SG.hu·

A szülők örökölhetik a gyermekük Facebook-profilját

A szülõk örökölhetik a gyermekük Facebook-profilját
Érdekes ítéletet hozott a berlini tartományi bíróság. Egy öngyilkosságot elkövetett gyerek üzeneteit akarták látni a szülők. A Facebook az adatvédelem miatt aggódik.

Németországban először született olyan ítélet, amely azt szabályozza, hogy kik kaphatják meg a felügyeletet egy elhunyt gyerek Facebook-profilja felett. A berlini tartományi bíróság döntése értelmében ez a jog minden esetben az adott gyermek szüleit illeti meg. Az ügyben eljáró bíró az ítélet indoklásában kiemelte, hogy a Facebookkal kötött szerződés, ezáltal pedig a közösségi platformon létrehozott profil is része az elhunyt fiatal digitális örökségének. Ezért a Facebook-profilokat és azokon fellelhető bejegyzéseket sem lehet másként kezelni, mint a leveleket vagy a naplókat.

A bíróságot egy nő kereste meg, akinek a lánya 2012-ben máig ismeretlen körülmények között vesztette életét. Az édesanya azt remélte, hogy a lánya Facebook-profiljának segítségével információkhoz juthat az állítólagos öngyilkossággal kapcsolatban és megtudhatja, hogy a lánya miért követte el a tettét. A bíró közölte, hogy a gyermek személyiségi és adatvédelmi jogai nem állnak ellentétben a döntéssel. A szülők eleve jogosultak lennének arra, hogy megtudják, kivel és miről kommunikált a gyermekük az interneten, illetve arra is, hogy kiderüljön: a lányuk kapcsán mik hangzottak el a világhálón.

A Facebook ugyanakkor megfogalmazta az aggályait. A cég egyik szóvivője azt mondta, hogy olyan megoldást akarnak találni, amely segít a családnak is, ugyanakkor a többi felhasználó magánéletét is megvédi. Christian Pfaff, a szülők ügyvédje közölte, hogy ez volt az első ilyen jellegű ítélet Németországban. A helyzetet nehezítette, hogy jelenleg még nem létezik az ilyen esetekkel kapcsolatban törvényi szabályozás. Így az továbbra is kérdéses marad, hogy egy felnőtt személy digitális öröksége teljes egészében kiadható-e.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tinman2016. 01. 10.. 08:57||#7
Fészbuk? Ezt még használja valaki? Jó hogy mingyá' nem Iwiw meg ICQ baszki :-D
© Freddy TNT2016. 01. 09.. 19:35||#6
Az mekkora szar már, hogy nem a gyerek kapja meg a szülő facebook fiókját, hanem fordítva ?
Ebben az egy mondatban benne van a modern társadalmi helyzet
© duke2016. 01. 08.. 19:21||#5
Azert azt is erdekes lenne kideriteni, hogy ez az arckonyv, milyen mertekben jarult hozza az ongyilkosaghoz.
© kvp2016. 01. 08.. 14:23||#4
"Innen már nem nagy lépés ennek a kiterjesztése, hogy bármely 18 év alatti regisztrált fiókjába belenézhet a szülő."

Elviekben a magyar torvenyek szerint ehhez most is joguk van a szuloknek. Az EU-s szigoritasok miatt raadasul a 14 ev alattiakat lehet hogy le is kell tiltaniuk a facebook-rol, mert nem tudjak vallalni a felelosseget (human elocenzuralast minden kuldott es megjelenitett tartalomra).

A kerdeses ugyben egyebkent az is kerdeses hogy ongyilkossag, baleset vagy gyilkossag tortent, a szulok ezert is szeretnek tudni mi is tortenhetett. (szvsz. a rendorseg mar reg lezarta a nyomozast, de arrol nincs info, hogy megneztek-e egyaltalan a fiokban levo adatokat)
© gombabácsi2016. 01. 08.. 11:41||#3
tehát a fb megnézheti a lány dolgait, a saját szülei meg nem...
© Cat2016. 01. 08.. 10:43||#2
1. Minden cég utálja, ha a bíróság kötelezi valamire, ez természetes. Nyűg, foglalkozni kell vele, jogi szakértelmet igényel, csomó pénzbe kerül.

2. Innen már nem nagy lépés ennek a kiterjesztése, hogy bármely 18 év alatti regisztrált fiókjába belenézhet a szülő. Na ez viszont már komoly hátrány lenne a Facebook számára, mert a leginkább a gyerekeket tudja behülyíteni, és ha őket elveszíti, akkor az komoly érvágás.
© Skylake2016. 01. 08.. 09:28||#1
A "magánélet" szó és a "Facebook" szó körülbelül olyannyira függ össze egymással, mint a "politikus" szó és a "becsületesség" szó. Kiráz a hideg, mikor valami Facebook-alkalmazott a magánélet megvédéséről ugat.