Ötvös Tibor

Bemutatkozott a GTA Online Heists módja

A Rockstar megerősítette, hogy a GTA Online is megkapja az alapjáték legnépszerűbb elemét, a rablást.

A Grand Theft Auto továbbra is hatalmas népszerűségnek örvend és ezért a Rockstar Games folyamatosan bővíti a GTA Online lehetőségeit is. Ma bejelentették, hogy az ötödik rész legnépszerűbb módja, a Heists is felkerül a multis világba. A hivatalos közlemény szerint a 2015 elején megjelenő Rablások-mód nagyjából 20 órányi extra kalandot ad a programhoz és természetesen új járművek és fegyverek is járnak vele.

A Heists 5 nagy rablási feladatot nyújt, melyeken belül összesen 20 küldetést vihetünk véghez. Ezekhez azonban 4, egyenként 12-es szintű karakterre lesz szükség, akiknek meg kell tanulni együtt működni. Ráadásul a csapat vezetőjének egy luxusapartmannal is rendelkeznie kell, a kapcsolatot pedig Lester veszi majd fel vele. A vezető hívhatja meg a melóra a többieket és ő adhatja ki nekik a feladatokat és az ehhez szükséges eszközöket, fegyvereket is.


A vezérség hátránya, hogy az összes, előzetesen felmerülő kiadást neki is kell állnia és ha sikertelen a küldetés, akkor bizony az a pénz ugrott is. Ha sikerrel zárul az akció, akkor természetesen az övé a legnagyobb szelet a tortából. Továbbá az is hátrány, hogy csak és kizárólag akkor van letudva a feladat, ha egy rablást teljesen be is fejeztünk. A küldetések teljesítése munka közben még nem ér pénzt.

Bár pontos feladatokat és helyszíneket még nem ismerünk, de a Rockstar szerint börtönös küldetés biztosan lesz (ki kell törnünk onnan), valamint bizonyos "beépített" munkákat is vállalnunk kell. De a hivatalos képeken láthatunk még repülőt és páncélozott járművet is. A PS4-es és Xbox One változatokon ráadásul mindezt FPS-módban is letudhatjuk, ami egyedi ízt ad a módnak. A megjelenés után kipróbáljuk és be is számolunk róla.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tikal #1
    És képesek jövőre tenni azok utan hogy már egy éve ígérgetnek...