SG.hu·

Megint a Breaking Bad lett a legjobb sorozat - kiosztották az Emmy-díjakat

Megint a Breaking Bad lett a legjobb sorozat - kiosztották az Emmy-díjakat
Sokan számítottak arra, hogy a True Detective letaszítja a trónjáról a Breaking Badet, azonban nem történt meglepetés, és tarolt az itthon Totál szívásként ismert sorozat.

Tényleg a Breaking Bad a legjobb sorozat?

Amerikában magyar idő szerint éjjel két órától 66. alkalommal tartották meg a főműsoridős televíziós Emmy-díjak átadását (kivételesen hétfőn), mely során a legjobb sorozatok, tévéfilmek, valóságshow-k, beszélgetős műsorok, minisorozatok és egyéb különkiadások készítőit, illetve közreműködőit díjazták. A Seth Meyers által vezetett eseményt Amerikában az NBC csatorna közvetítette, itthon pedig az HBO próbált meg jó pontokat szerezni előfizetőinél az élő adás átvételével.


Múlt héten már kiosztották a díjak egy részét, ezek az úgy nevezett Creative Arts Emmy-k, vagyis a technikai díjak, valamint a kevésbé fontosnak tartott kategóriák, melyek nem férnek bele a 3 órás közvetítésben. Itt kiderült, hogy a legjobb animációs sorozat a tavalyi idényben a Bob burgerfalodája volt, a legjobb dokureality a Halálos fogás, a legjobb vendégszereplők pedig Joe Morton, Allison Janney, Jimmy Fallon és Udo Azuba - előbbi kettő a drámákban, utóbbiak pedig komédiákban.

A legnézettebb sorozatok közül a The Walking Dead jóformán jelölést sem kapott (egy hangvágás és egy kiegészítő vizuális effektek nominációt jegyezhettek csak fel), s bár a Trónok harca kapott bőven lehetőséget a sikerre, szinte mindegyik kiemelt kategóriában jelen volt, végül fontos díjat nem vihettek haza a készítők, csak pár technikai elismerést.

Túl nagy meglepetéseket az idei gála sem hozott, rengeteg volt a duplázó, illetve olyan győztes, aki (vagy ami) már jó párszor aratott diadalt az adott kategóriában. A legjobb sorozatokat és színészeket elnézve mindössze Allison Janney (Mom) sikere számít újdonságnak a legjobb női főszereplő komédiában-kategóriában, de Janney is igazi Emmy-veterán, korábban négyszer is nyert Az elnök embereivel, ráadásul az idei legjobb drámai vendégszereplő díját is megkapta a Masters of Sexért. Az említett Mom, a Totál szívás és a Modern család díjai mellett egyébként még A férjem védelmében, az Agymenők és Az alelnök kapott fő kategóriás elismerést - mind legalább harmadik évados sorozat.


Tényleg a Modern Family a legviccesebb sorozat?

Az este érdekessége az volt, hogy még a tévéfilmes és minisorozatos kategóriát is ellepték a klasszikus értelembe vett sorozatok, így az antológiaként induló Fargo és az Amerikai Horror Story, valamint a rövid szezonját tévéfilmek sorozatának nevező Sherlock értékes szobrokat happolt el az Igaz szívvel elől. Az összes díjazott névsorát az Emmy honlapján lehet elolvasni.

Legjobb dráma: Totál szívás
Legjobb komédia: Modern család
Legjobb drámai férfi főszereplő: Bryan Cranston (Totál szívás)
Legjobb drámai női főszereplő: Julianna Margulies (A férjem védelmében)
Legjobb drámai férfi mellékszereplő: Aaron Paul (Totál szívás)
Legjobb drámai női mellékszereplő: Anna Gunn (Totál szívás)
Legjobb komikus férfi főszereplő: Jim Parsons (Agymenők)
Legjobb komikus női főszereplő: Julia Louis-Dreyfus (Az alelnök)
Legjobb komikus férfi mellékszereplő: Ty Burrell (Modern család)
Legjobb komikus női mellékszereplő: Allison Janney (Mom)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Fbn Lx2014. 08. 29.. 22:46||#16
sherlock és spartacus továbbra is, törő rossz maximum harmadiknak
© e98ff2014. 08. 29.. 12:13||#15
Szólok nekik, hogy legközelebb mindenképpen kérjék ki a te véleményedet is, mert az nagyon számít 😊
© Dynamic2014. 08. 28.. 15:57||#14
Ez érdekes. Ilyet se hallottam még, hogy a BB 4 évadig jó volt, az 5. már nem. Annyira egyértelműen felfelé futott a minőség, a sztori, a dráma, a fordulatok, hogy legrosszabb esetben is azt mondanám, hogy hasonlóan jó volt, de hogy rosszabb... Kizárt.
© pixx2014. 08. 27.. 10:16||#13
BB a 4- évadig volt jó, utána nagyon lejtmenetbe kapcsolt a sorozat. Voltak olyan karakterek, akikkel egyszerűen nem kezdtek semmit, csak jelen voltak.

A Trónok Harca egy könyvadaptáció, így nehéz bármivel is összehasonlítani. A műfaján belül egy új műfajt teremtett könyvként. HBO viszonylag egy normális sorozatot csinált belőle.

WD meg szerintem a 3. évad közepétől szenvedés. Persze megmentette az utolsó évad 2. fele a teljes bukástól, de kezd uncsi lenni, hogy mindig ugyanazokat a köröket futjuk. Kicsit céltalannak érzem. Hiába képregén az alapja, úgy tudom, már gyökeresen eltértek az eredetitől, meg már régóta nem az eredeti gárda írja a forgatókönyvet, mert háromszor lecserélték az írókat.

True Detective szerintem az év sorozata volt... nagyon nyers, és számomra valóságos. De a Hannibál 2. évada is nagyon bejött.
© SanMaster2014. 08. 27.. 09:17||#12
Legjobb komikus férfi főszereplő: Jim Parsons (Agymenők)
Nooormááális? Már megint? Minden évben neki adják???!! Az a sorozat már egy ideje a nézhetetlen kategória nálam. Egy ideje már u.a. történik, mintha az írók hülyének néznék a közönséget, mondjuk Amerikában az nem nehéz.
Utoljára szerkesztette: SanMaster, 2014.08.27. 09:18:48
© Evoluti0N2014. 08. 27.. 01:50||#11
"Komolyan? Meg akarod magyarázni a sikert? Azt hiszed, hogy van recept, amire te rájöttél, és senki más, mert azóta sincs ekkora siker a tévében? "

Eh?
© zetortraktor2014. 08. 26.. 15:26||#10
Komolyan? Meg akarod magyarázni a sikert? Azt hiszed, hogy van recept, amire te rájöttél, és senki más, mert azóta sincs ekkora siker a tévében?

Sok olyan sorozat van, ami még nem volt. Mégsem sikeresek. Sokan áltatják magukat valamiért ezzel. Hogy csak azért siker, mert még nem volt. Miért nem volt? Mert senkit nem érdekeltek a zombik. Csinálnak majd más zombis sorozatot és azok sem fogják ennyire érdekelni az embert. Ami sikeres volt és lesz a műfajban, az azért aratott sikert, mert tetszett az embereknek.

A TWD nem véletlen, hogy sikeres. A képregény is döbbenetesen jól fogadott és sikeres volt, amikor megjelent tíz éve. Ennyi a titok. Fogtak egy jó alapanyagot, egy tehetséges készítőt és kész.
© Evoluti0N2014. 08. 26.. 14:04||#9
Zombis sorozat nem nagyon volt a WD előtt, kivéve pár minisorozatot. Épp ezért ilyen sikeres. Pedig ha nem zombis sorozatként tekintünk rá, hanem úgy általánosan egy sorozatként, akkor igencsak középszerű.
© asgh2014. 08. 26.. 12:51||#8
A Trónok Harcával egyetértek, a WD-vel nem. A WD egyike volt az első olyan sorozatoknak, amikbe tolták a pénzt rendesen és nem gagyizták el a látványt, de ettől még egy sablonos zombisorozat egydimenziós karakterekkel, ilyenből meg hetente jön ki egy tucat.
© Zenszkij2014. 08. 26.. 12:19||#7
Igen, igen de Matthew McConaugheyt már nem tudják díjazni, mert nem fog szerepelni a következő évadban, márpedig szerintem ő érdemelte volna meg a díjat. De ez csak az én véleményem. A Breaking Bad is jó, de McConaughey üti ezeket.