MTI

Oroszország pendrive-okkal kémkedett a G20-csúcs résztvevői után

Oroszország úgy gyűjtött adatokat a szeptemberi G20-csúcson részt vevő nagyhatalmak vezetőiről, hogy a küldöttségeknek érzékeny információk letöltésére alkalmas USB memóriakulcsokat ajándékozott - állítja a La Stampa és a Corriere della Sera. Vlagyimir Putyin elnök szóvivője határozottan cáfolta a szóban forgó állításokat.

Az USB-eszközök Vlagyimir Putyin orosz elnök "mérgezett ajándékai" voltak - írta a La Stampa című torinói napilap. "A memóriakulcsokon trójai programok voltak, amelyek képesek számítógépekről és mobiltelefonokról adatokat gyűjteni" - fűzte hozzá az olasz lap. A delegációknak adott ajándékcsomag mobiltelefon-töltőket is tartalmazott, ezek az eszközök állítólag képesek elérni a telefonon található elektronikus leveleket, üzeneteket és a telefonhívások adatait is. A Corriere della Sera közölte, hogy az orosz kémkedési akcióval kapcsolatosan először Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke fogott gyanút. A belga diplomata ezután elrendelte, hogy a Szentpéterváron ajándékba kapott elektronikus eszközöket vizsgálják ki a brüsszeli, valamint a német hírszerzés szakértői. Az olasz napilap azt állítja, hogy ezután titkos feljegyzést küldtek a G20-csúcs részvevőinek.

A beszámolók szerint jelenleg is vizsgálják a feltehetően adatgyűjtésre alkalmas eszközöket. Egyelőre nem ismert, hogy az összes küldöttség és államfő kapott-e hasonló "ajándékot". Brüsszeli források a The Telegraph lapnak nyilatkozva zavarba ejtőnek minősítették a lapok beszámolóit és azt mondták, hogy az Európai Unió küldöttségei által használt eszközök - beleértve a szentpétervári csúcson alkalmazott készülékeket is - teljesen megbízhatóak voltak. Egy diplomata elmondta, hogy a nyilvánvaló biztonsági kockázatok miatt "amatőr hiba" lenne egy ingyenes pendrive kapcsolódását engedélyezni egy számítógéphez egy hasonló csúcstalálkozón. Az Európai Bizottság szóvivője közölte, hogy nem tapasztaltak semmilyen problémát.

Putyin elnök szóvivője a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva határozottan cáfolta a brit lapban megjelent állításokat. Dmitrij Peszkov hangsúlyozta: a Kreml szerint valójában olyan próbálkozásról van szó, amelynek célja, hogy eltereljék a figyelmet a washingtoni kémtevékenységgel kapcsolatos, jóval súlyosabb állításokról. A szóvivő szerint a The Telegraph által közölt értesülések minden kétséget kizáróan arra irányuló kísérletet jelentenek, hogy eltereljék a figyelmet azokról a tényleges problémákról, amelyek jelenleg meghatározzák az európai országok és az Egyesült Államok viszonyát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #12
    Sőt állítólag van olyan malware, ami ultrahanggal is tud adatot továbbítani a gép hangszóróján keresztül, elég durva. Egy másik preparált gép pedig a mikrofonjával veszi a jelet.
  • fonak #11
    Kubatov szerint arra már sikerült megtanítani :)
  • shaddam #10
    Viktorunk sms-t sem tud írni
  • kvp #9
    A toltos trukk lenyege, hogy amikor csatlakoztatjak a telefont, akkor toltokent mutatkozik be, majd egy kis ido mulva atkapcsolhat pc modba, megprobalhatja felcsatlakoztatni a telefont meghajtokent. Ha van benne radio vagy aramhalozati net, akkor azon tovabbithatja az adatokat, ha nincs akkor megprobalhat trojait masolni a keszulekre. Harmadik lehetoseg ha aktiv, akkor az android debug bridge-en keresztul belep a keszulekre es barmit telepithet, torolhet, modosithat, stb. Mindezt akar ugy is, hogy felrakja a kemprogramot a telefonra, akar rootkit-kent, majd eltunteti a telepites nyomait vagy az adatok lemasolasa utan teljesen ki is torol minden nyomot arrol hogy ott jart. Ehhez mindossze egy olcso kis mikrovezerlot kell a toltobe epiteni, ami kepes usb host-kent mukodni. Nem veletlen, hogy a tenyleg biztonsagos telefonoknal az usb fizikailag 'charge only' (el van vagva a ket adatvezetek).
  • Inquisitor #8
    A pendrive trójaival még egy dolog. De a telefonok többségén ma már USB-n megy be a nafta is, ezért nekem ugyan nem jutna eszembe, de egy töltővel vagy annak látszó tárggyal igen érdekes dolgokat lehet produkálni ...
  • SirBubu #7
    És hogy angolul, eredetiben is itt álljon:
    "Where are the Snowdens of yesteryear?"
  • SirBubu #6
    franc, a francia karaktert nem vette be az oldal
    "Ou sont les Neigedens d'antan?" - talán így
  • SirBubu #5
    Illetve ahogyan franciául is elhangzik a nagy és örök kérdés:
    "Où sont les Neigedens d'antan?"
  • SirBubu #4
    Hogy a 22-es csapdájából idézzek:
    "Hol van már a tavalyi Hóden..."
  • Braghar #3
    Ennel azert lehet kicsit kifinomultabb a csapda. Megfeleloen preparalt USB kulcs eseten nem kell az adatot ramasolni. Eleg ha bedugod a szamitogepbe, az rogton megfertozi a gepet es kiskapukat nyit rajta.
    A cegnel, ahol dolgoztam, keszitettek olyan specialis USB kulcsot, amit elsore a szamitogep billentyuzetnek ismert fel. Az a bedugas utan rogton nyitott egy command box-t es mindenfele csunyasagot csinalt.