Berta Sándor

Nyílt szabványokkal a jövő intelligens otthonaiért

Négy cég összefogott azért, hogy közösen fejlesszenek ki egy szoftverplatformot az intelligens házak számára. Egy konzorciumba tömörülve érnék el, hogy berendezéseik szabványosan és biztonságosan tudjanak kommunikálni egymással.

Az ABB, a Bosch, a Cisco és a LG aláírták azt az együttműködési megállapodást, amely egy közös platform megteremtéséről és nyílt szabványok kidolgozásáról szól. A platform más gyártók és szolgáltatók számára is elérhető lesz és biztosítja majd a nyílt adatcserét. Előfeltétel, hogy a program befektetési biztonságot teremtsen és a különböző eszközök a közös szabványoknak feleljenek meg. Amennyiben az elképzeléseket sikerül megvalósítani, akkor a jövőben egy épületen belül képesek lesznek egymással együttműködni az eltérő területeken (biztonság, egészség, szórakoztatás stb.) lévő gyártók különböző berendezései és készülékei. A táblagépek, mosógépek, okostelefonok, televíziók, hűtőszekrények, multimédiás eszközök így biztonságos kapcsolaton keresztül cserélhetnek majd egymással információkat.


A platformot minden gyártó, szoftverfejlesztő és szolgáltató előtt megnyitnák. A különböző biztonságtechnikai, energiamenedzsment, szórakoztató elektronikai szolgáltatások összekapcsolódhatnának, ezáltal új üzleti modellek jöhetnek létre. A fejlesztők minden készüléken és operációs rendszeren működő alkalmazásokat készíthetnek, a felhasználóknak pedig nem kell majd választaniuk a technológiák között azért, hogy a házukban automatikusan vezérelhessék a különböző eszközöket. Az ABB, a Bosch, a Cisco és az LG platformjával kompatibilis termékeket külön jelöléssel látják el. Ezek a készülékek WiFi, ZigBee vagy más hálózatokon keresztül is tudnak majd kommunikálni egymással. A rendszer lelke egy központi vezérlőegység lesz, amely egyúttal biztonságos hozzáférést biztosít a világhálóhoz is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MrGer #2
    megnézem majd, hogy a régi hajdú mosógépemet mikor kötik be a hálózatba, meg a baltámat, ahogy fát hasogat a kályhába :D ezen eszközök használatában én vagyok 'okos' és ez marad is így!
  • halgatyó #1
    ááá az amerikai kémhivatal új területet talált