MTI

Az LMP a hatósággal vizsgáltatná ki a Telenor szerződésmódosítását

Az LMP a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vizsgálatát várja az egyik nagy telefonszolgáltató vállalati ügyfeleket érintő díjemelésével kapcsolatban.

Csárdi Antal, az ellenzéki párt fogyasztóvédelmi és vállalkozásfejlesztési szakszóvivője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy néhány hete a Telenor díjemelésről értesítette ügyfeleit, és két új díjtételt is bevezetett, amellyel akár több tízezer forintos terhet rótt a kis és közepes vállalati ügyfeleire. Mindezt a szolgáltató nem ismerte el egyoldalú szerződésmódosításként – ismertette a politikus -, így ügyfeleinek nem volt lehetőségük a szerződés felmondására.

Csárdi Antal leszögezte: a bankokhoz hasonlóan más szolgáltatások nyújtóinak sem engedné a kontraktusok egyoldalú módosításának ezt a módját, emellett nagyobb védelmet nyújtana a gazdaság motorját képező kis- és közepes vállalkozásoknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #1
    Nem kell azon semmit sem vizsgálni !
    Gyakorlatilag a Szolgáltatók rendelkeznek a jogok 95%-ával ! /Mintegy Hatóságként működve !/
    Az ügyfél pedig kötelezettségekkel terhelt.
    Amihez jogom van,hogy MÁSIK Szolgáltatóval szeződök /aki ugyancsak rendelkezik a jogok 95%-ával/