SG.hu·

Továbbra is a konzolokra összpontosít a Nintendo

Továbbra is a konzol­okra össz­pontosít a Nintendo
A japán játékipari cég elnöke kijelentette, hogy nem akarnak változtatni a stratégiájukon és a jövőben is a konzolokra koncentrálnak.

Satoru Iwata, a Nintendo első embere a csalódást keltő üzleti eredmények után nyilatkozott Tokióban a cég jövőbeli stratégiájával kapcsolatban. Közölte, hogy a játékkonzolok jövőjét tekintve egyáltalán nem pesszimista, és hangsúlyozta, hogy a Nintendónak nem áll szándékában feladni a hardverüzletet, mert a játékkonzolok továbbra is a társaság stratégiájának központjában állnak.

Iwata kiemelte, hogy sok ember azt tanácsolta nekik az elmúlt években, hogy az okostelefonokkal kellene foglalkozniuk, hogy így javítsanak eredményeiket, de ők nem akarják a játékaikat okostelefonokon futtatni. Ezzel egyértelműen cáfolta azt az általunk is közölt sajtóértesülést, hogy a Nintendo ingyenes minijátékokat fejlesztene ki az okostelefonokra. Ezek a programok a teljes áru konzolos változatok demoverziói és 3DS-játékok lettek volna. Iwata azt hangsúlyozta, hogy a változtatások fontosak és utalt arra a számos újításra, amik a Nintendo nevéhez fűződnek. Példaként említette a Hanafuda-kártyákról a játékkonzolokra való váltást.

A cég szeretne több szoftvert fejleszteni, amelyek jobban kihasználnák a GamePad készülékekben rejlő lehetőségeket, különösen az azokba integrált Near Field Communication (NFC) technológiát. A menedzser azt is bejelentette, hogy a Nintendo belép az egészségügyi termékek piacára. Olyan eszközöket akarnak készíteni, amelyek képesek ellenőrizni az emberek egészségügyi állapotát. Ezzel kapcsolatban még az idén további részleteket árulnak majd el.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gombabácsi2014. 02. 09.. 21:04||#3
a nintendo célközönsége is beállt a mobilos casualok közé, úgyhogy a nintendo napjai meg vannak számlálva
© zola20002014. 02. 04.. 10:01||#2
A wii piac akkor szûkült le, amikor megjelent a ps move és a kinect, tehát nem feltétlenül, inkább az volt a baj, hogy a táblairányító nem volt nagyhúzóerõ, most egész jó új játékok jönnek wiiura, ami talán kissé felfuttatja, de én nem hiszem hogy nagyon felvinné a wiiut, de talán eldöcög ebben a generációban.

A mobilokat ne keverjük ide, az inkább a 3dst vetné vissza, de az meg jól megy (eddig 40millió 3ds fogyott, most évente 18-13milliót terveznek)
© NEXUS62014. 02. 04.. 09:40||#1
Ebben a generációban úgy tûnik nem ússzák meg, hogy normális hardvert áruljanak. A Wii kb 1X volt Gyulán gyufavásár kategória.

Az emberek vizuális kultúrája fejlõdik, amikor lassan már a Barátok közöttben is televan CGI-vel, meg a mobiltelcsik is lassan alázzák az elõzõ generációs HW-t, akkor a Tendónak is fel kéne zárkóznia, nem pedig röhögni a vásárlón, hogy a töbi géphez képest nagyságrendileg azonos pénzért megveszik a cuki gagyiságot a "játékélmény" miatt.