SG.hu·

Gyakori a kritikus hiba az Androidos eszközöknél

Gyakori a kritikus hiba az Androidos eszközöknél
Az operációs rendszernél komoly problémát jelent a biztonsági frissítések hiánya.

A Cambridge Egyetem kutatói által készített tanulmány szerint az Androidot futtató okostelefonok és táblagépek 87 százaléka tartalmaz legalább egy kritikus biztonsági hibát. A szakemberek összesen 11 ismert és kritikus biztonsági hibával kapcsolatban teszteltek több mint 20 000 eszközt. A hibák az elmúlt öt évben váltak ismertté. Az anyag rámutatott arra is, hogy már 2013 áprilisában a készülékek több mint 80 százalékán futott egy kevésbé biztonságos Android-verzió. Sőt, 2013, 2014 és 2015 elején ez az arány a 100 százalékhoz közelített.

A kutatók azt kifogásolták a tanulmányukban, hogy sem a felhasználók, sem a hivatalok vagy a cégek nem tudják a termékek beszerzésekor, hogy mely gyártók integrálják a készülékeikbe a Google által kifejlesztett biztonsági javításokat. Kizárólag a gyártók tudják azt, hogy az adott okostelefon vagy tábla PC az adott pillanatban biztonságos-e vagy sem, illetve tartalmazza-e a szükséges biztonsági frissítéseket.


Az egyetem munkatársai kimutatták azt is, hogy az Androidot futtató termékek évente csak átlagosan 1,26 biztonsági javítást kapnak. Ugyanakkor például a CyanogenModot használók néhány napon belül megkapják az aktuális biztonsági frissítéseket. Andrew Rice, a kutatók egyike azt mondta, hogy azt remélik, hogy a probléma bemutatásával segíthetnek az embereknek a jövőben a telefonjaik kiválasztásában.

A szakemberek létrehoztak egy indexet, amely azt mutatja meg, hogy a különböző gyártók milyen gyakran adnak ki biztonsági javításokat. A 0 és 10 pont közötti skálán a Google Nexus modellek 5,2 pontot kaptak, az LG 4, a Motorola 3,1, a Samsung 2,7 pontot. A dél-koreai konszern mögött található a Sony, a HTC és az Asus.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© FoodLFG2015. 10. 17.. 21:58||#5
© Bokafix22015. 10. 17.. 20:09||#4
Azt az esernyőt hogy lehet úgy fogni?
© zola20002015. 10. 17.. 16:21||#3
De ez milyen már? Megveszik az emberek pénzért a telefont/táblagépet, és a gyártó nem frissít (akinek fizettek) , de az ingyenes cyanogenmod fejlesztői meg igen.
Utoljára szerkesztette: zola2000, 2015.10.17. 16:22:06
© slickboy2015. 10. 17.. 14:11||#2
Az Android kezd olyan lenni, mint a Flash...
© arty2015. 10. 17.. 13:22||#1
lg 4? és mennyire nem a mennyiség számít....

g3 = legelső 5.0 fut rajta, ki tudja milyen friss "belsővel"
f6 = kijött rá anno a 4.4, ami akkora bugokat produkál sokaknál, hogy mintha kb nem is létezne. bugfix soha nem jött rá.