem vettünk szemügyre. A küldetés a korábbi alapokra építkezne.

A Csang'o-4 a State Administration of Science, Technology and Industry for National Defense (SASTIND) jelzése alapján már 2018-ban útnak indulhat, míg eddig a 2020-as határidőt emlegették az illetékesek. Ez lesz az első alkalom, hogy a Hold távoli oldalát vesszük célkeresztbe, ami azért jelent nagyobb kihívást, mert egyrészt itt hidegebb van a Földről látható régióhoz képest, másrészt pedig a rádiójelek megfelelő továbbításához közvetítő műholdakra van szükség, hiszen a kiinduló hely és a célállomás között ez közvetlen módon nem megoldható. A helyszínen geológiai kutatásokat végeznek majd, az eddigi eredményekre alapozva.

Nem is olyan rég írtunk arról, hogy a 2013 decemberében a Holdon leszállt Csang'o-3 adatainak kielemzése is megtörtént, ez pedig arra utal, hogy egy újtípusú kőzetet fedeztek fel, amely egyben a Hold életútjába is betekintést enged. Sajnos a Yutu névre keresztelt holdjáró már jóval korábban, alig néhány nappal a leszállást követően, mozgáskorlátozottá vált, a zord körülmények pedig valószínűleg a szonda műszereit is megviselték, a két eszköz azonban még mindig működőképes, a küldetés pedig sikerként értékelhető, ami megadja az alaphangot a folytatáshoz.

A három fontos lépésből álló sort egyébként a Csang'o-5 zárja majd le, jelenleg ennek fejlesztése zajlik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© errorista2016. 01. 28.. 16:18||#6
van már saját "keringőegység"ük (ez valami táncos alakulat??), vagy nyugatiakkal tervezik a Föld-Hold kommunikációt végezni?
© T0nk2016. 01. 23.. 19:02||#5
"égi kísérőnk túlsó oldalán, amelyet eddig közvetlen módon még nem vettünk szemügyre"

Apolló program mond valakinek valamit? Ott egész pontosan 21 - ismétlések ember is szemügyre vette a Hold túloldalát.

A jelenlegi keringőegységekről nem is beszélve, amik fel is térképezték.
http://www.google.com/moon/
© mrzool2016. 01. 20.. 08:54||#4
Kitört, jah.

Az ilyeneket hol haluzzátok? Azért ez nem 40 éve történt, hanem gyakorlatilag a napokban.

Esetleg az angol broken = elromlott kifejezést nem érted, hogy mit jelent?
© jkedzs2016. 01. 19.. 22:56||#3
the dark side of the Moon. o.o!
https://www.youtube.com/watch?v=Py_IndUbcxc
© overseer-72016. 01. 19.. 18:34||#2
nem rallizni kell a holdon..
meg hold járó versenyeket rendezni.
persze hogy kitörik a kerék
© Csaba1612016. 01. 19.. 15:15||#1

Na, az azért nem lesz olyan egyszerű, mert már az előző kínai holdjárónak is pár méter után kitört a kereke és kipurcant a Holdon...