Berta Sándor

Japánban betiltották a lakónegyedek fölötti drónrepüléseket

A szigetország igyekszik gátat szabni a robotrepülőgépek elterjedésének és felelőtlen használatának.

Japánban módosították a légi közlekedési törvényt, és ezzel gyakorlatilag betiltották a sűrűn lakott városi negyedek felett a drónrepüléseket. A tokiói rendőrség létrehozott egy különleges drónellenes beavatkozási csoportot, amelynek feladata, hogy megakadályozza e területek felett az ilyen tevékenységeket. A rendőrök saját robotrepülőgépeket küldenek fel, a járműveket hálóval és kamerákkal szerelik fel, hogy felderítsék majd elfogják és leszállásra kényszerítsék a drónokat.

A Jiji Press japán hírügynökség nyilvánosságra hozott egy videót, amelyen a rendőri csoport próba- és bemutatórepülései láthatók. Amint egy robotrepülőgép berepül az egyik tiltott repülési zónába, a rendőrök kivonulnak a helyszínre, hogy felderítsék a pilóta tartózkodási helyét, majd leszállásra kényszerítsék a járművét. A törvénymódosításra egyébként azután került sor, hogy áprilisban egy kis méretű robotrepülőgéppel kapcsolatos incidens történt Shinzo Abe japán miniszterelnök irodája felett és a jármű radioaktív nyomokat hagyott maga után.


Eddig több tucat rendőrt képeztek ki, a Japan Today arról számolt be, hogy ők még ebben a hónapban szolgálatba állhatnak. Az alkalmazott drónfogó hálók 2-3 méter magasak. A módosított légi közlekedési törvény a lakónegyedek, a repülőterek és más létesítmények feletti drónrepüléseket egyaránt megtiltja. Az előírások között van, hogy a 200 grammos vagy annál nehezebb drónok egyáltalán nem repülhetnek az erősen lakott területek felett és legalább 30 méter távolságra kell lenniük az emberektől, az autóktól vagy az épületektől. Az előírásokat megszegőknek komoly, 500 000 jenes pénzbüntetést kell fizetniük.


Emberre veszélytelen mennyiségű céziumszármazék volt egy műanyag palackban a miniszterelnök irodájának tetejére leszálló drónban

A Japan Times szerint a módosított jogszabály annyira szigorú lett, hogy a hobbipilóták Tokióban gyakorlatilag nem is indíthatják el a járműveiket. Ha valaki mégis használni akarná a város felett a játékát, akkor a tervezett repülés előtt tíz nappal külön engedélyt kell kérnie az illetékes hatóságoktól. A drónelfogás módszere Franciaországban már februárban felmerült, mert az ország biztonsági szakembereit nagyon aggasztották az atomerőművek és a katonai támaszpontok feletti akciók. Náluk a megoldás az Interceptor MP200 típusú robotrepülőgép, amely önállóan foghatja be a célpontként azonosított légi járműveket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nandoxxl #13
    Nagyon helyes. Ki lehet fáradni a szabadba, nem pedig a városban zavarni mások nyugalmát.
  • gforce9 #12
    A konyhakésen azért nincs ID mert lehetetlen lenne megcsinálni kb. Ezért hoztak egy törvényt, hogy X cm hosszú szúró-vágó eszköz lehet max nálad az utcán nálad és ha ez ellen vétesz nem az ID-t keresik, hanem büntetnek kapásból. Szóval nem ugyanaz a kettő.
  • Tetsuo #11
    Ezzel egyetértek. Sok esetben maga a hatóság okozza terrort, pl. az említett Közel-Kelet "egyetlen demokráciájában".
  • who am I 7 #10
    "hatóságok próbálnak ellenük lépni"

    a hatóságok max a pitiánerek ellen lép az aljanépnek statuálni. nagy üzemben pedig támogatja a terrorizmust bizonyos helyeken (közelkelet), fegyverekkel, autókkal, rakétákkal.
  • Macropus Rufus #9
    ez igaz.
    De ez itt nem fegyver. Ez egy olyan eszköz, amit - ha akarok - használhatok fegyvernek is. Akár csak a konyhakésemet. Ez utóbbit nem kötik regisztrációhoz.
  • Cat #8
    Azokhoz odamegy a rendőrautó és elfogja. Nem kell drónvadász háló.
  • rajdi #7
    Jogos, én csak arra gondoltam akik a parkoló felett hobbi repkednek...
  • Cat #6
    A drón kamerája előre néz, azaz ha nem látja szabad szemmel az irányító, hanem pl. csak egy tablettel irányítja, akkor fogalma se lesz arról, hogy hátulról jön egy másik.
  • rajdi #5
    Már alig várom az első home videót amin a drónt elfogó drónt fogja el egy még nagyobb drón stb stb... Amúgy ekkora hálóval mire gondoltak, hogy nem veszi észre az illegális drón irányítója, hogy egészséges lenne pár kört tenni a fák között vagy a mászókák alatt esetleg?
  • cylonflatus #4
    Egy új extrém sport születésének lehetünk tanúi. Az előző rendszerben pl simsonokkal kergetőztünk a rendőrökkel, lakótelepeken a játszóterek, panelsorok alatti átjárók voltak a kedvenc helyek, ahol le lehetett rázni körzeti meghízott urakat a Lada2100 meseautóban. Gondolom most ugyanez lesz a rendőrségi drónokkal. Nálunk majd 30 év múlva, persze.