SG.hu·

Kína szerint az Egyesült Államok gátlástalan adatgyűjtést folytat

Az Egyesült Államok gátlástalan titkos megfigyelő programokat működtet szerte a világban, így Kínában is - állapítja meg és egyben kifogásolja a kínai médiakutató-központ friss jelentésében, amelyet a helyi sajtó kedden ismertetett.

A szervezet megállapítása szerint az Egyesült Államok kihasználja "politikai, gazdasági, katonai és technológiai hegemóniáját", és korlátlanul kémkedik más országok ellen, beleértve szövetségeseit is. A dokumentum szerzői úgy vélik, e tevékenység jellegében és kiterjedtségében messze meghaladja azt, ami a terrorveszély elhárításához indokolt és ésszerű.

A terjedelmes összeállítás utal Edward Snowdennak, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusának leleplezéseire, nyilatkozataira, illetve a tárgyban nyilvánosságra hozott dokumentumok tartalmára. Megemlítik, hogy ezek szerint kínai és hongkongi intézményeket érintően is gyűjtöttek adatokat, illetve betörtek kínai távközlési központokba. Az összeállítás idézi a korábban nyilvánosságot kapott megállapítást, miszerint 2009-ben 122 külföldi vezetőt figyelt meg az NSA, és naponta ötmilliárd telefonbeszélgetés és 2 milliárd sms adatait rögzítik szerte a világon.

Az Egyesült Államoknak magyarázatot kell adnia megfigyeléseire, be kell szüntetnie kémkedését, amellyel sérti az emberi jogokat, s tartózkodnia kell attól, hogy stresszt és zavart keltsen a globális kibertérben - fogalmaz a dokumentum. A jelentés részben valószínűleg válasz arra, hogy az Egyesült Államokban nemrégiben vádat emeltek öt kínai katonatiszt ellen kiberkémkedés miatt, mivel állítólag gazdasági kémtevékenységet folytattak öt amerikai vállalat ellen. Peking határozottan visszautasította a feltételezést, s tiltakozásul a külügyminisztériumba kérették az Egyesült Államok nagykövetét.

Az állami internetes információs iroda szóvivője a hírhez kapcsolódóan akkor azzal támadt vissza, hogy az Egyesült Államok figyeli és megcsapolja a kínai kormányzati, intézményi, vállalati, egyetemi és távközlési gerinchálózatok forgalmát. Célpontjaik szerinte a kínai vezetők, egyszerű állampolgárok, illetve mindenki, aki mobiltelefonnal rendelkezik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© sanyicks2014. 05. 28.. 16:22||#4
megnézted már mennyire tömöríthetõ a szöveg? 2 milliárd sms naponta, ha 2 byteos karakterkódolással számolunk(márpedig legtöbbször inkább 1 byteban van kódolva), és mind a 160 karakter ki van használva, az is csak ~600 gigabyte tömörítetlenül. Tömörítve saccra olyan 50 gigabájt lehet. Ez semmi nulla, még egy otthoni vinyón is több hétnyi globális sms kommunikációt lehetne eltárolni. A telefonbeszélgetések is mindössze 6kbit/sec-es sávszélt igényelnek, ebbõl ki lehet számolni mennyi tárhely kell hozzá, és hát ez sem egetrengetõ, fõleg egy államnak.

Üdv a való világban. körülnéztél már hogy mennyi pénzt szórnak el az államok? 3 millárd forint/km-es autópálya? És bizony ez az USA-ban sem megy máshogy. De az egyszerû civil is iszonyatos pazarlást tud összehozni. 3 tonnás SUV-al furikázás, a kaja kidobálása, az az anomália hogy pl a hagymát mégéri a világ túlsó felérõl ideszállítani, a helyben termelés helyett (olyan helyen ahol simán megterem), és a többi.
A jelenlegi gazdasági rendszer nagyon elfajult, átláthatatlan, tele van sötét foltokkal, és logikátlan történésekkel, és fura dolgokkal.
© Tetsuo2014. 05. 28.. 10:12||#3
Pazarlás? Isten hozott a valódi világban! Amit nem hiszel, az létezik sajnos.
© MasterMason2014. 05. 28.. 10:02||#2
Számomra képtelenségnek tûnik egy ekkora adathalmaz. Célzottam személyek ellen hatékony lehet a dolog, de pl 5 milliárd telefonbeszélgetés és 2 milliárd sms-t rögzíteni és tárolni naponta, ahogy a cikk állítja, hát a világ összes hdd-je sem lenne elég ehhez. 😊 Pláne nem hosszútávon. Nem is volna értelme, nem volna ésszerû sem, a pénz és erõforrás pazarlás non plusz ultrája lenne ez így tök feleslegesen.
© Tetsuo2014. 05. 28.. 01:20||#1
Elõszõr hivatalosan kb. Irán mondta ki, majd Snowden, most jön Kína... jobb késõbb, mint soha! :-)